Koronahíradó: van esélyünk elkerülni a lockdownt?

Nyakig vagyunk a koronavírus-járvány harmadik hullámában, telítődnek az intenzív osztályok, és közben egy egész politikai osztály várja, hogy mi lesz. hirdetés hirdetés Az utóbbi 24 órában 6.186 fertőzöttet találtak, ehhez 39.841 tesztet végeztek el, az elvégzett/pozitív tesztek aránya: 15,52 százalék. Ez egy héttel ezelőtt, legutóbbi Koronahíradónk idején 12,30% volt. Ez már a második egymást követő…

Nem csitulnak a kedélyek az AstraZeneca vakcinája körül 📺

Európa szerte kutatólaborok keresik a választ arra, hogy mennyire biztonságos vagy mennyire is veszélyes az AstraZeneca által fejlesztett vakcina. Több nyugat-európai ország parkolópályára tette már az oltóanyagot. hirdetés hirdetés A rosszullétek gyakori előfordulása miatt több nyugati országban felfüggesztették az oltási kampányt a brit cég termékével. Először Románia is így tett, viszont rövid leállás után folytatni…

A Matei Bals főorvosa: „a következő két-három hónap nehéz lesz”

Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Bals Intézet igazgatója szerint a következő két-három hónap nehéz lesz, sok napi fertőzöttel, és nyár végére kerülhetünk egyensúlyba. hirdetés hirdetés A Marius Tuca Show vendégeként kérdezték az orvos-igazgatót, hogy mi várható szerinte Romániában a következő periódusban. Adrian Marinescu szerint a következő hónapok nehezek lesznek, de reméli, hogy a súlyos esetek…

Románia kormányfője szerint a járványtagadók olyanok, mint a terroristák

Florin Cîțu nyugodt, az AstraZenecaval kapcsolatos aggályok nem feszítették szét idegrendszerét. hirdetés hirdetés Mai nyilatkozata szerint, ő bármelyik vakcinával beolttatta volna magát, és arról is beszélt, hogy Romániában, már egy éve folyik egy olyan kampány, amely a kormány intézkedéseinek ellehetetlenítését célozza – utalva ezzel a járványtagadókra, akiket simán terroristának tart. „Romániában, már egy éve folyik…

Bizonyított: Romániában is oltottak a kétes minőségű AstraZeneca vakcinával!

Nemrég számoltunk be arról, hogy az AstraZeneca vakcinját kilenc európai ország felfüggesztette, mert akár halálos kimenetelű panaszokat is okozhatott, a romániai oltáskampány vezetője, Valeriu Gheorghita azt nyilatkozta, hogy Romániában nincs okunk aggodalomra, ugyanis hozzánk nem jutott a kétes minőségű szállítmányból. A helyzet viszont úgy áll, hogy ez eisze nem így van, legalábbis erősen kérdéses, hogy…

Ilyen egy kemény elnök: napi kétezer halott után teszi csak fel a maszkot

Brazília alighanem az összeomlás szélén van: napi több tízezer új fertőzött mellett, most megdőlt a halálozási rekord is, bár erre biztos nem vágytak Neymar honfitársai. Ráadásul van egy szűklátókörű, igazi seggfej elnökük, akinek tevekénysége, pontosabban tétlensége nagyban hozzájárult a jelenlegi állapotok kialakulásához, és csak az kérdés marad levegőben, hogy vajon megérjük-e, amikor Bolsonarót bíróság elé…

Az igazi vakcinaháború: a gazdag országok most telibeszívatják a szegényeket, és ezzel együtt minket is

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elutasította a szegény vagy fejlődő országok azon kérelmét, hogy a koronavírus elleni oltás szabadalmi jogait függesszék fel, ezzel is megkönnyítve a szegényebb országok számára a vakcinagyártást. hirdetés hirdetés Egyedül Dél-Afrika és India mutatott hajlandóságot arra nézve, hogy a WTO szellemi tulajdonjogról (TRIPS) szóló egyezményében foglaltakról lemondjon, így lehetővé téve azt, hogy…

Félni a transzparenciától: letiltották az egészségügyi minisztert, amiért publikálta az oltással kapcsolatos adatokat

Azért van még mit dolgozni a transzparencián: a kormánytitkárság (Secretariatului General al Guvernului) letiltotta a hozzáférést a data.gov.ro felülethez az egészségügyi minisztérium előtt. Igen, jól olvastátok, egy csipetnyi Románia. S ha ez még nem is lenne elég, az indok sem kutyább: az oltáskampánnyal kapcsolatos részleges adatok publikálása, azaz nyilvánossá tétele. Így kell erősíteni az oltástagadó…

CNSU: újabb korlátozásokat terveznek Romániában – mutatjuk melyek ezek

A Sürgősségi Helyzetek Országos Tanácsa (CNSU) szerdai ülésén elfogadta a 16. számú határozatát, amelyben javasolják a készültségi állapot meghosszabbítását, és újabb korlátozó intézkedések bevezetésére tesznek javaslatot. hirdetés hirdetés Ahogy arról a Nethuszár beszámolt, majd később Iohannis államfő is megpendítette, kicsit szigorítanak a jelenlegi korlátozásokon, de épp csak annyira, hogy ne fájjon – Dantés kolléga szerint…