Cseh vezérkari főnök: a háború kimenetele előrejelzi, milyen világban fogunk élni

Az ukrajnai háború kimenetele előrejelzi, milyen világban fogunk élni a jövőben – jelentette ki Karel Rehka cseh vezérkari főnök a hadsereg parancsnoki értekezletén kedden Prágában. A hadseregtábornok szerint Csehország továbbra is minden eszközzel támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát, és folytatja a fegyverszállításokat is. Karel Rehka hangsúlyozta: meg kell erősíteni a cseh hadsereg harcképességét, a…

Lelőttek egy amerikai szuperdrónt a húszik

A Pentagon vizsgálja, hogy mi okozta egy amerikai katonai drón lezuhanását Jemen partjai közelében – közölték amerikai katonai illetékesek hétfőn. Amerikai tisztségviselők annyit erősítettek meg, hogy az MQ–9 Reaper, egy többnyire megfigyelő és felderítő célokra használt, 20 méter szárnyfesztávú, pilóta nélküli repülő eszköz a tengerbe esett. Ezt azzal egészítettek ki, hogy a drón nemzetközi légtérben…

A gázai harcok mielőbbi beszüntetését sürgette Vilmos brit trónörökös

A gázai harcok mielőbbi beszüntetését sürgette keddi nyilatkozatában Vilmos brit trónörökös. A felhívásban, amelyet a Kensington–palota, Vilmos londoni hivatala tett közzé, a walesi herceg úgy fogalmaz: mélységes aggodalommal tölti el, hogy a Hamász által Izrael ellen tavaly október 7–én elkövetett terrortámadás óta milyen rettenetes emberi áldozatokkal járt a közel–keleti konfliktus. hirdetés hirdetés „Túl sokan haltak…

Izraelben köszönetet mondtak a magyar kormány kiállásért

Kétnapos szolidaritási látogatást tett Izraelben Fónagy János (Fidesz), az Országgyűlés Magyar–Izraeli Baráti Csoportjának elnöke és Hiller István (MSZP) alelnök – erről a delegáció két tagja tájékoztatta a programot követően, kedden telefonon az MTI–t. A magyar delegációt barátsággal fogadták, valamennyi tárgyalópartner köszönetet mondott azért, hogy Magyarország, a magyar kormány és Szijjártó Péter külügyminiszter kiáll Izrael érdekében…

Két tűzszünetről szóló határozat is az ENSZ BT elé kerülhet

Két egymással versengő határozati javaslat is az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülhet kedden az Izrael és Hamász közötti tűzszünetről. Az arab államok egy Algéria által szorgalmazott javaslatot támogatnak, amelyről kedden szavazást is tartanak. A dokumentum azonnali humanitárius tűzszünetet követel a Gázai övezetben, ugyanakkor az Egyesült Államok jelezte, hogy vétót alkalmaz. Linda Thomas–Greenfield amerikai ENSZ–nagykövet közölte,…

Navalnij-gyilkosság: Belgium bekérette Oroszország nagykövetét

Hadja Lahbib belga külügyminiszter bekérette Oroszország belgiumi nagykövetét, és Belgium nevében független vizsgálatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála okainak átlátható és tárgyilagos megállapítása érdekében – tájékoztatott a belga külügyminisztérium kedden. A belga külügyi tárca az MTI–hez eljuttatott közleményében azt írta, a külügyminiszter nevében a kétoldalú ügyekért felelős főigazgató tájékoztatta az orosz nagykövetet arról,…

Moszkvában terroristának minősítették Lindsey Graham amerikai szenátort

Felvette a szélsőséges és terrorista tevékenységet folytató személyek listájára Lindsey Graham amerikai szenátort kedden az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring). Graham tavaly, amikor Kijevben járt, egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala által közölt videó szerint kijelentette: „Oroszok halnak meg… Még sohasem költöttük a pénzt ilyen szerencsésen.” hirdetés hirdetés Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte,…

Donyeck és Avgyijivka környéki előrenyomulásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Donyecknél és Avgyijivkánál (oroszul: Avgyejevka) kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben négy frontszakaszon tíz ukrán rohamot és ellentámadást vertek vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint négy–négy ukrán ellentámadás a kupjanszki és az avgyijivkai frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a harcérintkezési…

Kijev az EU-tól várja a megoldást a lengyel gazdák blokádjára

Tájékoztatták az Európai Bizottságot az ukrán hatóságok az ukrán–lengyel határzárral kapcsolatos helyzetről, és határozott választ várnak – jelentette ki Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök–helyettes és gazdasági miniszter kedden az X közösségi portálon tett bejegyzésében. A tárcavezető szerint a lengyel gazdák lépései aggodalomra adnak okot. „A gabonának egy tehervonatból a vágányokra öntése és az utasforgalom akadályozása a…

Putler felszabadít: ez maradt Avdijivkából

Avdijivka – a megismételt Mariupol, a huszonév után ismét bekövetkező Szarajevó. A szláv háborús doktrína mementója – ez utóbbiról sokszor írtunk, lényege, hogy annyi embert kell elpusztítani és annyi anyagi kárt kell okozni, hogy az illető nép, ország soha többet, de legalábbis generációk hosszú során keresztül ne tudjon talpra állni, így bosszút sem tud állni,…