Bejelentette pártja választási győzelmét Albin Kurti koszovói miniszterelnök
2025. 02. 11. 18:30:30
A kormányzó, baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást Koszovóban – derült ki a választási bizottság legfrissebb, a szavazatok 91,47 százalékának feldolgozottsága alapján közölt adataiból hétfőn. Az Önrendelkezésre a szavazópolgárok 40,96 százaléka adta a voksát. Ez 47 képviselői helyre lesz elegendő a 120 tagú törvényhozásban.
A második helyen a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a szavazatok 22,42 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 17,62 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,56 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba. A nemzeti kisebbségeknek húsz garantált hely jut a parlamentben, tíz a szerb kisebbségnek, tíz pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek mindegyikét a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerezte meg. A részvételi arány a választási bizottság adatai szerint 40,15 százalékos volt, négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok 47 százaléka járult az urnák elé. Az előzetes nyilatkozatok szerint hosszas koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, Albin Kurti ugyanis a kampánya során kijelentette, szeretné, ha pártja abszolút többséget szerezne, és önállóan tudna kormányozni, senkivel nem kíván a jövőben koalícióra lépni. Az Önrendelkezést mozgalomként hozták létre 2005–ben. Először 2010–ben indult parlamenti választáson, akkor a szavazatok 12,69 százalékát szerezte meg. A másfél évvel későbbi előrehozott parlamenti választáson már 26,27 százalékos volt a támogatottsága, négy évvel ezelőtt pedig a választópolgárok 50,28 százaléka voksolt az Önrendelkezésre.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök: győztünk
Albin Kurti koszovói miniszterelnök a vasárnap éjszaka folyamán bejelentette, hogy az általa vezetett Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a parlamenti választást, ezért ismét ők alakíthatnak kormányt. A párt megfigyelései mellett az exit pollok is arra utalnak, hogy az Önrendelkezés szerezte meg a legtöbb szavazatot a vasárnapi koszovói választáson, ám várhatóan egyedül nem tud kormányt alakítani, így koalíciós tárgyalásokra lesz szükség – közölte a Klan Kosova televízió. Vasárnap az ország mintegy kétmillió szavazópolgára a 120 fős parlament új összetételéről döntött. A huszonhét választási listán a legnagyobb albán pártok mellett a Koszovóban élő nemzeti kisebbségek többsége is megtalálható volt. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében 5 százalékos a parlamenti küszöb, míg koalíciók esetében 7 százalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek, ebből 10 hely a szerbeket illeti meg.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közösségi médiában gratulált a koszovói szerb kisebbségnek, illetve a Belgrád által támogatott Szerb Listának, amely a bejelentése szerint mind a 10, szerbeknek fenntartott helyet megszerezte. Legutóbb 2021. február 14–én tartottak parlamenti választást a nyugat–balkáni államban. A voksolást akkor az Albin Kurti vezette Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és 58 parlamenti helyet szerzett meg. Az ország 2008–as függetlenné válás óta ez volt az első alkalom, hogy egy kormány ki tudta tölteni teljes, négyéves megbízatási idejét.
A koszovói választási bizottság vasárnap este műszaki hibára hivatkozva nem közölt előzetes eredményeket, várhatóan ezeket hétfőn nyilvánosságra hozza.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)