Hatalmi keringő: Le Pen és Macron küzdelme
2024. 06. 23. 13:07:27
Macronnal már a sajátjai is szégyellnek kampányolni, így személye nem is került fel az előrehozott választásokon kampányoló macronista pártok plakátjaira. HÍR+KOMMENTÁR!
Nemcsak ellenzőit, de saját támogatóit is rendesen meglepte Emmanuel Macron, amikor az európarlamenti választások után feloszlatta a francia nemzetgyűlést és kiírta az előrehozott választásokat. Bár lépésének demokratikus mivolta aligha kérdőjelezhető meg, elvégre az általa gründolt és befolyásolt kormánypártokat alaposan elverte a Le Pen által irányított Nemzeti Tömörülés, népszerűsége tovább zuhant, így elutasítottsága elérte a 74 százalékot.
Így aztán nem is csoda, hogy a választásokra készülődő Együtt a Köztársaságért (ER) koalíciója, amely a liberális Renew ()RE) és a Modem pártokból áll, úgy döntött, hogy Macron fényképét nem szerepelteti a választási plakátokon. Jó példa erre, hogy a Párizs központjában induló Clément Beaune, az európai ügyek egykori államtitkárának kampányplakátjain sehol sem jelenik meg Emmanuel Macron.
A Macron politikai örökösének tartott Gabriel Attal miniszterelnök is úgy fogalmazott nemrégiben, hogy az elnöknek „eggyel hátrább kell lépnie, mert nem új elnököt, hanem új kormányt keresünk”.
Az elnök politikai táborában eddig érinthetetlennek tartott Macronnal szembeni kritikák pedig egyre gyarapodnak. Edouard Philippe, aki Macron első kormányát vezette most nagyon úgy tűnik, hogy távolodni kezd egykori mentorától: „az elnök megölte az elnöki pártot (…) azáltal, hogy feloszlatta a nemzetgyűlést”. Philippe Horizontok nevű pártja korábban a Macron-i koalíció része volt, de kilépett innen és most önállóan indul a választásokon.
A Nemzeti Tömörülés a legutóbbi európai parlamenti választásokon a szavazatot 31,4 százalékát szerezte meg, szemben a Macron által összehozott Európai Szükség Koalíció (Coalition Besoin d’Europe) listájával. Bár a közvélemény-kutatások szerint Le Pen és Jordan Bardella pártja vezetnek az előrehozott választások első fordulója előtt, a francia választási rendszer sajátosságai miatt, egyelőre távol vannak attól, hogy a kormányzáshoz szükséges többséget is megszerezzék, lévén a francia választások két fordulóban zajlanak, és a második fordulóra a mérsékelt jobboldal és a baloldal összefoghat, hogy elszigeteljék a szélsőjobboldalt.
FORRÁS: G4Media
KONTEXTUS: Feltűnő, hogy mennyire ejtik a szükségszerű párhuzam megvonását a mainstream európai sajtóban. Olaf Scholz német kancellár pártja szintén hatalmas vereséget szenvedett, mértékében talán még nagyobbat is, mint Macron pártja(i). Ennek ellenére Olaf Scholz magabiztosan kijelentette, hogy nem mond le és nem ír ki új választást, amit a demokráciára annyira érzékeny európai közvélemény ridegen, már-már közönyösen vett tudomásul.
A francia helyzet viszont
nem is biztos, hogy annyira komplikált, mint az első pillantásra gondolnánk: Macron meglepte ugyan a sajátjait, de Le Pen pártját is azzal a lépésével, hogy kiírta az előrehozott választásokat.
És talán ez a legnagyobb csapda, amit valaha is Le Pennak állítottak – a politikában lassan harminc éve jelenlevő, de valós hatalmat soha nem birtokló Nemheti Tömörülés ugyanis azzal kénytelen szembesülni, hogy már nem elég a partvonalról – értsd: ellenzékből – mindenféle hülyeséget bekiabálni, hanem megoldást kell találnia az ország gondjaira. A politológia közhelyei és a tapasztalatok szerint ez minden szélsőséges párt halálának kezdete.
A szélsőséges pártok ilyenkor
két úton indulhatnak el: az egyik az, amikor a párt tagjainak, képviselőinek többsége megtartja forrófejű radikalizmusát, amit a mindennapii valósággal való kegyetlen szembenézés követ. A szélsőséges pártok képviselői, tagjaiban ilyenkor lezajlik az a harc, amit többségünk már az iskolai évek alatt megvív: a hit/érzelem versus ráció/valóság nevű démonok összecsapása ez, ebből születnek meg aztán a pártból valók kizárások, a Trockista-piruettek, majd az óhatatlanul érkező pártszakadások, míg végül a szélsőséges párt eltűnik a politika süllyesztőben. A folyamatot nagyban szokták segíteni (segíteni, de nem előidézni!) a titkosszolgálatok, az üzleti szféra párthoz dörgölőző képviselői, a sajtó és az emberi butaság, valamint az egyéni egók szorgalmas etetése.
Ha most valaki arra tippelne,
hogy az egykori Jobbik ívét írtam le, akkor nem téved sokat. Jó példa a fentiekre az egykor húsz százalékos eredményeket elérő, ma már szabad szemmel nem is látható Jobbik története, akiknek elég volt az utcai/mozgalmi mezőnyből a parlamenti frakcióig jutni, hogy ezt a váltást már ne tudják minőségileg is lekövetni, így a hatalom birtoklása esetükben végzetesnek bizonyult.
A másik út a konszolidációé: a szélsőséges párt részesül a hatalomból, és elkezdi azt használni – látja, hogy ez nem olyan egyszerű, nem úgy van az, hogy tőmondatokból felépített törvényekkel el lehet hozni a Kánaánt, így lassan, de biztosan levetkőzi korábbi radikalizmusát, hogy az elemzők kedvenc kifejezésével éljek: beindul középre – és a politikai rendszer stabil részévé válik. Amennyiben kormányra is kerül, nem csinál nagy hülyeségeket és nem kell szembenéznie a felszalámizás veszélyével, mert az erőforrások okos felhasználásával, a középre indulás során megnyíló új lelehetőségekkel és megnövekedett erőforrásokkal élni tud. Utóbbira jó példa Meloni pártja.
A fenti sarkosan vázolt
és megannyi fontos leágazással bíró problémával Le Pen is szembesülni fog – nem véletlen, hogy a korábban karcos Ukrajna-kritikát gyakorló párt miniszterelnökök-jelöltje, Bardella ma már úgy nyilatkozik, hogy győzelmük esetén folytatnák Ukrajna lőszerellátását. Le Pen orra előtt pedig ott a Meloni-példa: mit jelent az, ha sikeresen lemenedzseled a középre való bevonulást. Giorgia Meloni, aki alig pár éve még egy fasisztának elkönyvelt olasz pártocska, az Olasz Testvérek elnöke volt, ma már Olaszország nem is akármilyen miniszterelnöke és az európai színtéren is elfogadott politikus, akivel már olyan fajsúlyos személyek is koalíciót kötnének, mint Ursula von der Leyen. Szinte kizárt, hogy Le Pen mindezeket ne vegye számításba, ahogy azzal is szembesülnie kell, hogy korábbi radikális kijelentéseit nem biztos, hogy kormányra kerülve már meg is tudná valósítani, így retorikája egyre közelebb kerül majd a valósághoz. Hogy mindez aztán sikeres lesz és Le Penék a mainstream részeivé válnak, vagy épp fordítva: a párt szétesik, lecsúszik és képtelen lesz kormányozni, az még a jövő kérdése, de erősen úgy látom, hogy az első forgatókönyvre, azaz Le Penék sikerére van nagyobb esély.
És mindez miért nem baj?
Az európai politikának sok mindenre lenne szüksége, de ezek közül a legfontosabb az új szemléletek, a becsontosodott mentalitásokkal szembemenő politikai aktorok beemelése a mindennapi hatalomgyakorlásba. A baloldal és a liberális tábor ezért próbálkozott olyan, a hétköznapi emberek gondjait már nem érintő célok megvalósításával, mint a melegek jogainak támogatása, vagy éppenséggel a valóságban nem létező, vagy létszámuk miatt marginálisnak tekinthető csoportok(pl.: queer stb) szabadságjogainak megvédése, kiharcolása. Mivel ezek racionálisan aligha indokolják a politikai erőforrások ilyen szintű elégetését, ezért az érzelmi faktor került előtérbe, így váltak ezek a politikák identitásképző mozgalmakká, és ez kapott hatalmas pofont az idei választásokon.
És mindez nem biztos, hogy baj…
Felcser V. Örs
(Nethuszár)
