Fontolgatás: kilépne az RMDSZ a kormányból?
2023. 05. 09. 19:15:59
Az RMDSZ “komolyan” fontolgatja a kormányból való kilépést, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) arra a következtetésre jut, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2023-ban már nem rendelkezik azzal az aritmetikai értelemben vett súllyal a koalícióban, mint 2021-ben – jelentette ki kedden a parlamentben Csoma Botond.
A képviselőházi frakcióvezetőt azokról a sajtóértesülésekről kérdezték az újságírók, miszerint a PNL a május végi kormányváltás után igényt tart az RMDSZ-es Tánczos Barna vezette környezetvédelmi minisztériumra. Csoma kifejtette: véleménye szerint az RMDSZ tisztségviselői a környezetvédelmi tárcát is beleértve az összes kormányzati poszton jól végezték munkájukat, semmi sem indokolja lecserélésüket, ha azonban ez mégis bekövetkezne, a szövetség döntéshozó testületeinek “nagyon komolyan” fontolóra kell venniük a kormányból való kilépést is.
“Nem hiszem, hogy van olyan releváns érv, ami indokolná az RMDSZ kormányzati szerepének csökkentését” – jelentette ki. Azzal példálózott, hogy ha 2021-ben az RMDSZ aritmetikai értelemben vett súlya a kormányban “X+1” volt, akkor nem látja okát annak, hogy a 2023. május végi kormányváltás küszöbén ez az érték “X-1”-re csökkenjen. “Ez a mi álláspontunk, úgy gondoljuk, hogy jól végeztük a munkánkat, és szeretnénk tovább dolgozni (…)” – szögezte le a politikus. Hangsúlyozta, sokan vélekednek úgy a szövetségben, hogy ha a kormányváltáskor az RMDSZ elveszíti valamelyik minisztériumot, akkor ki kell lépni a koalícióból. Hangsúlyozta, hogy az esetleges kilépésről a hét második felében döntenek az RMDSZ illetékes testületei.
Kérdésre válaszolva Csoma Botond elmondta, lehet arról tárgyalni, hogy az RMDSZ a környezetvédelmi tárcáért cserében kapja meg például a mezőgazdasági minisztérium vagy az energetikai minisztérium irányítását. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ-nek most nem az “alkudozás” a szándéka, hanem az, hogy tartsák tiszteletben a koalíciós megállapodást.
A frakcióvezető nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a PNL eltávolítani készül-e az RMDSZ-t a kormányból. A liberálisok magatartását azzal magyarázta, hogy “nem érzik jól magukat a koalícióban”, és nagyobb szeletet szeretnének a kormányzásból, ha ez lehetséges.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)