Kiadták Ferenc pápa magyarországi beszédeit

Nyomtatásban is megjelentette Ferenc pápa magyarországi apostoli útja során mondott beszédeinek magyar fordítását a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – olvasható a testület nyári rendes ülése után, szerdán az MTI–hez eljuttatott közleményben. hirdetés hirdetés A konferencia arra buzdítja az egyes plébániákat, lelkiségi mozgalmakat és egyházi csoportokat, hogy tegyék közösségi alkalmaik témáivá Ferenc pápa Magyarországon elhangzott…

Greenpeace-kísérlet: egy zacskó bomlott le

A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer–üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat – közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI–vel. hirdetés hirdetés Mint írták, elérkezett az első mérföldkőhöz a Humusz Szövetséggel közös kezdeményezésük, amelyben lebomlóként…

„Nagybányaiak” Kemény Gyula magángyűjteményéből nyílik kiállítás

Nagybányaiak címmel Kemény Gulya magángyűjteményéből válogatva tematikus kiállítás nyílik a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben kedden a felújított kecskeméti városháza megnyitó ünnepségsorozata keretében. hirdetés hirdetés Bozsó János, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke, a kiállítás kurátora az MTI–nek elmondta: a tárlat a nagybányai művésztelepen és annak kisugárzásában alkotó művészek munkáiból válogatva mutatja be Kemény Gyula magángyűjteményének domináns vonulatát.…

Petőfi 200: új táncdrámát mutatnak be Szegeden

Jövendölés címmel új táncdrámát mutatnak be Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában vasárnap. Hell István író és rendező, a szegedi Egyetemi Tavasz záróeseményeként látható produkciót bemutató hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, a darab nem elméleti kérdésekkel foglalkozik, nem műelemzést kínál a nézőknek, hanem igyekszik lebontani azt a kánont, amely szobrokkal, utcanevekkel, kötelező…

A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog

A vallásszabadság a legalapvetőbb emberi szabadságjog, hiszen az ember legbensőjét érinti – mondta Michael Wallace Banach apostoli nuncius a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. hirdetés hirdetés Michael Wallace Banach a kereszténység európai helyzetéről szólva emlékeztetett: az elmúlt években megszaporodtak és állandóan emelkednek a keresztények elleni gyűlöletbűncselekmények. Ennek okát a nuncius a szekularizálódásban és az…

Agyimplantátumok emberi tesztelését kezdi meg Elon Musk

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége – helyi idő szerint – csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását – írta a The Guardian online kiadása pénteken. hirdetés hirdetés Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is…

Budapesten szobrot emeltek Tamási Áronnak

A magyar irodalom székely realista táltosának nevezte Tamási Áront Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth–díjas székely magyar író első egészalakos köztéri szobrának pénteki avatásán, Budapesten. Méltó és igazságos, hogy Tamási Áron 1966–ban bekövetkezett halála évfordulóján kap szobrot Budapesten – hangsúlyozta a házelnök. hirdetés hirdetés Kövér László kiemelte: Tamási Áron igazságai azért váltak örök igazságokká,…

Eddig még sosem publikált Petri–interjúkötet jelent meg

Petri György különbözése címmel, teljes terjedelmében eddig még sosem publikált életútinterjú–kötet jelent meg Petri György Kossuth–díjas költő, műfordítóról a Kertész Imre Intézet gondozásában. hirdetés hirdetés A Közép– és Kelet–európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK Alapítvány) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös kiadásában megjelent kötet Tasi József irodalomtörténész Petri Györggyel (1943–2000) készített, teljes terjedelemben…

Szuperbaktérium–gyilkos antibiotikumot fedeztek fel az MI segítségével

Új szuperbaktérium–ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével – írta a BBC online kiadása csütörtökön. A mesterséges intelligencia segített leszűkíteni a több ezer potenciális vegyületet arra a maroknyira, amelyet aztán a kutatók a laboratóriumban teszteltek. Az eredmény egy erős, kísérleti antibiotikum, az abaucin. Kanadai és amerikai kutatók szerint a mesterséges intelligencia segítségével jelentősen felgyorsítható…

Nagyváradi Szent László Napok: a nagy találkozás

Nagy találkozás mottóval szervezik meg június 19–25. között a 11. Szent László Napokat Nagyváradon, melyre Wagner Nándor szobrászművész Filozófiai kert című alkotásának 3D–másolatát is „hazahozzák” – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a partiumi városban. hirdetés hirdetés A nagyváradi rendezvénysorozat nagy érdeme, hogy eseményein a még a városban élő és az elszármazott váradiak találkozhatnak –…