Holland „igazság”szolgáltatás: népirtásért 10% felelősség – A Nethuszár bemutatja: ez volt Srebrenica, és ezt (nem) tették a hollandok

Tíz százalék – ennyit szoktunk borravalóként adni, ennyi a suttyomban megnyert közbeszerzés összegének borítékban átadott aránya, tíz százalékot ad az üzlet értékéből a nyugati korporáció a megvehető kelet-európai politikusnak, ha elintézi a cégre szabott törvényi hátteret és tíz százalék a felelősség aránya, ha aktív részese vagy egy olyan tömeggyilkosságnak, amelynek azért tartózkodtál a helyszínén, hogy…

Nyugatidiotizmus: túl öreg a népirtó, így már nem állítják nemzetközi bíróság elé

A hágai székhelyű nemzetközi törvényszék szerdán úgy ítélte meg, hogy a nyolcvanas éveiben járó Felicien Kabuga, az 1994–es ruandai népírtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé. Az egykori üzletembert 2020–ban fogták el Párizsban, több mint két évtizedes bujkálás után. hirdetés hirdetés A törvényszék azzal vádolta, hogy pénzügyi támogatást nyújtott az annak idején a…

Ideje emlékművet állítani a prijedori mészárlás során meggyilkolt gyermekeknek

Itt az ideje, hogy emlékművet állítsanak a prijedori mészárlás során, Boszniában meggyilkolt gyermekeknek – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szerdán. hirdetés hirdetés Mijatovic közleményében hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy a 1992 és 1995 között elkövetett háborús bűncselekmények és súlyos emberi jogi jogsértések több ezer áldozata,…

Nemcsak háború: népirtás! A deportált ukrán gyerekek és a ruszki propaganda

Denácifikáció, nácitlanítás – az orosz agresszió fából vaskarika alibije, erre hivatkozva indította meg Oroszország a teljes körű invázióját Ukrajna ellen – legalábbis így olvassuk ma a mainstream médiában. A valóság azonban ennél is szomorúbb: a nacitlanítás, az ukrán néplétének tagadása már a 2014-es krími invázió, majd a donbászi „kicsi zöld emberkék” által elkövetett polgárháború-kirobbantás előtt…

Adalékok az orosz háborús bűnök listájához

Mottó: Igen, uraim, az amerikaiak, azok, az amerikaiak… Igen, az amerikaiak is csináltak hülyeségeket az utóbbi évtizedekben, de maradjunk még egy kicsit Oroszország Anyácskánál és az ő mocskos perverzióinál, mert annyira siratják és sajnálják most őt a Kreml hasznos idiótái. hirdetés hirdetés „Putyin nem bírta a Nyugat megalázásait”, „az ukránok maguknak keresték”, „provokálták az oroszokat”…

Vállalta felelősségét a srebrenicai mészárlás egyik szerb elkövetője

Elismerte felelősségét és megbánását fejezte ki szerdai nyílt levelében Radislav Krstic, a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének egykori tábornoka, akit Hágában 35 év börtönre ítéltek a srebrenicai népirtás támogatásáért és segítéséért – közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája az internetes oldalán. hirdetés hirdetés A volt tábornok a szabadlábra helyezését kérő levelében azt írta, hogy ő…

Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból – közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook–oldalán. A közlemény szerint erről azon a megbeszélésen esett szó, amelyet Ivan Vihivszkij, az ukrán országos rendőrfőnök Berlinben folytatott Holger Münch–hel, a német Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal elnökével. „Az Oroszország háborús…

Dodik a srebrenicai népirtás tagadása ürügyén függetlenítené a Szerb Köztársaságot

A boszniai Szerb Köztársaság megkezdi a függetlenné válás folyamatát, ha az ENSZ elfogadja a Srebrenicáról szóló határozatot – jelentette ki hétfőn Milorad Dodik, Bosznia–Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének a vezetője. A boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) beszámolója szerint Milorad Dodik hétfőn sajtótájékoztató keretében reagált arra, hogy a világszervezet egyes tagországai határozatot szeretnének megszavazni, amellyel július…

Azerbajdzsán arra kéri a Nemzetközi Bíróságot, hogy ejtse az örmény etnikai tisztogatással kapcsolatos ügyet

Azerbajdzsán hétfőn arra kérte a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot, hogy ejtse a szomszédja, Örményország által indított pert, amelyben etnikai tisztogatással és az ENSZ diszkriminációellenes egyezményének megsértésével vádolják az országot. A bakui fegyveres erők tavaly szeptemberben elfoglalták Hegyi-Karabah régiót, miután az évekig örmény ellenőrzés alatt állt, ami arra késztette a legtöbb örmény nemzetiségű lakost, hogy Örményországba…

Október 7.: a Hamász mészárlása – képek, videók [+18!]

Az izraeli kormány közzétette a Hamász október hetedikei támadásokról készült képeket és videókat, annak érdekében, hogy a világ megértse végre, miért is kell a zsidó államnak eltörölnie a Hamászt. Ezekből mutatunk most párat, felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a képek, videók kifejezetten alkalmasak a nyugalom megzavarására, érzelmi sokk kiváltására! A Nova fesztivál résztvevői óvóhelyre menekülnek, közülük…