Amerikai segítség ide vagy oda, vesztésre állunk!

Amerika immár fél éven át egy vacak töltényt sem küldött az ukránoknak. A katonai segítség a Kongresszusban akadt el, legalábbis ez a hivatalos verzió. A nem hivatalos, de ismerhető és tudható, hogy Washingtonnak egyre inkább elege van Európából, a sok kisebb és nagyobb konfliktusokból, amelyeket az utóbbi évtizedekben úgy volt kénytelen rendezni, hogy a vén kontinens mindeközben egy eurócentet sem költött saját védelmi iparára, az ezt szóvá tevő amerikai intéseket sértésként fogták fel. Miután kellőképp betojatták a vén kontinenst – ismét szögezzük le: nem kevés jogalappal! – a héten a Kongresszus megszavazta, megy a 60 milliárd dollár értékű katonai csomag Ukrajnának. Örülünk, Vincent? Nos, nem annyira…

Amikor Trump azt mondja, hogy a NATO – és Amerika – nem védi majd meg azokat, akik nem fizették be a szerződésben vállalat GDP két százalékot, akkor nem egy bolond ember szavait hallotuk, ahogy azt az európai mainstream próbálta nekünk elmagyarázni, hanem a washingtoni politikai és katonai adminisztráció véleményét, beleértve jó sok demokratáét is. Trump csak azt mondta ki, amit az amerikaiak nagy többsége gondol.

És Európa még mindig nem ébredt fel!

A minap lezajlott EU-csúcson elővettek néhány gazdasági témát, elbeszélgettek a védelmi ipar megerősítésének szükségességéről, terveket írtak és írnak majd még ezek kivitelkezéséről stb. Mindeközben a tavaly beígért egymillió tüzérségi lőszert azóta is várják Kijevben. Mivel a tavalyi év végére ezt nem sikerült teljesíteni, ezért siettek újabb ígéretet tenni brüsszelék – ebből lett március vége. Április közepén vagyunk, a tüzérségi lőszerek még sehol sincsenek, Ukrajna már nem is álmodozhat bármiféle ellentámadásról, a front jelenlegi pozíciójának tartása is iszonyatos erőfeszítéseket igényel. Hiába Zelenszkij elnök és az ukrán tisztviselők egyre kétségbeesettebb felhívásai, a Nyugat mintha eldöntötte volna: ennyi elég volt neki a háborúskodásból, ott egye meg a fene az egészet.

Tegyük hozzá: a Nyugat azt ígérte, hogy addig támogatják Ukrajnát, ameddig szükséges. Azt nem mondták viszont, hogy ez a szükség kinek a szüksége: a jelek szerint nem addig, amíg Ukrajnának lenne ez szükséges, hanem addig, amíg a Nyugatnak az.

És ez eddig tartott, elvégre Oroszország elég rendesen meggyengült, hiába a napi rendszerességű szólamok arról, hogy Moszkva nemsokára megindítja az attakot a NATO ellen, ezek egyrészt nem valósak, másrészt leginkább azért hangzanak el, mert a védelmi ipar és egyes érettebb politikusok így használják ki a médiafigyelmet arra, hogy a védelmi ipar megerősítéséhez szükséges anyagi és politikai tőkét megszerezzék. Az ukrajnai háború után azonban Oroszosság egy jó ideig még nem fog támadást indítani senki ellen, nemhogy a NATO, vagy más ország ellen. Arra sincs ereje, hogy szerződésben vállalat kötelessége szerint megvédje Örményországot, hadi eszközeinek jó részét elvesztette az ukrán fronton és egy NATO elleni támadással valószínűleg lenullázná magát. A jövőben persze ismét támadni fog Ruszijá, mert a putyini rezsimnek ez a lényege, de addig még sok mindent kell bepótolniuk, Putyin sem él örökké.

Tanulság? Nincs!

Hacsak az nem, hogy balfaszok vezetnek minket.
Akik ráadásul gyávák is.
De ezt eddig is tudtuk…

• Amerika lebeszélte – mit lebeszélte – zsarolással arra vette rá Izraelt, hogy halassza el a Rafah ellen tervezett és utolsónak szánt hadműveletét Gázában.
• Amerika az ENSZ BT-ben megszavazott egy olyan tűzszüneti javaslatot – mindenki meglepetésére egyébként – amely nem tartalmazta a túszok azonnali elengedését.
• Amerika arra akarta rávenni Izraelt, hogy az ne válaszoljon az Irán irányából érkezett támadásra.
• Amerika rosszallását fejezte ki a Damaszkuszban lezajlott izraeli akció miatt, amely az iráni támadás kiváltó oka volt.

Just for the record:

az izraeliek által lebombázott épület HIVATALOSAN nem tartozott az iráni nagykövetséghez, plusz a halálos áldozatok között volt az Iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka, aki az Izrael elpusztítására törő Hezbollahhal tartotta a kapcsolatot – meg intézte a fegyverszállításokat, gondolom. Mit is keresett ő Damaszkuszban?

És miért ne likvidálhatná őt Izrael?

És mindezt miért tudja mindenféle e nemzetközi – és washingtoni! – cáfolat nélkül saját országa elleni támadásként előadni Irán?

A kérdések költőiek, a választ az amerikai kampuszokon kell keresni, ahol szélsőbaloldal immár teljesen átvette a hatalmat, magatartásuk választói preferenciákat befolyásol, ez utóbbi pedig Biden apónak is fontos, hiszen eldöntötte: a Fehér Házból egyenesen a temetőbe távozna, a békés nyugdíjas éveket átugorná – hacsak meg nem eszik addig a pápuai kannibálok, tenném hozzá, ha lenne annyi humorérzékem, mint Sleepy Joenak.

A Nyugat nem megmutatta, nem bebizonyította, hanem telki torokból beleordította a világ segglyukába, hogy balfaszok, tehetetlenek, gyávák, önzők és buták vagyunk, minden különösebb morális megfontolás nélkül befekszünk a beérkező tőkének, legyen az akár szaúd-arábiai, amely az amerikai egyetemekre érkezik támogatás formájában és Zs-kategóriás „öld meg a zsidót” csatakiáltásokat lehet nyerni vele.

Európa a Holokauszt után másodszor is cserben hagyja a zsidókat, elvégre fontosabb a gázai ENSZ-alkalmazott terroristák emberi jogai, (és az európai muzulmán szavazók milliói) mint az, hogy Berlinben 1945 után először ismét Dávid-csillaggal jelölik meg a zsidók otthonait.

Ehhez képest az amerikai katonai segély bakkfitty. Igaz, jó sok ukrán életet menthet meg, és ez nagyon nem szőnyeg alá söprendő. És jó sok ukrán életét lehetett volna megmenteni, ha az amerikai segély nem késik egy fél évet, és, ha az európai egymillió lőszer nemcsak papírra írt álom lenne még mindig.

Segély ide vagy oda, ebben a háborúban vesztésre állunk – mentálisan pedig már veszettünk is!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)