Tanulási zavarokra vonatkozó polgári kezdeményezést vesz nyilvántartásba az EB
2022. 09. 29. 09:37:25
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba vesz egy, a sajátos tanulási zavarok uniós szintű kezelését sürgető európai polgári kezdeményezést. A brüsszeli testület szerdai közleménye szerint a kezdeményezés célja, hogy megkönnyítse a sajátos tanulási zavarokkal, például diszlexiával, diszkalkuliával, diszgráfiával küzdők oktatásban való részvételét.
A kezdeményezés benyújtói aggasztónak tartják, hogy a tanulási zavarok fogalommeghatározásai, valamint a felismeréshez és segítségnyújtáshoz alkalmazott módszerek tagállamonként eltérnek. A szervezők arra kérik az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő közös iránymutatásra irányuló javaslatot a tanulási zavarok felismerésére és kezelésére vonatkozóan, biztosítva az ilyen zavarokkal küzdők számára a megfelelőbb integrációt az oktatási rendszerbe, a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlása során is.
A kezdeményezésben emellett felkérték a brüsszeli testületet, hogy jelentős mértékben járuljon hozzá a sajátos tanulási zavarokkal kapcsolatos kutatáshoz. Mivel az európai polgári kezdeményezés megfelel a formai követelményeknek, a brüsszeli testület úgy ítélte meg, hogy az jogilag elfogadható. A javaslat tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.
Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)