Az izraeli foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek Washingtonban

Washington belvárosában a Hamász által túszként tartott foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek a palesztin szervezet által Izrael ellen végrehajtott terrortámadás után hat hónappal, vasárnap. A felszólalók, köztük az amerikai állampolgárságú elhurcolt zsidók szülei, azonnali cselekvést követeltek az Abraham Lincoln emlékmű előtt felállított színpadon. Washington Georgetown városrészének zsinagógájában a fél évvel ezelőtti, Izraelben elkövetett terrortámadásra emlékezve, idén…

Budanov: nyár elején jöhet az orosz támadás

Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának vezetője az ARD német állomásnak adott interjújában azt mondta, hogy késő tavasszal – nyár elején az orosz erők fokozzák majd offenzívájukat. A hírszerzési vezető szerint a támadása donyecki régió Pokrovszk városának irányába történik majd. – írja a BBC. Budanov arra számít, hogy az orosz hadsereg „egy kicsit…

Trump béketerve: Kijev adja fel a Krímet és a Donbászt

Az ukrán területek egy részélnek feladása, beleértve a Krímet és a Donbászt, mindezt pedig a Kijevre gyakorolt nyomással lenne elérhető – így nézne ki Donald Trump béketerve, írja a The Washington Post anonim forrásokra hivatkozva. Ez a terv szöges ellentéte annak, amit Joe Biden hirdet, aki – legalábbis szavakban – katonailag is támogatja Ukrajnát, és…

Nagy-Britannia hadihajót vezényelt a gázai térségbe

Nagy-Britannia hadihajót vezényelt a Földközi-tenger keleti térségébe a Gázai övezet palesztin lakosságának szánt segélyszállítmányok eljuttatásának támogatására – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a hajó feladata az lesz, hogy segítse nemzetközi tengeri humanitárius folyosó kialakítását Ciprus és a Gázai övezet között. A minisztérium szerint ezen a folyosón várhatóan május elején indulhatnak…

ENSZ-tagállam lehet a nem létező Palesztina

Hétfőn kezdi tárgyalni az ENSZ Biztonsági Tanácsa Palesztina tagállamként való elismerésének kérdését. A nem létező terrorállam eddig megfigyelői státusszal rendelkezett az ENSZ-ben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött tartott ülésén napirendre tűzte az „új tagok felvétele” kérdését, majd délben újabb nyílt ülés lesz a témában, ahol a szervezet főtitkárának, Antonio Guterresnek levelét is felolvassák…

A vég kezdete? „Ukrajna eldöntheti, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó”

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon. Jens Stoltenberg a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyőződése, hogy az orosz fegyveres erők győzelmet arathatnak az ukrajnai hadszíntéren, és éppen ezért el kell juttatni hozzá azt az üzenetet, hogy…

Peter Pellegrini lett Szlovákia új elnöke

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas–SD) elnöke a leadott voksok 54,32 százalékával vezet a 45,67 százalékon álló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter előtt a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában a leadott szavazatok 96 százalékának feldolgozottsága mellett. Az arányokat és Pellegrini előnyét tekintve a mostani adat gyakorlatilag nem…

Teljes napfogyatkozásra készülnek 15 amerikai államban

Az Egyesült Államok 15 államában készülnek a hétfői teljes napfogyatkozásra és az érkező több millió turista fogadására. A hétvégén már több millióan keltek útra a hétfő délutáni teljes napfogyatkozás sávjába, amely délnyugatról–északkeleti irányban szeli át az Egyesült Államokat, mintegy 4000 kilométer hosszan és csaknem 200 kilométer szélességben. A természeti jelenséget először Texas államban lehet majd…

Kivonták az izraeli csapatokat a Gázai övezetből

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap Az övezet déli részében mindössze egy dandárt hagytak, hogy megakadályozza a gázaiak visszatérését az övezet északi és középső részére. Néhány órával a csapatkivonás után öt rakétát lőttek ki a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz térségéből a határ…

Az ukrán hírszerzés felrobbantott egy orosz olajvezetéket

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján. A szakszolgálat szűkszavú közleményében azt írta, hogy a Rosztovi területen lévő Azov településen robbantották fel a csővezetéket, amelyen keresztül kőolajtermékeket szivattyúztak a helyi olajraktárból az azovi–tengeri kikötő területén lévő tankerekbe. A robbanás után a tartályhajók megrakodását határozatlan időre felfüggesztették – írta a…