Elnátósodás, avagy Kelet-Közép Európa menni Amerika?

Amint arról hírfogyasztó olvasóink is értesülhettek, Csehországban elnökválasztás zajlott, amelyet nem kis fölénnyel nyert meg Peter Pavel, a NATO Katonai Bizottságának egykori vezetője. De mit is jelent ez, ha a képet távolabbról szemléljük?

Peter Pavel személyében nemcsak egy fotelkatonáról beszélünk, személyesen is vett már részt harcokban a balkáni háborúk idején, félszáz francia katona köszönheti neki az életét, szóval egy olyan államfőről van szó, aki túl azon, hogy egy hierarchizált rendszerben szocializálódott, szagolt már puskaport.

Csehország esete azonban nem egyedülálló – térségünkben mintha egyfajta „demokratikus militarizmus” kezdne kialakulni, és, bár Lengyelországban nem katonai vezetők tartják kezükben a politikai hatalmat, azért arról se feledkezzünk meg, hogy a brüsszeli erőközpont helyett vagy mellett inkább Amerikához húzó lengyelek GDP-jük NÉGY százalékát költik haderőfejlesztésekre – ami már globális szinten is figyelemre méltó lépés, ráadásul az egykori szocialista államok közül ők képviselik a tényegesen mérhető, komolynak nevezhető haderőt

Románia dettó: a kormány élén az a Nicolae Ciuca áll, aki az iraki háborúban az amerikaiak oldalán harcolt. Harcolt – értsd úgy, hogy szintén szagolt már puskaport, nemcsak kiképzéseken lövöldözött. Hogy a képet kellően kontrasztossá tegyük, a nem is annyira megalapozatlan romániai hírek szerint Klaus Iohannis 2024-es távozása után az a Mircea Geoana készülődik az államfői székbe, aki jelenleg a NATO főtitkár-helytettese – a nyugati katonai szövetség második embere, ha így tetszik.

Szlovákia vagy Bulgária jelenleg épp a belső politikai vívódásának korszakát éli, de ott sincs minden kocka elvetve, és erős annak az esélye, hogy ezekben az országokban is Nyugat-barát kormányok alakulnak.

Akárhogy is, a „Nyugat-barát” fogalma kezd mást jelenteni Európa ezen szegletében, mint azt 2022. február 24-e előtt értette a köz. Az orosz agresszió, valamint annak nyugat-európai puha kezelése, az idáig vezető úton elkövetett német hibák és bűnök abba az irányba tolták térségünk államait, legalábbis a jelek ebbe az irányba mutatnak, hogy a brüsszeli erőteret egyre inkább csak gazdasági térként fogják fel, miközben biztonságpolitikájukban inkább egymás társaságát, valamint együttesen az amerikaiak támogatását keressék.

Írtam már arról, hogy a NATO Keleti Szárnyának a jelentősége az eddigi katonai-biztonságpolitikaiból komoly európai politikai tényezővé válik, Pavel megválasztása pedig ezen az úton tett hatalmas lépesnek tekinthető. Arról is írtam, hogy nem elvetendő annak a lehetőségét fontolgatni, hogy a háború utáni Ukrajna, maradjon területéből bármennyi is, ilyen vagy olyan formában (perszonálunió, föderatív államszövetség stb.) egyesül Lengyelországgal – kezdő geopolitikusoknak mondom: a két ország közötti határ gyakorlatilag megszűnt.

Csehország, bár hivatalosan nem tagja a Keleti Szárnynak, ideológiailag, a kommunista diktatúra elnyomásának, a szovjet megszállásnak tapasztalatai alapján mégis idetartozik – Pavel megválasztásával pedig már csak formaság marad ennek hivatalossá tétele. Amennyiben Románia élére tényleg Geoana áll majd, akkor azt hiszem joggal számíthatunk arra, hogy az Amerika által erősen támogatott térség válik az új Nyugat-Európává.

Bár az átlagos magyar hírfogyasztó nemzetközi kitekintése elég soványnak mondható, azért próbáljuk meg elképzelni a következőt: a balti államok, Lengyelország, a teljes vagy a maradék Ukrajna, Románia, Bulgária – ez így egy olyan földrajzi sáv, amely nemcsak az orosz fenyegetés elleni védőfalat, hanem tengertől-tengerig tartó észak-déli gazdasági korridort is jelenti egyben, és ez egészül ki Csehországgal, Szlovákiával és Magyarországgal.

A valóságban pedig ez már zajlik – így csak idő kérdése, hogy mikor válik hivatalossá is.

Nátósodunk – avagy Amerika nem köt Molotov-Ribbentrop paktumot!
Hogy ez jó vagy sem, azt mindenki döntse el magának…

(Nethuszár)