Minek az nekünk? Románia a beszerzett vakcinák alig több mint felét használta fel

Románia az Európai Unió közvetítésével a koronavírus ellen beszerzett vakcinák alig több mint felét tudta csak felhasználni, a rendelkezésére álló oltóanyag jelentős részét értékesítette, illetve adományként adta tovább, csaknem egymillió dózisnak pedig lejárt a szavatossága – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál. hirdetés hirdetés Az immunizációt koordináló országos bizottságtól (CNCAV) származó adatok szerint az oltási kampány…

Német szakhatóság: hamarosan jön az Omicron-ellenes vakcina

Már az év első felében elérhető lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatára szabott oltóanyag a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) szerint. hirdetés hirdetés A hatóság vezetője, Klaus Cichutek egy hétfői interjúban elmondta, hogy a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kidolgozott úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő…

Brit oltási bizottság: nem kell negyedik dózis, mert a harmadik is nagyon hatékony

Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt. hirdetés hirdetés A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá…

Melyik maszk szabályos szombattól, és mikor büntetnek meg?

Január nyolcadikától, azaz szombattól életbe lépnek az új járványügyi szabályok, amelyek értelmében kötelezővé válik az orvosi/sebészi (medical/chirurgical), VAGY az FFP2 maszkok viselete úgy kültéren, mint beltéren egyaránt. Aki nem a szabályoknak megfelelő maszkot visel, azt megbüntetik, a büntetési tétel nagyjából 2.500 lej körül mozog – pedzegette korábban a belügyminiszter, akit aztán maga az egészségügyi miniszter,…

Rövidebb lesz a kötelező karantén, jelentette be Arafat

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Adriana Pristol, valamint dr. Raed Arafat ma délutáni közös sajtótájékoztatójukon ismertették a karanténszabályokra vonatkozó új módosításokat: csökken a karantén ideje. hirdetés hirdetés Az új karanténszabályok értelmében szombattól, azaz január nyolcadikától a kötelező karantén időtartama: oltottak, vagy az utóbbi 180 napban koronafertőzésen átesett személyek esetében az eddigi 14 napról 5 napra csökken,…

Szombattól mindenhol kötelező a maszk, és nem is akármilyen!

A mai, csütörtöki ülésén a kormány elfogadta a járványkezelésről szóló újabb határozattát. Ennek értelmében 30 nappal meghosszabbítják a vészhelyzetet, és kötelezővé válik a maszk viselése úgy a beltéren, mint a kültéren, ráadásul az sem mindegy, hogy milyen maszkot hordunk. Részletek alább… hirdetés hirdetés A kormányhatározat előírja, hogy kül- és beltéren egyaránt kötelező a maszk viselése,…

Elhozhatja az Omicron a pandémia végét, ha…

Oana Geambaşu közegészségügyi szakértő és egészségügyi menedzser szerint az Omicron elhozhatja a pandémia végét a nyájimmunitás által, de a betegség nem fog teljesen eltűnni. hirdetés hirdetés Oana Geambaşut jelölte ki az Európai Bizottság, hogy koordinálja annak a tanulmánynak az elkészítését, amely a pandémia hatásit vizsgálja az európi országokban, mintegy 600.000 fő bevonásával. Az új adatok…

Mit hoz nekünk az Omicron? A kórházmenedzser válaszol

Az ötödik hullámnak meglesznek a maga sajátosságai, a legfontosabb különbség a korábbi hullámokhoz képest pedig abban jelentkezik majd, hogy megnő a sürgősségi osztályokon jelentkező betegek száma – magyarázta Cătălin Cîrstoiu, a Bukaresti Egyetemi Kórház menedzsere a Digi24 műsorában. hirdetés hirdetés Képzeljék el, a napi 100 jelentkezés hirtelen felugrik napi 400-ra egy ügyeleti szobában – próbálta…

Virológus: az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa szerint, ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket. hirdetés hirdetés Kis Zoltán virológus az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta, az NNK referencialaborjában is találtak már olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó – mint az óriássejtes vírus…