Borrell Libanon stabilitása és szuverenitása miatt aggódik
2024. 10. 27. 18:47:28
A nemzetközi közösség kötelessége, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a béke helyreállítására Libanonban olyan szilárd pillérek mentén, amelyek biztosítják az ország hosszú távú stabilitását és szuverenitását – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.
Josep Borrell közleményében azt írta: a libanoni helyzet rendkívül súlyos. Sürgős és erőteljes erőfeszítéseket igényel, hogy vége legyen a Hezbollah libanoni síita szervezet és Izrael közötti katonai konfrontációnak, amely – mint fogalmazott – „mérhetetlen szenvedést okoz a polgári lakosságnak és lerombolja a libanoni társadalom szerkezetét”.
A Libanon támogatására Párizsban csütörtökre összehívott nemzetközi konferenciára utalva közölte: az esemény fontos alkalom volt a nemzetközi közösség számára, hogy „a jelenlegi rendkívül veszélyes pillanatban” megerősítse elkötelezettségét a Libanonnak nyújtható sürgős politikai és gazdasági támogatás mozgósítása mellett. Kijelentette: tűzszünetre van szükség, az ellenségeskedés felfüggesztése nélkül ugyanis „semmi sem lehetséges”.
A nemzetközi közösség előtt álló feladatokat sorolva Borrell hangsúlyozta: el kell számoltatni a nemzetközi humanitárius jog megsértésének felelőseit, mielőbb elnökválasztást kell tartani az országban, és végre kell hajtani az Izrael és a Hezbollah között 2006. július 12–én kirobbant harcok beszüntetésére felszólító ENSZ BT–határozatot. A libanoni fegyveres erőknek az országban jelen lévő egyedüli katonai erővé kell válnia Libanon szuverenitásának helyreállítása érdekében, továbbá biztosítani kell az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziójának (UNIFIL) dél–libanoni jelenlétét.
Kiemelte: az EU kiveszi részét a rászoruló libanoni lakosság megsegítéséből azzal, hogy a háború következményeinek kezelésére szánt humanitárius finanszírozást közel 80 millió euróra emelte amellett, hogy október elején az Európai Bizottság 30 millió eurós sürgősségi támogatást jelentett be Libanon számára. Az EU készen kell áll arra is, hogy jelentős gazdasági támogatást nyújtson Libanonnak, amint az ország megválasztja új köztársasági elnökét – tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)