A harmadik évforduló: elárulva!
2025. 02. 24. 09:39:59
Három éve indította el teljes körű katonai invázióját az Orosz Föderáció a szuverén Ukrajna ellen. Moszkva három nap alatt akarta bevenni Kijevet, mi, európaiak abban reménykedtünk, hogy 2022 nyaráig véget ér a háború. Egyik sem valósult meg, és a helyzet rosszabb, de sokkal rosszabb, mint 2022. február 24-én volt, a bizonytalanná váló jövőből pedig csak az látszik biztosnak, hogy igazságot egyik nagyhatalom sem fog szolgáltatni.
A Nethuszár első perctől a megtámadott és jóval gyengébb Ukrajna mellett áll. Tudjuk, hogy sokat olvashatnánk a kijevi politikai fejére, különösen ami a kárpátaljai magyarokkal szembeni bánásmódot illeti – írtunk is róla eleget anno! – azonban a katonai invázió nem elfogadható a 21. században.
Ha végignézem a mai nagyképet, akkor azt kell mondanom: Ukrajna részéről teljesen fölösleges volt az ellenállás: ha nem is foglalta el Moszkva a teljes országot, a maradékot az amerikaiak vágják majd zsebre. A háború harmadik évében Trump amerikai elnök olyan ajánlatokat tesz Zelenszkij elnöknek, amely nem több és nem is kevesebb, mint a szerencsétlen Ukrajna kifosztása – miközben nem ad cserébe semmi lényegeset. Azt hiszem, ezen a ponton ki kell mondanunk, hogy az önmagát szabad világ vezetőjeként meghatározó és pozicionáló Egyesült Államok attitűdje talán az oroszokénál is rosszabb. Elvégre Putyin nem ígért demokráciát, nem hivatkozott a közös értékek védelmére – az orosz attitűd legalább nem hipokrita, vagy nem annyira, mint Washingtoné.
Három évvel a háború kitörése után Ukrajna messzebb van céljainak elérésétől, mint korábban bármikor: Amerika által magára hagyva, némely európai ország semmit sem érő támogató ígéreteinek hagymázas elképzeléseitől „megsegítve” gyakorlatilag saját jövőjét készül felélni. Ha tovább folytatja a védekezést, még több katonáját veszíti el, aminek eredménye könnyen lehet egy totális katonai összeomlás, majd az ország teljes területének elvesztése, ha pedig pótolni kívánja őket, akkor elégeti saját fiatalságát, miközben több mint tízmillió ukrán menekült el az országból, ők vélhetően nem térnek már vissza. Demográfiailag megroppanva, egy gazdasági összeomlás küszöbén, elárulva, magára hagyva és egy jobb jövő reménye nélküli kiúttalanságban áll Ukrajna, mint az összeurópai politika életképtelenségének ártatlanok vérével összekent mementója.
Az Európai Unió, ahova igyekezni próbált, és amely motiváló erő lehetett az oroszokkal szembeni harcban már rég nem közösség, de mostanra ezt igyekezik ország-világ, a globális aktorok előtt is bebizonyítani. Amerika új attitűdje miatt sokkos állapotba kerültek a korábban nagy hangú vezetők, akik tegnap még a demokráciák védelmének fontosságát hangoztatták, ma arra készülnek, hogy önmagukat védjék meg. Nincs már felsőbb, morális és jövőbelátó szempontok alapján zajló együttműködés az európai államok között – Ukrajna, ha be is lép majd egyszer az Unióba, már csak annak a temetésére érhet oda.
Az Orosz Föderáció sem tartozik a győztesek táborához: több mint egymillió katonája halt vagy sebsült meg, tűnt el ebben a semmi értelmet nem tartalmazó háborúban, az Orosz Föderációból elmenekülő fiatalok száma szintén milliós nagyságrendű, gazdaságát alárendelte a háborús erőfeszítéseknek, ennek és a szankcióknak köszönhetően Moszkva pedig egyre inkább Peking lerakatává válik – ennyit a szuverenitás ideológiájának globális vezető államáról.
Úgy lépünk be a háború negyedik évébe, hogy valamiféle béke körvonalazódik a láthatáron, de ez már nem a mi békénk lesz – nem Ukrajna, nem Európa békéje. Úgy lépünk be a háború negyedik évébe, hogy biztosnak vehetjük: Putyin nem kapja meg méltó büntetését, az oroszok megtartják azokat területeteket, amelyeket eddig elfoglaltak. A háború negyedik évének küszöbén azt is látjuk már: a NATO szétesőben, Amerika nem kíván megvédeni minket, a kiutat senki sem találja, Brüsszel iránytű nélkül kapkod, fontos európai vezetők saját szájuk íze szerint kiválogatott vezetőkkel való találkozókat szerveznek, és mindannyiunk feje felett elröpül egy Jaltában gyártott nikkel szamovár.
Itt tartunk most, a háború harmadik évfordulóján…
-örsh-
(Nethuszár)