Önálló és erős védelmi ipart sürget Macron
2025. 01. 07. 15:00:58
Önálló és erős európai védelmi ipart sürgetett hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, a „stratégiai függőség” veszélyeire figyelmeztetve. Az államfő Párizsban, a külföldön dolgozó francia nagykövetekkel tartott egyeztetésén rámutatott arra, hogy Európára „kemény dilemmák” várhatnak, ha védelmi iparát az amerikai technológiára és iparra alapozza.
„A kérdés, hogy az elkövetkezendő 20 évben az európaiak akarják–e gyártani mindazt, ami szükséges a biztonságukhoz, vagy sem” – szögezte le, kiemelve: Európának „gyorsabban és keményebben” kell törekednie védelmi iparának megerősítésére. A köztársasági elnök több külpolitikai kérdésre is kitért, a többi között az ukrajnai háborúra is, amellyel kapcsolatban leszögezte, nem vár „gyors és könnyű” megoldást. Aláhúzta, hogy a területi kérdésekről folytatandó egyeztetéseket csak az ukránok részvételével lehet megtartani. Szerinte az Egyesült Államoknak kellene meggyőznie Oroszországot, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, Európának pedig biztonsági garanciákat kell adnia Ukrajnának.
Szíriával összefüggésben Macron úgy vélte, „nem szabad naivitással tekinteni” az arab országban zajló változásokra, egyúttal ígéretet tett arra, hogy Párizs nem hagyja magára a nyugati erőkkel szövetséges kurdokat a terrorizmus elleni harcban. Hozzátette: Franciaország támogatja Szíria „hosszú távú átalakulását” egy szabad országgá, amely tiszteletben tartja az etnikai és vallási sokszínűséget és az eltérő politikai nézeteket. Beszédében Macron Iránt a Közel–Kelet legnagyobb stratégiai és biztonsági kihívásának nevezte, felidézve Teherán Oroszországnak nyújtott segítségét Moszkva Ukrajna elleni háborújában, valamint a közel–keleti fegyveres csoportoknak nyújtott támogatását. Hozzátette, hogy a síita állam egyúttal az egyik legfontosabb téma lesz a Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel folytatandó egyeztetésén, és felhívta a figyelmet az iráni nukleáris program jelentette veszélyekre is.
A leendő amerikai elnökre külön kitérve Macron hangsúlyozta: „Donald Trump tudja, hogy Franciaország szilárd szövetséges, méghozzá olyan szövetséges, amelyet nem becsül alá”. Figyelmeztetett azonban arra is, hogy amennyiben Európa „a gyengeséget és a kishitűséget választja”, a Trump vezette Egyesült Államoktól nem kap tiszteletet. Franciaország afrikai szerepvállalásáról azt mondta, Párizs helyesen cselekedett, amikor a terrorizmus elleni harc hegyében 2013 óta katonákat állomásoztatott a kontinensen, „azonban az afrikai vezetők elfelejtették ezt megköszönni”. „Egyik sem lenne ma szuverén ország, ha Franciaország nem mozgósította volna a saját hadseregét” – jelentette ki a Száhel–övezet államaira célozva. „Nem, Franciaország nem húzódik vissza Afrikából, egyszerűen józanul tekint a dolgokra, és újjászervezi magát” – tette hozzá.
Az államfő a globális felmelegedés elleni küzdelemre leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet, amelyek szerinte erősödnek Donald Trump Fehér Házba való visszatérésével. Felidézte, hogy Trump már az előző elnöki ciklusa során azzal fenyegetőzött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a a globális felmelegedést 1,5 Celsius–fokban korlátozni szándékozó párizsi klímaegyezményből. Macron azt mondta, „ma a helyzet még súlyosabb”, mert Trump, miközben a vonatkozó egyezményekből való kilépést hangoztatja, „gátlástalanul fokozná a fosszilis tüzelőanyagok tömeges kitermelését”.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)