Nemzet árvái státuszba kerülnek az elhunyt egészségügyi dolgozók gyermekei
2021. 05. 22. 17:13:51
A rendőri erőkhöz és a katonákhoz hasonlóan az egészségügyi dolgozók számára is létrehozza a francia kormány a „köztársaság szolgálatáért halt meg” elnevezésű státuszt a koronavírus-járvány „rendkívüli körülményeire” való tekintettel – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő. A státusz alapján a járványban elhunyt egészségügyi dolgozók gyermekei a nemzet árváinak tekintendők, s ellátásukért 21 éves korukig az állam felelős.
„Szeretném, ha ennek az elismerésnek szilárd keretet adnánk a törvényben, ha a közjó szolgálatában rendkívüli körülmények között elhunyt állami dolgozók megkapnák a különleges státuszt, amely a köztársaság szolgálatában meghaltaknak jár, és amely lehetővé teszi a fiaiknak és a lányaiknak, hogy a köztársaság árvái legyenek, s ezáltal olyan anyagi és morális támogatásban részesüljenek (az államtól), amely segíti őket a talpra állásban” – írta az államfő a Twitteren.
A státusz Emmanuel Macron magyarázata szerint olyanokra vonatkozna, akik a „járványban mások életéért viseltek gondot”, számukra „ez az igazság és a testvériség gesztusa”.
Az elnöki hivatal jelezte, hogy a státusz minden olyan körülményre vonatkozni fog, amelyet jelenleg nem fednek le a munkajogi intézkedések (életmentés közben vagy katonai gyakorlaton meghaltakra is például).
A köztársaság szolgálatában elhunyt státusz „a Franciaországért meghalt” és „a haza szolgálatában meghalt” státuszokat fogja kiegészíteni. Az elsőt elsősorban a harcban elesett katonák, míg az utóbbit 2012 óta a közbiztonsági feladatokat ellátók kaphatják meg. Az elhunytak gyermekei könnyebben kaphatnak ösztöndíjat a közoktatásban, az állam anyagi és morális védelmet, valamint támogatást nyújt számukra 21 éves korukig, és az örökösödés során kedvezőbb adórendszerben részesülnek.
(Nethuszár)
Mi folyik itt? Aktuális ügyek
Lokál'20
Kevesen mennének, többen inkább maradnának, és van, aki csak most kezdené el – kik kérik voksunkat, és miért? Helyhatósági választások, 2020 – háttér az okos döntéshez – KLIKK IDE!
Koronahíradó
Túlzás nélkül, emberemlékezet óta nem élt meg ilyen nehéz pillanatokat az emberiség. ITT ELOLVASHATOD, hogy mi volt, van, és mi várható!
Írd alá!
A székely nemzeti régió aláírásgyűjtésével kapcsolatos hírek. Leszünk-e autonómok, vagy sem? KLIKK IDE, s megtudod!