Ezer milliárd dolláros számlát fizet a világ szegénye a közel-keleti háborúért
2026. 06. 30. 10:17:35
A közel-keleti háború pénzügyi árnyéka most már nem csak a régióban érezteti a hatását, hanem szó szerint elszívja a forrásokat a világ legszegényebb országaitól is, derül ki az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) vasárnap közzétett jelentéséből, amely szerint a katonai eszkaláció által felkorbácsolt energiaárak miatt a fejlődő nemzetek kénytelenek lesznek soha nem látott összegeket fosszilis tüzelőanyag-támogatásokra költeni, méghozzá olyan pénzt, amely egyébként iskolák felépítésére, kórházak fenntartására vagy klímavédelmi programokra juthatott volna.
A „Katonai eszkaláció a Közel-Keleten: a globális sokk enyhítése” címet viselő dokumentum szerint, ha az olaj ára a jelenlegi, hordónkénti 88,60 dolláros szinten marad, akkor a globális fosszilis tüzelőanyag-támogatások összege 2026-ra elérheti az 1,1 billió dollárt, ami körülbelül 410 milliárd dollárral haladná meg a tavalyi értéket, egy ennél is sötétebb forgatókönyv esetén pedig, amennyiben a hordónkénti ár 110 dollárra szökne fel, a támogatások akár 1,43 billió dollárig is felkúszhatnának. A jelentés szerint az alacsony és közepes jövedelmű országok sorra nyúlnak támogatásokhoz, árplafonokhoz és adókedvezményekhez, hogy háztartásaikat megóvják a konfliktus szította energiaár-robbanástól, ám ez a fajta azonnali tűzoltás hosszú távon komoly árat követel, hiszen kiszorítja a közberuházásokat, és olyan szén-dioxid-intenzív energiarendszerekhez láncolja az országokat, amelyektől egyébként igyekeznének elszakadni.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a legtöbb érintett ország már eleve hatalmas adósságteherrel a vállán lépett be ebbe a válságba, hiszen a fejlődő gazdaságok mediánja idén várhatóan állami bevételeinek 9,5 százalékát fordítja majd adósságszolgálatra, ami kétszerese a tíz évvel ezelőtti aránynak, és egyúttal a legmagasabb szint, amelyet az elmúlt negyedszázadban mértek. Alexander De Croo, az UNDP főigazgatója szerint az a pénz, amelynek iskolák, kórházak és tisztaenergia-rendszerek megépítésére kellene fordítódnia, most csupán arra elég, hogy a gazdaságok egyáltalán életben maradjanak, és ez a probléma korántsem elszigetelt, hiszen a világ legszegényebb országainak közel fele már most is adósságválságban vergődik, vagy nagyon közel áll hozzá, így gyakorlatilag nincs mozgásterük arra, hogy a növekvő energiaköltségeket úgy viseljék el, hogy közben ne kelljen lemondaniuk saját fejlesztési terveikről.
De Croo mindezek fényében szélesebb körű hozzáférést sürgetett a nemzetközi finanszírozáshoz, valamint gyorsabb befektetéseket a megújuló energiába, a jelenlegi válságot pedig annak ékes bizonyítékaként állította be, hogy az energiabiztonság és az energiaátmenet kérdését a jövőben már nem lehet egymástól elválasztva kezelni. Ahogy fogalmazott, egyetlen országnak sem szabadna feláldoznia a saját jövőbeli fejlődését azért, hogy egy olyan válságot kezeljen, amelyet nem is ő idézett elő.
(Nethuszár)
