Világhírű csűr: ilyen volt Méra, Erdély legszerethetőbb fesztiválja

Rövid volt, lehetne ez is egy hét legalább – foglalta össze újdonsült ivócimborám a Méra World Music Csűrfesztivál lényegét a valahányadik sör után, és a kötelező pálinkakör előtt, s sokan bólogattak az asztalnál körülöttünk, biza’ lehetne egy kicsit hosszabb.

Vasárnap véget ért ugyanis Erdély zenei kínálatában is kimagaslót nyújtó mérai csűrfesztivál. Az idei bulit az sem zavarta meg túlságosan, hogy gyakorlatilag – a vasárnapot kivéve – mindennap esett az eső, de azért vannak itt, akik Tusványoson edzettek, úgyhogy a sár minket már nem riaszt el, tekintve, hogy ezen a hosszú hétvégén pont a világ közepíbe költözött be az, aki megvette az amúgy sem túl drága heti bérletet.

Ha nincs az eső, akkor ez a fesztivál sold out-os – foglalja össze tömören Bethlendi András főszervező az idei fesztivál tanulságát, és ezzel mindenki egyetérthet. Méra ugyanis megragadt az erdélyi fesztiválpalettán, gyökeret eresztett, és nélküle már nem ugyanaz az erdélyi nyár – mindezt úgy, hogy a szervezők messziről kerülik a profitéhségből fakadó túlzott növekedést. Nincs végtelen számú bérlet, nincs kismillió italpult méregdrága árakkal – és nincs színvonalcsökkenés, a negyedik alkalommal megszervezett mérai csűrfesztivál az maradt, aminek indult: igényes, világzenére koncentráló, családias fesztivál, és ez így van rendjén.

A csütörtöki napról már írtam, pénteken aztán a népzene vette át a főszerepet, a bukaresti Trei Parale fellépését leszámítva, akik az ottomán korszak román udvari zenéjét hozták el a csűrszínpadra, megtekinthettük a Felszállott a páva gálaműsorát, tapsolhattunk a II. Kalotaszegi prímásverseny indulóinak, az Erdőfű Népi Kamarazenekar húzta a talpalávalót, hogy utána a sátorban induljon a mindenki által várt jam-session, a csűrben pedig a szokásos táncház vegye át a főszerepet.

Szombat igazán erősnek ígérkezett, a Near East Collective török–görög–brit banda érkezett a csűrbe, és a szemerkélő eső, a színpad előtti téren kialakult sártenger ellenére senki nem maradt ülve. Nem is lehetett, a közel-keleti varázslatos dallamokat nem lehet csak sör mellett ülve hallgatni, mutatja ezt a zenekar is, akik úgy tolták fent a bulit, hogy szakadt le a színpad, sosem felejtem el a dobos csajszit, aki őrülten tolta a ritmust, többen is jeleztük a tömegből, hogy szeretnénk őt feleségül venni, de azt hiszem nem vette komolyan – legalábbis engem nem.

Őket követte a mexikói Sirani Guevara, akit csak Che Guevaranak hívott mindenki, mert így könnyebb volt megjegyezni, a latin ritmusok ismét csak kicsalták a sártengerbe a fesztiválozókat, esküszöm, jövőre én is kipróbálom a mezítláb sárban táncolást… Jött a Türe 50 Legényesverseny díjátadója és az ehhez kapcsolódó gálaműsor,

 

hogy aztán a nap folyamán mindenki által izgatottan várt Romano Drom lépjen színpadra. A srácok nem okoztak csalódást, és akkor még finoman fogalmaztam. Akkora buli kerekedett, hogy egy adott ponton a nép felment a színpadra, ott táncoltak a zenészek orra előtt, de még hátul, a Méra Pub pultosai is csápoltak.

Számomra a vasárnapi nap kínálta az igazi csemegét, a norvég Vassvik előadására erőst kíváncsi voltam, a számi népek sámánisztikus zenéjét hozta el a mérai csűrbe, hát, hogy is mondjam, kicsit odavágott a zenei világ, nem igazán ugrálós muzsika, de el sem tudtam jönni a színpad elől, annyira szokatlan, hogy nem tudod róla levenni a szemed, igaz, kicsit féltem is, ha arrébb megyek, akkor lejön a sámáncsávó és számon-kér – volt egy ilyen aurája, hogy nem tudsz tőle elszakadni, de kicsit félsz is tőle. Mindenesetre érthető, hogy miként élte túl ezt a több száz évet a számi kultúra…

 

És jöttek a lengyel a cigányok…

A Dikanda aztán talpra állította a fáradtnak egyáltalán nem tűnő sereget, a cigány, balkáni, indiai elemekből építkező világzenéről, amit a lengyel banda muzsikál aligha lehet szuperlatívuszok nélkül írni. Ők is tudták, hova jönnek, az énekes csaj beköszönt magyarul a mérai közönségnek: „lengyel, magyar két jóbarát” – és ezzel máris a szívünkbe lopta magát.

 

A Dikanda után jött Ferenczi György és a Rackajam, akik már törzsfellépőnek számítanak Mérán, és után indult a búcsúparti, mert sajnos kell még háromszázvalahányat aludni, míg újra találkozunk, addig is, a napokban a fesztivál utáni hiányérzetből faladó depressziót kell kiheverni…

A zenei felhozatalon kívül sem unatkozott a fesztivál közönsége: volt filmvetítés, a Kalotaszegi Madonna 1943-ból, dokumentumfilmek, mint a Lone Samaritan, amely a Mérán is fellépő Sofi Tsadekről életéről szól, de megnézhetted az Arany Medve díjas Aferim című alkotást is, melynek zenéjét az itt is fellépő Trei Parale szerezte.

A kalotaszegi népi kultúra ismertetése, népszerűsítse sem maradt el, Tötszegi András és Tötszegi Tekla, Magyarosi András és fia, Zsolt mérai lakosok tanítottak éneket, cigány népdalokat tanított Berki Béla „Árus”, megkóstolhattad a kalotaszegi kisgazdák termékeit, a gyerekeknek mesét mondott Hatházi Noémi vagy épp Agócs Gergely. A Csűrfia amúgy is a gyerekeknek fenntartott hely, mert Méra az a fesztivál, ahol a tavalyi mondás idén is igaz maradt: térdig járunk a gyerekekben.

Külön dicséretet érdemel a hangosítást végző brigád, nem egyszerű feladat ezeket a zenekarokat jól megszólaltatni egy csűrben, különösen úgy, hogy itt felcsendülnek olyan hangszerek, amelyeket élőben nem is láttam még, de a technikusok minden akadályt simán vettek, igazán adhatnak tanácsot több erdélyi fesztiválnak is ezen a téren. Étel-ital kínálat szemszögéből nézve Méra az a fesztivál, amelyik nem bonyolítja túl a dolgokat. A csűrrel szemközt van a Méra Pub, esetleg ihatsz még a falusi kocsmában, enni pedig a miccs, kolbász, szalmapityóka kombóból választhatsz, és ez így bőven elég is. A kiszolgálás több mint tökéletes, a pultos csajok, srácok barátságosak, nekem soha nem töltöttek úgy pálinkát, hogy ne csordult volna ki a pohárból, amit ezúton is köszönök nekik!

Szóval, most egy kicsit depizünk, aztán felkészülünk a szürke hétköznapokra, hogy bírjuk ki valahogy jövő esztendeig, pontosabban július 30-ig, akkor ugyanis ismét találkozunk a világ közepén, Mérán – addig is, böngésszétek a fesztivál Facebook-oldalát, ahol sok képet, videót, és jövő évi fesztivállal kapcsolatos híreket találhattok!

(Nethuszár)