A bucsai háborús bűnökben vétkes orosz katonákat azonosítottak
2023. 02. 23. 19:40:37
Az ukrán rendfenntartók már 91 orosz katonát azonosítottak, akik bűncselekményekben vettek részt a kijevi régióban található Bucsa városában – közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán, amerikai kongresszusi képviselőkkel a helyszínen tett látogatása alkalmával.
Kosztyin szavai szerint folyamatban van az összes érintett bíróság elé állítása. Azt mondta, hogy a megszállás alatt az orosz hadsereg több mint kilencezer háborús bűncselekményt követett el a kijevi régió bucsai járásában, aminek következtében több mint 1700 civil halt meg, ebből mintegy hétszázan Bucsában.
A főügyész sajtótájékoztatóján kifejezte meggyőződését, hogy még az idén kihirdetik a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala által kezdeményezett, az ukrajnai orosz háborús bűnök ügyében indult nyomozás első eredményeit. Hozzátette, hogy az oroszok által Ukrajnában elkövetett háborús bűntettek döntő többségét – mintegy 99 százalékát – ukrán bíróságok fogják megvizsgálni, a nemzetközi intézmények „kiegészítő szerepet töltenek be”. Emellett Kosztyin bejelentette, hogy néhány héten belül megnyílik a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatalának kirendeltsége Kijevben, és valamivel később részlegeket nyitnak a frontvonalhoz közeli városokban is.
A főügyész szerint az orosz hadsereg céltudatosan rombolja Ukrajnában a létfontosságú polgári infrastruktúrát, mint mondta, eddig 112 – főként energetikai – objektumra 255 csapást mértek. Szavai szerint az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió kezdete óta több mint 81 ezer polgári létesítmény pusztult el vagy rongálódott meg, köztük 62 ezer lakóépület, több mint 2300 oktatási és nevelési, valamint legalább 450 egészségügyi intézmény. Hangsúlyozta: a főügyészség úgy tekinti, hogy ezeknek a támadásoknak a célja lakhatatlan körülmények szándékos megteremtése, és ez megfelel a népirtás egyik, az ENSZ által meghatározott formájának.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról tájékoztatott, hogy két orosz szabotázs- és felderítőcsoportot fedeztek fel Harkiv térségében, egyiküket az ukrán erők visszaszorították Oroszországba. A nap folyamán az ukrán légierő tíz csapást mért az orosz támadók bázisaira, a rakéta- és a tüzérségi csapatok pedig két ilyen területet találtak el – írta a vezérkar. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg kilenc rakétát indított, ebből négyet Harkiv városára lőtt ki, továbbá tíz légicsapást intézett és több mint húsz támadást hajtott végre rakéta-sorozatvetőkkel.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)