hirdetés
hirdetés
IRODALOM

Margaret Atwood és Salman Rushdie a Booker-díj döntősei között

Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között – jelentették be kedden a londoni British Libraryben megrendezett sajtóértekezleten. Korábban már mindkét író elnyerte a rangos brit irodalmi díjat.

hirdetés
hirdetés

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik – ismertette a BBC News. A 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést. A The Testaments című regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni. Aznap Atwood a londoni Nemzeti Színházban beszél majd a könyvről, az eseményt a világ számos mozijában is meg lehet majd nézni, magyar filmszínház nem szerepel egyelőre az írónő honlapján olvasható listán.

Salman Rushdie idén a Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották. Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére. A Booker-díj rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. A mű narrátora egy ohiói háziasszony, aki múltjára, családjára és hazájára emlékezik, miközben a cseresznyés piték tetejét rácsozza. A zsűri egyik tagja, Joanna MacGregor “műfaji meghatározó regényként”, “a veszteség és bánat himnuszaként” méltatta.

A további három díjjelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities , a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével. mAz 50 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be.

Tavaly a belfasti származású Anna Burns nyerte el a Booker-díjat Milkman regényével, amely a felnőtté válással foglalkozik.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat, a legrangosabb brit irodalmi elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta. A főszponzor helyét 2019 júniusától a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. Az idei az utolsó év, amikor a Man Group a szokásos 1,6 millió fonttal (591 millió forint) finanszírozza a Man Booker-díjat és a Nemzetközi Man Booker-díjat.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]