Kolozsvárra is megérkezett a propalesztin wokepartizánok harca

Miközben jóérzésű emberek milliói nézik tátott szájjal, hogy az antiszemitizmus elleni harc éllovasainak számító Amerika és nyugat-európai országok egyetemein büntetlenül hangozhat el az „öld meg a zsidót” skandálás és illegálisan foglalnak el tereket az egyetemeken a Hamász genocídiuma mellett síkra szálló wokepartizánok, addig mi, itt a kelet-európai térben eddig azt hihettük, hogy megmenekülünk 1944 újrajátszásától.…

Feszedezés a Binomban, Ciolacu beszólt a PNL-nek

A PSD-PNL nagykoalíció, közismertebb és népiesebb nevén: Binom mindeddig meglepően jól működött, de vagy a közelgő választások, a kampányhajrá teszi, vagy az erősödő hőhullámok, de egyre több a feszültség a két szereplő között. Most például a minimálbér-emelés körül pattant ki a vita, amelynek hevében Ciolacu szólt be a PNL-nek. hirdetés hirdetés „Egy normális államban a…

Nő a minimálbér, és emelkedik az adómentes munkabér összege is

Amint arról mi is beszámoltunk korábban, a kormány arra készül, hogy nemsokára bejelenti a minimálbér újbóli emelését, július elsejei határidővel. A G4Media kormányzati forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalások eredményeiről Marcel Ciolacu kormányfő és a nagyobbik kormánypárt, a PSD elnöke ma tájékoztatja koalíciós társát, a PNL-t. A hírek szerint meglesz a minimálbér-emelés,…

Helyi választások ’24: az RMDSZ hátországa és az eltűnő EMSZ

Idén, 2024. június kilencedikén nemcsak európarlamenti, hanem helyhatósági választásokat is tartanak Romániában. Furcsa helyzet, mert a június megmérettetés nyertesei eleve csak szeptemberben foglalhatják majd el helyüket, ugyanis a helyi mandátum nem rövidíthető le, viszont a választások időpontját előrehozták. Az európarlamenti nagy kérdésével – eléri-e az RMDSZ az öt százalékot a várhatóan magas részvételi arány mellett?…

Hogyan építette újjá hadseregét Moszkva, és lepte meg a Nyugatot

A Defense News védelmi politikákhoz kapcsoló szaklap alapos elemzést közölt Oroszország ismét megerősödő hadseregéről, a mögötte meghúzódó okokról, az elemzést a G4Media közölte, a magyar cikkünk pedig utóbbinak fordításán alapul. hirdetés hirdetés Az Ukrajna elleni teljes körű inváziója óta eltelt első két év után Vlagyimir Putyin fegyveres erői agresszív újjáépítés időszakán mentek keresztül, meglepve ezzel…

Végül is mi történt Nyikolaj Platonovics Patrusevvel?

Itt az ideje feltenni a kérdést: végül is mi történt Nyikolaj Platonovics Patrusevvel, mármint azon kívül, hogy áthelyezték eddigi, meglehetősen magas pozíciójából – az orosz Biztonsági Tanács titkára volt – hajóépítésért felelős elnöki tanácsadónak. A Moscow Times utánanézett és több mint érdekes eredményre jutott. hirdetés hirdetés Tudjuk, hogy az orosz politikai rendszer szerint a Putyin…

Július elsejétől 3.700 lejre nő a minimálbér + KOMMENTÁR

Július 1-jétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér – szögezte le Marcel Ciolacu kormányfő a háromoldalú érdekegyeztető tanács csütörtöki ülése után. hirdetés hirdetés A kormány Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben a miniszterelnök közölte, júliustól 3700 lejre nő a bruttó minimálbér, ugyanakkor az év végéig érvényben marad az az intézkedés, amely szerint a minimálbér összegéből 200 lejt adómentesen…

Hunor magyarázatot vár a PNL–től: miért álltak össze az AUR–al Szatmáron

Kelemen Hunor pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette: továbbra is várja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek magyarázatát arra, hogy a liberálisok miért fogtak össze Szatmár megyében a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) egy olyan kampányban, amelynek egyetlen üzenete: „Harcoljunk a magyarok ellen!”. Az RMDSZ elnöke megjegyezte, hogy a PNL válasza vélhetően azért késik, mert szégyellik az AUR–ral…

Három ügyben is kötelezettségi eljárás indulhat Románia ellen

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia, Bulgária, Görögország, Litvánia, Málta, Portugália és Szlovénia ellen az épületek energiahatékonyságával kapcsolatos kötelezettségeik elmulasztása miatt – tájékoztatott pénteken a brüsszeli testület. hirdetés hirdetés A közleményben a Bizottság emlékeztetett arra, hogy a tagállamoknak meg kell határozniuk az épületek energiahatékonyságára vonatkozó minimumkövetelményeket, és törekedniük…

Orosz kémet fogott a román hatóság

Hazaárulás gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek egy román állampolgárt, aki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint felvételeket adott át a bukaresti orosz nagykövetségnek a Tulceához közeli román és NATO katonai célpontokról, valamint Ukrajna felé tartó katonai konvojokról. hirdetés hirdetés A DIICOT pénteki közleménye szerint a gyanúsított 2022–től megfigyelte ezeket a katonai létesítményeket, információkat…