Bányászjárások: a legfőbb ügyészség beidézte Virgil Măgureanu volt SRI-igazgatót
2025. 01. 29. 18:44:15
Megjelent szerdán a legfőbb ügyészség székhelyén Virgil Măgureanu. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatójának tudomására hozzák az ügyészek, hogy emberiesség elleni bűncselekmények miatt büntetőeljárás zajlik ellene az 1990-es bányászjárás ügyében. Virgil Măgureanu nem nyilatkozott az ügyészség előtt várakozó újságíróknak.
Az ügyben büntetőeljárás zajlik Ion Iliescu volt államfő, Gelu-Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes, Miron Cozma egykori bányászvezér, valamint Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, illetve Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen is. Ion Iliescu ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények miatt, és akkor bíróság elé állították Petre Romant és Virgil Măgureanut is. 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bírák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánítottak, és megállapították, hogy törvénytelen volt a vádirat.
A katonai ügyészek szerint 1990 júniusában a román állam több döntéshozója, valamint hozzájuk közel álló vagy őket támogató személyek elrendelték a fővárosi tüntetések elfojtását, amelynek következtében négy személy életét vesztette, kettőt megerőszakoltak, több mint 1300 személy megsérült, és több mint 1200 személyt fosztottak meg jogtalanul a személyi szabadságától. A vádhatóság szerint a bukaresti Egyetem téren tüntetőkkel szembeni megtorló akcióban törvénysértő módon részt vettek részt a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a SRI erői, valamint több mint tízezer bányász és más munkás az ország több pontjáról.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)