Ismét lecsapott a húszikra a nyugati légierő

Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be hétfő éjjel a londoni védelmi minisztérium. A kedd hajnalban ismertetett részletesebb közös közlemény szerint, amelyet Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia, Ausztrália, Kanada és Bahrein adott ki, a légicsapásoknak nyolc célpontjuk volt. Grant Shapps brit…

Amerikai katonákra csaptak le az iszlamisták Irakban

Amerikai katonák is megsebesültek Irakban, amikor rakétatámadás érte bázisukat – közölték amerikai katonai illetékesek szombaton. Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tájékoztatása szerint a hadsereg néhány tagját „traumás agysérüléssel” vizsgálják. A támadással kapcsolatban azt írták, hogy több ballisztikus és más típusú rakéta vette célba az Al–Aszad légitámaszpontot, de az eszközök közül csak néhány csapódott be, a…

Brit főrabbi: kifacsarodott erkölcsiségre vall a népirtás vádja Izraellel szemben

Önmagából kifordult, teljesen kifacsarodott erkölcsiségre vall, hogy sokan népirtással vádolják Izraelt a Hamász terrorszervezet elleni katonai fellépése miatt – írta vasárnap megjelent cikkében Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres brit zsidóság országos főrabbija. Mirvis a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt írásában leszögezi: népirtásnak azt nevezik, amikor az egyedüli, önmagában álló cél…

Tovább dolgozik a magyar külügy az utolsó magyar túsz kiszabadításáért

Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, egyúttal reméli, hogy sikerül megelőzni a konfliktus továbbterjedését más országokra; ugyanakkor tovább dolgozunk azért is, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsuk fogságából – írta Szijjártó Péter szerda hajnali bejegyzésében a közösségi oldalán. hirdetés hirdetés A külgazdasági és külügyminiszter azt írta, szerdán Jeruzsálemben találkozik…

Izrael nem áll le

Izrael tovább harcol a Gázai övezetben és az északi határnál, újabb Izraelre irányzott rakétákat találtak, és elesett egy katona – jelentette a katonai szóvivő kedden, a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet támadását követő háború 102. napján. A katonai szóvivő kedd reggeli jelentése szerint az izraeli csapatok mintegy száz lőszert, és mintegy hatvan, kilövésre kész rakétát…

Töketlen EU: kicsit megszankcionálgatták a Hamász vezetőjét

Az EU Tanácsa úgy határozott, hogy Jahja esz–Szinvárt, a Hamász iszlamista palesztin szervezet gázai övezeti vezetőjét felveszi a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós jegyzékbe – közölte a brüsszeli testület kedden + KONTEXTUS Ez a döntés az Európai Unió válaszlépése a Hamász által jelentett fenyegetésre és az Izraelben 2023. október 7–én elkövetett brutális és válogatás nélküli…

Hamászt éltető iszlamista csoportot tiltott be a brit kormány

Terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott a brit kormány hétfőn egy iszlamista csoportot, amely éltette a gázai övezetet uraló Hamász izraeli terrortámadását. James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette jóváhagyásra a kormányhatározatot, a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953–ban alapított Hizb ut–Tahrir nevű, libanoni székhelyű szerveződés 32 országban van jelen, köztük Nagy–Britanniában, és hosszú távú…

RPG-vel mászkáló gázai civileken segít az IDF

Gázában mászkált pár fiatal, hónuk alatt RPG-vel. Valószínűleg csajozni indultak, hívta őket a 72 szűz. Az IDF ilyenkor is szívesen segít, a srácok már a Paradicsomban vannak. hirdetés hirdetés Gáza: RPG-vel mászkáló Hamász-fiúk szüzet akarnak maguknak. Az IDF segít. Ghaza: some Hamas-boys with an RPG want to meet virgins. The IDF helping them. pic.twitter.com/fHQ2A5L3qs —…

Izrael gyógyszereket küldhet a Hamász túszainak

Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraelieknek – jelentette be péntek este az izraeli miniszterelnöki hivatal. hirdetés hirdetés Az izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad vezetője által Katarral megkötött megállapodás szerint „a következő napokban” a vöröskereszt fogja eljuttatni a szükségesnek ítélt…

Izraeli arab hölgy: „a Nyugat lesz a következő!”

„Izrael mindent megadott nekem.” Izraelben felnövő arabként és muzulmánként Sophia első kézből tapasztalta, hogyan bánnak a nem zsidókkal: tisztelettel, méltósággal és teljeskörű jogokat biztosítva nekik. Az ő élete a bizonyíték arra, hogy arabok és zsidók békésen élhetnek egymás mellett. hirdetés hirdetés Miért kéne érdekeljék a hétköznapi amerikaiakat a Hamász által elkövetett atrocitások? Sophia arra figyelmeztet,…