Járványok kora

Miközben ismét azzal foglaljuk el önmagunkat, hogy embertársainkat gyilkoljuk, addig egy, talán még a háborúknál is veszedelmesebb ellenség leselkedik ránk – a klímaváltozás, a rohanó életmód, az antivaxerizmus, mint debilizmus egyre rohamosabb terjedése újabb járványokat indít el a közeljövőben, és akkor a globális felmelegedés miatt felbukkanó újabb vírusokról, baktériumokról még nem is szóltunk.

Sulikezdés pandémiával: ezek az új szabályok

Indul az ősz, kezdődik az iskola – a pandémia negyedik hullámának elején, a fertőzöttek számának felívelő szakaszában vagyunk, ezért nem mindegy, hogy milyen körülmények között mehetnek majd suliba a nebulók. Az oktatási miniszter,…

Tovább

Fertőzöttség: Kolozs megye az élvonalban

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (104), illetve Kolozs (81), Ilfov (68) és Temes (34) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). hirdetés hirdetés Maros megyében…

Tovább

100 lejes kajabon annak, aki beoltja magát

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter bejelentette a hétfői kormányülést követően, hogy elfogadták azt a rendeletet, amely étkezési utalványokat irányoz elő a koronavírus elleni oltást megkapó emberek számára. A rendelet értelmében a beoltottak nyereménysorsolását is…

Tovább

Az indiai (delta) mutáció és a Pfizer vakcina

A koronavírus elleni Pfizer által kifejlesztett oltás 70%-ban véd az ultrafertőző delta, más néven indiai vírusmutáció ellen – állítja a jeruzsálemi Héber Egyetem által végzett legfrissebb kutatás. hirdetés hirdetés A korábbi, vagy más…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Csipetnyi igazság: vádat emelt az ügyészség Georgescu ellen

A bukaresti ügyészség vádat emelt Călin Georgescu, volt elnökjelölt és köztudottan oroszbarát, neolegionárius retorikát folytató közszereplő ellen, amiért éveken át nyilvánosan népszerűsítette olyan történelmi személyek kultuszát, akik háborús bűnökért felelősek – köztük Ion…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Bolojan üzenete: a népszerűtlen döntések ideje jött el

Ilie Bolojan miniszterelnök-jelölt a képviselőház és a szenátus hétfői együttes ülésén hangsúlyozta: a Romániát fejlődési pályára visszavezető reformok hatását elsőként az állami intézmények és a politikai klientúrák fogják megérezni. hirdetés hirdetés Beszédét a…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Háború a gonosz tengelye ellen

Izrael megtámadta Iránt, és a médiát ellepték az orosz katonai agresszió óta ismert és kevésbé ismert szakértők – máris magyarázzák a saját érdekeiket, tisztelet a hozzáértő kivételnek, mert belőlük is akad nem kevés.…

Tovább

Az RMDSZ nem akar mindenáron kormányra kerülni

Kelemen Hunor szerint előfordulhat, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánynak. A szövetségi elnök az RFI-nek adott szerdai interjúban beszélt erről. hirdetés hirdetés Mint elmondta, a pártok keddi egyeztetése alapján politikai…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Csütörtök: a kormányalakítási tárgyalások napja

Nicușor Dan államfő kormányalakítási tárgyalásokra várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok küldöttségeit. hirdetés hirdetés Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Nicușor Dan a miniszterelnök-jelölt személyéről konzultálna a pártok képviselőivel a következő program…

Tovább

AUR: ha nincs kormány, legyen botrány

Amikor az AUR – a Románok Egyesüléséért Szövetség, ez a szent haraggal és dacossággal felfegyverzett politikai teátrum – közleményt ad ki, az ember már előre bekészíti a pattogatott kukoricát. Most sem kellett csalódni.…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Itt van az Open AI 03 Pro

Az OpenAI kedden bemutatta eddigi legfejlettebb MI modelljét, az o3-pro-t, valamint 80%-os árcsökkentést jelentett be a meglévő o3 érvelő modelljére, ezzel fokozva a versenyt a Google Gemini termékeivel szemben. hirdetés hirdetés A kettős…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Románia készen áll együttműködni Trumppal

Románia készen áll arra, hogy Donald Trump elnökkel együttműködve az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerségben rejlő teljes potenciált kiaknázza – jelentette ki szombaton Nicușor Dan államfő. Az elnök üzenetet tett közzé az X-en…

Tovább

Teherán legsötétebb éjszakája

Először is jelezni szeretném, hogy mivel a harci cselekmények ezekben a percekben is zajlanak – most is bombázzák a rakétagyárakat és a tabrizi repülőteret –, ez a beszámoló Izrael és Irán háborújának aktuális…

Tovább

Sorin Grindeanu progresszív adózással oldaná meg az áfaemelést

Sorin Grindeanu, a PSD ideiglenes elnöke a napokban tartott sajtótájékoztatóján egy lényeges gazdaságpolitikai kérdést helyezett reflektorfénybe: a progresszív jövedelemadózás bevezetését. Nyilatkozata szerint, ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség az általános…

Tovább

Készül a 18. szankciós csomag Oroszország ellen

Az Európai Bizottság kedden javaslatot tett az Oroszországgal szembeni 18. szankciós csomagra, amely Moszkva energia-bevételeit, bankszektorát és hadiiparát célozza. A cél az, hogy a blokk több mint három évvel az ukrajnai háború kitörése…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Meloni sikeres bojkottja: meghiúsult az olasz népszavazás

Érvénytelennek nyilvánították azt az olaszországi népszavazást, amely azt célozta, hogy az állampolgárság megszerzéséhez szükséges várakozási idő tíz évről öt évre csökkenjen. A referendum meghiúsult az alacsony részvétel miatt: a választásra jogosultak mindössze mintegy…

Tovább

Rutte: Oroszország 5 éven belül megtámadhatja a NATO-t

A NATO főtitkára, Mark Rutte felszólította a szövetségeseket, hogy drasztikusan növeljék a védelmi kiadásokat és fokozzák a fegyvergyártást, figyelmeztetve: Vlagyimir Putyin orosz elnök akár 2030-ig katonai támadást is indíthat – számolt be a…

Tovább
hirdetés
hirdetés

Tíz nap múlva lehet kormányunk Nicușor Dan szerint

Az államfő korábbi közlése alapján hétfőre elkészül annak a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak az első változata, amelyről meg kell állapodniuk a leendő kormánykoalíció pártjainak. hirdetés hirdetés Nicușor Dan szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a tárgyalások jelenlegi…

Tovább

Bekopogtatott az IMF: áfaemelés, kétkulcsos adó

A román adórendszer reformjára vonatkozó ajánlásokat tettek közzé pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akiknek számításai szerint az intézkedések alkalmazása a GDP 1,2 százalékának megfelelő összeggel növelnék idén a költségvetés bevételeit. Az ajánlások…

Tovább

© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva