Olaf Scholz: A globális korszakváltás

Olaf Scholz, Németország kancellárja igazán izgalmas írással jelentkezett a Foreign Affairs hasábjain. A globális korszakváltás címmel, hogyan kerüljük el az új világháborút egy multipoláris világban alcímmel megjelent tanulmányában a német kancellár felvázolja azt a jövőt, ami Európára és a világra vár a háború után.

A németek ezzel bejelentkeztek történelmi szerepükre, de az írás több eleme is igazán izgalmas és érdekes fordulatokat tartogathat azok számára, akik szeretnek a modern geopolitikai kérdéseiben elmerülni. A tartalom komolyságát ráadásul eléggé megadja az, hogy mindezt a német kancellár írta, Európa legerősebb gazdaságának vezetője – így aligha lehet félvállról venni.

Egyes gondolatokat kiemeltünk, ezek a szerkesztőség munkáját dicsérik, az eredeti cikkben nem volt kiemelés. A szöveg szerkezetét, beleértve az alcímeket, az eredeti formájában tartottuk meg, a fordítás során igyekeztünk a lehető legjobban visszaadni a szöveg hangulatát, emiatt helyenként talán kissé magyartalannak érezhető a szöveg, de egy ilyen témánál ez megengedhető, hiszen csak akkor tudjuk jobban megérteni azt, hogy mire gondolt Olaf Scholz, ha a leghűbben adjuk vissza szavait.

A globális Zeitenwende
Hogyan kerüljük el az új hidegháborút egy multipoláris világban

A világ egy korszakváltó tektonikus eltolódás – Zeitenwende – előtt áll. Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja véget vetett egy korszaknak – új hatalmak jelentek vagy jelennek meg újra, köztük a gazdaságilag erős és politikailag magabiztos Kína. Ebben az új, többpólusú világban különböző országok és kormányzati modellek versengenek a hatalomért és a befolyásért.

Németország, a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje és elősegítse az ENSZ Alapokmányának elvein alapuló nemzetközi rendet – demokráciája, biztonsága és jóléte a közös szabályokhoz kötődő hatalomtól függ, éppen ezért a németek az európai biztonság garantálóivá kívánnak válni, amelyet szövetségeseink is elvárnak tőlünk, hídépítők az Európai Unión belül, és szószólói a globális problémák többoldalú megoldásainak. Németország csak így tud sikeresen navigálni korunk geopolitikai törésvonalai között. A Zeitenwende túlmutat az ukrajnai háborún és az európai biztonság kérdésén. A központi kérdés a következő: hogyan tudunk európaiként és Európai Unióként független szereplők maradni az egyre többpólusú világban?

Németország és Európa segíthet megvédeni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet anélkül, hogy engedne annak a fatalista nézetnek, miszerint a világ arra ítéltetett, hogy ismét versengő tömbökre szakadjon szét. Hazám történelme különleges felelősséget ró a németekre, ami a fasizmus, a tekintélyelvűség és az imperializmus erői elleni küzdelmet illeti. Ugyanakkor megvan a tapasztalatunk arról, hogy milyen az, amikor egy ideológiai és geopolitikai versengés során kettészakadtunk, így sajátosan tudjuk értékelni az új hidegháború kockázatait.

EGY KORSZAK VÉGE

A vasfüggöny leomlása óta eltelt három évtized a világ nagy részén a viszonylagos béke és jólét időszaka volt. A technológiai fejlődés soha nem látott szintű összekapcsolódást és együttműködést teremtett, a növekvő nemzetközi kereskedelem, az egész világon átívelő érték- és termelési láncok, valamint az emberek és a tudás határokon átnyúló páratlan kapcsolatai több mint egymilliárd embert emeltek ki a szegénységből.

A legfontosabb: bátor polgárok szerte a világon elsöpörték a diktatúrákat és az egypárti uralmat – a szabadság, a méltóság és a demokrácia utáni vágyuk megváltoztatta a történelem menetét. A két pusztító világháborút és sok szenvedést – amelyek nagy részét az én hazám okozta – az esetleges nukleáris megsemmisítés árnyékában zajló több mint négy évtizedes feszültség és konfrontáció követte.

De az 1990-es évekre már úgy tűnt, végre egy békésebb, kiegyensúlyozottabb (resilient) világrend alakul ki. Ennek az áldásait különösen a németek élvezhették: 1989 novemberében Kelet-Németország bátor polgárai ledöntötték a berlini falat, alig 11 hónappal később az ország újraegyesült, köszönhetően az előrelátó politikusoknak, valamint a nyugati és keleti partnerek támogatásának. Végül megtörtént az, amit Willy Brandt volt német kancellár nem sokkal a fal leomlása után megfogalmazott: „összenő, ami összetartozik”.

Ezek a szavak nemcsak Németországra, hanem egész Európára is vonatkoztak. A Varsói Szerződés korábbi tagjai úgy döntöttek, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO), valamint az EU tagjaiként szövetségesek lesznek. George H.W. Bush, az Egyesült Államok akkori elnökének kijelentése, miszerint „Európa egész és szabad” már nem tűnt alaptalan reménynek. Ebben az új korszakban lehetségesnek tűnt, hogy Oroszország inkább a Nyugat partnerévé válik, mintsem olyan ellenséggé, amit a Szovjetunió jelentett. Ennek eredményeként a legtöbb európai ország leépítette hadseregét és csökkentette védelmi kiadásait. Németország esetében az indoklás egyszerű volt: miért tartanánk fenn óriási, mintegy 500 000 katonából álló hadsereget, amikor minden szomszédunk barátnak vagy partnernek tűnt?

Biztonsági és védelmi politikánk fókusza gyorsan egyéb sürgető fenyegetésekre helyeződött át: balkáni háborúk és a 2001-es szeptember 11-i támadások következményei, beleértve az afganisztáni és iraki háborúkat is, felértékelték a regionális és globális válságkezelés jelentőségét. A NATO-n belüli szolidaritás azonban érintetlen maradt: a szeptember 11-i támadások vezettek az első olyan döntéshez, amely az Észak-atlanti Szerződés kölcsönös védelmi záradékának, az 5. cikkelynek életbe lépésről szólt, és két évtizeden át a NATO-erők vállvetve harcoltak a terrorizmus ellen Afganisztánban.

A német üzleti körök saját következtetéseket vontak le a történelem új menetéből. A vasfüggöny leomlása és az egyre integráltabb globális gazdaság új lehetőségeket és piacokat kínált, különösen a volt keleti blokk országaiban, de más feltörekvő gazdaságú országokban is, különösen Kínában. Oroszország hatalmas energia- és egyéb nyersanyagforrásaival a hidegháború alatt megbízható beszállítónak bizonyult, és – legalábbis eleinte – ésszerűnek tűnt, hogy békeidőben bővítse ezt az ígéretes partnerséget.

Az orosz vezetés azonban megtapasztalta a Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlását, és olyan következtetéseket vont le ebből, amelyek élesen különböztek a berlini és más európai fővárosok vezetőitől: ahelyett, hogy a kommunista uralom békés megdöntését a nagyobb szabadság és demokrácia lehetőségének tekintette volna, Vlagyimir Putyin orosz elnök „a huszadik század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezte. Az 1990-es években a posztszovjet tér egyes részein lezajlott gazdasági és politikai zűrzavar csak fokozta azt a vesztes- és gyötrelemérzést, amelyet sok orosz állampolgár a mai napig a Szovjetunió megszűnésével társít.

Ebben a környezetben kezdtek újra felbukkanni az autokrácia és az imperialista ambíciók. 2007-ben Putyin agresszív beszédet mondott a müncheni biztonsági konferencián, amelyben a szabályokon alapuló nemzetközi rendet az amerikai dominancia puszta eszközének minősítette. A következő évben Oroszország háborút indított Grúzia ellen. 2014-ben Oroszország elfoglalta és annektálta a Krím-félszigetet és csapatait a kelet-ukrajnai Donbász régió egyes részeibe küldte, ezzel közvetlenül megsértve a nemzetközi jogot, illetve Moszkva saját szerződéses kötelezettségeit. A következő években a Kreml aláásta a fegyverzetkorlátozási szerződéseket, kiterjesztette katonai képességeit, megmérgezte és meggyilkolta az orosz szakadárokat, lecsapott a civil társadalomra, és brutális katonai beavatkozást hajtott végre az Aszad-rezsim támogatásának céljával Szíriában. Putyin Oroszországa olyan utat választott, amely lépésről-lépésre távolabb vitte Európától és távolabb az együttműködésen alapuló békés rendtől.

A BIRODALOM VISSZAVÁG

A Krím illegális annektálását és a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanását követő nyolc évben Németország, valamint a G7-ben levő európai és nemzetközi partnerei Ukrajna szuverenitásának és politikai függetlenségének megőrzésére, az Oroszország általi további eszkaláció megelőzésére, valamint az európai béke helyreállítására és megőrzésére összpontosítottak. A politikai és gazdasági nyomás kombinációját választottuk megközelítésként, amely az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedéseket párbeszéddel párosította. Németország, Franciaországgal együtt, részt vett az úgynevezett normandiai formátumban, amely a minszki megállapodásokhoz és a minszki folyamathoz vezetett, amely felszólította Oroszországot és Ukrajnát, hogy kötelezzék el magukat a tűzszünet mellett, és tegyenek meg számos egyéb lépést. A kudarcok, valamint a Moszkva és Kijev közötti bizalom hiánya ellenére Németország és Franciaország fenntartotta ezt a folyamatot, a revizionista Oroszország azonban lehetetlenné tette a diplomácia sikerét.

Oroszország által 2022 februárjában indított Ukrajna elleni brutális támadás aztán egy alapvetően új valóságot mutatott be: az imperializmus visszatért Európába. Oroszország a huszadik század legborzasztóbb katonai módszereit alkalmazza, és kimondhatatlan szenvedést okoz Ukrajnában. Ukrán katonák és civilek tízezrei vesztették már életüket; ennél is többen megsebesültek vagy más traumát szenvedtek el. Ukrán állampolgárok millióinak kellett elhagyniuk otthonukat, és Lengyelországban és más európai országokban kerestek menedéket; közülük egymillióan érkeztek Németországba. Az orosz tüzérség, rakéták és bombák romba döntötték az ukrán otthonokat, iskolákat és kórházakat. Mariupol, Irpin, Herson, Izyum: ezek a helyek örökre emlékeztetni fogják a világot Oroszország bűneire – és az elkövetőket bíróság elé kell állítani.

Az orosz háború hatása azonban túlmutat Ukrajnán. Amikor Putyin parancsot adott a támadásra, szétzúzta azt az európai és nemzetközi békearchitektúrát, amelynek felépítése évtizedekig tartott. Putyin vezetése alatt Oroszország még az ENSZ Alapokmányában rögzített nemzetközi jog legalapvetőbb elveivel is szembeszállt: lemondott a nemzetközi politika eszközeként történő erőszak alkalmazásának tilalmáról, és arról a kötelezettségéről, hogy tiszteletben tartja az országok függetlenségét, szuverenitását és területi integritását. Oroszország immár birodalmi hatalomként arra törekszik, hogy erőszakkal újrarajzolja a határokat, és ismét blokkokra és befolyási övezetekre oszthassa fel a világot.

ERŐSEBB EURÓPA

A világ nem hagyhatja, hogy Putyin elérje a célját; meg kell állítani Oroszország revansista imperializmusát! Németországnak jelenlegi döntő szerepe, hogy Európa egyik fő biztonságnyújtójává váljon a hadseregünkbe való befektetés, az európai védelmi ipar megerősítése, katonai jelenlétünk erősítése a NATO keleti szárnyán, valamint Ukrajna fegyveres erőinek kiképzése és felszerelése révén.

Németország új szerepe új stratégiai kultúrát igényel, és a nemzetbiztonsági stratégia, amelyet kormányom néhány hónap múlva elfogad, ezt tükrözi majd. Az elmúlt három évtizedben Németország biztonságával és az ország fegyveres erőinek felszerelésével kapcsolatos döntések a békés Európa hátterében születtek. Az irányadó kérdés most az lesz, hogy nekünk és szövetségeseinknek milyen fenyegetésekkel kell szembenéznünk Európában, legsürgősebben Oroszországból. Ide tartoznak a szövetséges területek elleni potenciális támadások, a kiberhadviselés, és még egy nukleáris támadás távoli esélye is, amellyel Putyin nem túl finoman fenyegetett.

Az e kihívásokkal való szembenézéshez a transzatlanti partnerség létfontosságú, és az is marad. Joe Biden amerikai elnök és adminisztrációja dicséretet érdemel az erős szövetségek kiépítéséért és az ezekbe való befektetésért. A kiegyensúlyozott és ellenálló transzatlanti partnerséghez azonban Németország és Európa aktív szerepvállalása is szükséges. Az egyik első döntés, amelyet kormányom az Ukrajna elleni orosz támadást követően hozott, egy hozzávetőleg 100 milliárd dolláros alapot jelölt ki fegyveres erőink, a Bundeswehr modernizálására. Még az alkotmányunkat is megváltoztattuk, hogy létrehozhassuk ezt az alapot. Ez a döntés a német biztonságpolitika legélesebb változását jelenti a Bundeswehr 1955-ös megalakulása óta. Katonáink megkapják az országunk és szövetségeseink védelméhez szükséges politikai és anyagi és eszközbeli (capabilities) támogatást. A cél az, hogy a Bundeswehrre mi és szövetségeseink támaszkodni tudjunk. Ahhoz hogy ezt elérjük, Németország GDP-jének KÉT százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

Ezek a változások a német társadalom új gondolkodásmódját tükrözik. Ma a németek nagy többsége egyetért abban, hogy országuknak olyan hadseregre van szüksége, amely képes és készen áll elrettenteni ellenfeleit, megvédeni önmagát és szövetségeseit. A németek az ukránok mellett állnak, akik védik országukat az orosz agresszióval szemben. 2014 és 2020 között Németország volt Ukrajna legnagyobb külföldi befektetője. Az orosz invázió kezdete óta Németország növelte az Ukrajnának nyújtott pénzügyi és humanitárius támogatását, és segített koordinálni a nemzetközi válaszlépéseket, miközben betöltötte a G7 elnöki tisztét.

A Zeitenwende arra is késztette kormányomat, hogy újragondolja a német fegyverexport-politika több évtizedes, eddig jól bevált elvét. Ma, Németország közelmúltbeli történelmében először szállítunk fegyvereket egy két ország között zajló háborúba. Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott eszmecserém során egy dolgot nagyon világossá tettem: Németország mindaddig folytatni fogja erőfeszítéseit Ukrajna támogatására, ameddig az szükséges. Ukrajnának manapság a tüzérségre és légvédelmi rendszerre van legnagyobb szüksége, és Németország pontosan ezt biztosítja, szorosan együttműködve szövetségeseinkkel és partnereinkkel. Az Ukrajnának nyújtott német támogatás kiterjed még páncéltörő fegyverekre, páncélozott csapatszállítókra, légvédelmi lövegekre és rakétákra, valamint radarrendszerekre (counterbattery radar systems). Egy új EU-misszió keretében 15 000 ukrán katona kiképzését támogatjuk, ebből legalább 5 000 fő kiképzése – egy egész dandár – Németországban történik. Eközben Csehország, Görögország, Szlovákia és Szlovénia mintegy 100 szovjetkori harckocsit szállított vagy szállított Ukrajnának; Németország pedig felújított német tankokkal látja el ezeket az országokat.

A NATO lépései nem vezethetnek az Oroszországgal való közvetlen konfrontációhoz, de a szövetségnek hitelesen kell elriasztania Oroszországot a további agressziótól. Ennek érdekében Németország jelentősen megnövelte jelenlétét a NATO keleti szárnyán, megerősítve a németek vezette NATO-harccsoportot Litvániában, és kijelölve egy dandárt az ország biztonságának védelmére. Németország csapatokkal is hozzájárul a NATO szlovákiai csoportjához, a német légierő pedig segíti Észtország és Lengyelország légterének megfigyelését és védelmét. Eközben a német haditengerészet részt vett a NATO elrettentő és védelmi tevékenységében a Balti-tengeren. Németország továbbá egy páncélos hadosztállyal, valamint jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel járul hozzá a NATO új haderőmodelljéhez, amelynek célja, hogy javítsa a szövetség azon képességét, hogy gyorsan reagáljon bármilyen eshetőségre.

Üzenetünk Moszkvának nagyon világos: eltökélt szándékunk, hogy a NATO területének minden egyes centiméterét megvédjük, minden lehetséges agresszióval szemben. Tiszteletben tartjuk a NATO azon ünnepélyes fogadalmát, hogy bármely szövetséges elleni támadást az egész szövetség elleni támadásnak tekintjük. Világossá tettük Oroszország számára is, hogy az atomfegyverekkel kapcsolatos közelmúltbeli retorikája meggondolatlan és felelőtlen. Amikor novemberben Pekingben jártam, Hszi Csin-ping kínai elnökkel egyetértettünk abban, hogy a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetés elfogadhatatlan, és hogy az ilyen szörnyű fegyverek használata átlépné az emberiség által jogosan meghúzott határvonalat – Putyinnak meg kellene jegyeznie ezeket a szavakat.

Putyin sok téves számításának egyike, hogy az Ukrajna elleni inváziója felborítaná a viszonyt ellenfelei között. Valójában fordítva történt: az EU és a transzatlanti szövetség erősebb, mint valaha. Ez sehol sem nyilvánvalóbb, mint az Oroszországgal szembeni példátlan gazdasági szankciókban. Már a háború kezdete óta világos volt, hogy ezeknek a szankcióknak hosszú ideig érvényben kell lenniük, mivel hatékonyságuk hétről-hétre nő. Putyinnak meg kell értenie, hogy egyetlen szankciót sem oldanak fel, ha Oroszország próbálja meg diktálni a békemegállapodás feltételeit.

A G7-országok összes vezetője elismerését fejezte ki, hogy Zelenszkij készen áll egy igazságos békére, amely tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, és biztosítja Ukrajna védekezési képességét a jövőben. Partnereinkkel együttműködve, Németország készen áll arra, hogy megállapodásokat kössön Ukrajna biztonságának fenntartására egy esetleges háború utáni békerendezés részeként. Nem fogadjuk el azonban Ukrajna területének illegális, színlelt népszavazásokkal rosszul álcázott annektálását. A háború befejezéséhez Oroszországnak ki kell vonnia csapatait.

JÓ A KLÍMÁNAK, ROSSZ OROSZORSZÁGNAK

Oroszország háborúja nemcsak az EU-t, a NATO-t és a G7-et egyesítette; a gazdaság- és energiapolitikában is olyan változásokat katalizált, amelyek hosszú távon kárt okoznak Oroszországnak – és lökést adnak a tiszta energiára való, már folyamatban lévő létfontosságú átállásnak. Közvetlenül azután, hogy 2021 decemberében német kancellár lettem, megkérdeztem tanácsadóimat, hogy van-e tervünk arra az esetre, ha Oroszország úgy döntene, hogy leállítja Európába irányuló gázszállítását. A válasz egy „nem” volt, annak ellenére, hogy veszélyesen függővé váltunk az orosz gázszállításoktól.

Azonnal elkezdtünk készülni a legrosszabb forgatókönyvre. Az Oroszország által indított háború kitörése előtti napokban, Németország felfüggesztette az Északi Áramlat2 vezeték engedélyezését, amelynek célja az volt, hogy jelentősen növelje az orosz gázszállítást Európába. 2022 februárjában már szóba került a cseppfolyósított földgáz Európán kívüli globális piacról történő importálása – a következő hónapokban pedig a német tengerparton üzembe állnak az első úszó LNG-terminálok.

A legrosszabb forgatókönyv hamarosan megvalósult, mivel Putyin úgy döntött, hogy a Németországba és Európa többi részébe irányuló gázszállítás megszakítását fegyverként használja. Németország azonban mára teljesen megszüntette az orosz szén importját, és hamarosan megszűnik az orosz olaj uniós importja. Megtanultuk a leckét: Európa biztonsága az energiaszolgáltatók és energiaútvonalak diverzifikálásán, valamint az energiafüggetlenségbe való befektetésen múlik. Szeptemberben, az Északi Áramlat vezetékeinek szabotázsa ezt az üzenetet juttatta el hozzánk.

A Németországban és egész Európában fennálló potenciális energiahiány áthidalása érdekében kormányom ideiglenesen visszakapcsolja a széntüzelésű erőműveket, és lehetővé teszi, hogy a német atomerőművek az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig működjenek. Azt is előírtuk, hogy a magántulajdonban lévő gáztárolók fokozatosan magasabb minimális töltési szintet teljesítsenek. Ma létesítményeink teljesen megteltek, míg tavaly ilyenkor szokatlanul alacsonyak voltak a szintek. Ez jó alap arra, hogy Németország és Európa gázhiány nélkül átvészelje a telet.

Az orosz háború megmutatta nekünk, hogy ezen ambiciózus célok elérése biztonságunk és függetlenségünk, valamint Európa biztonságának és függetlenségének megvédéséhez is szükséges. A fosszilis energiaforrásoktól való eltávolodás növeli a villamosenergia és a zöld hidrogén iránti keresletet, és Németország erre készül azáltal, hogy nagymértékben felgyorsítja a megújuló energiákra, például a szél- és napenergiára való átállást. Céljaink egyértelműek: 2030-ra a németek által felhasznált villamos energia legalább 80 százalékát megújuló energiaforrásból állítják elő, 2045-re pedig Németország eléri a nulla üvegházhatású gázkibocsátást, vagyis a „klímasemlegességet”.

PUTYIN LEGROSSZABB RÉMÁLMA

Putyin Európát befolyási övezetekre, valamint a világot nagyhatalmi tömbökre és vazallus államokra akarta osztani. Ehelyett az ő háborúja csak az EU előmozdítását szolgálta. Az Európai Tanács 2022. júniusi ülésén az EU „tagjelölt országok” státuszt adott Ukrajnának és Moldovának, és megerősítette, hogy Grúzia jövője is Európában van. Megállapodtunk abban is, hogy mind a hat nyugat-balkáni ország EU-csatlakozásának végre valósággá kell válnia, amely cél mellett én személy szerint elkötelezett vagyok. Ezért elevenítettem fel az úgynevezett nyugat-balkáni berlini folyamatot, amely a térség együttműködését kívánja elmélyíteni, közelebb hozni országait és állampolgáraikat, felkészíteni őket az uniós integrációra.

Fontos tudomásul venni, hogy az EU bővítése és az új tagok integrálása nehéz lesz; semmi sem lenne rosszabb, mint hamis reményt adni emberek millióinak. De az út nyitva áll, és a cél világos: egy több mint 500 millió szabad polgárból álló EU, amely a világ legnagyobb belső piacát képviseli, és amely globális normákat fog felállítani a kereskedelem, a növekedés, az éghajlatváltozás és a környezetvédelem terén. Amely vezető kutatóintézeteknek és innovatív vállalkozásoknak ad otthont – a stabil demokráciák családja, amely páratlan szociális jólétet és állami infrastruktúrát kínál. Ahogy az EU e cél felé halad, ellenfelei továbbra is megpróbálnak éket verni tagjai közé. Putyin soha nem fogadta el az EU-t politikai szereplőként. Végül is az EU – a szabad, szuverén, demokratikus államok jogállamiságon alapuló uniója – az ő imperialista és autokratikus kleptokráciájának az ellentéte.

Putyin és mások dezinformációs kampányokkal és befolyással való üzérkedéssel próbálják meg ellenünk fordítani saját nyitott, demokratikus rendszereinket. Az európai polgárok nézetek széles skáláját képviselik, és az európai politikai vezetők megvitatják és néha vitatkoznak a helyes továbblépésről, különösen a geopolitikai és gazdasági kihívások idején. De nyitott társadalmainknak ezek a jellemzői, és nem a hibái – ezek jelentik a demokratikus döntéshozatal lényegét. Célunk azonban ma az, hogy zárjuk sorainkat azokon a döntő fontosságú területeken, amelyeken a széthúzás sebezhetőbbé tenné Európát a külföldi beavatkozásokkal szemben. E küldetés szempontjából kulcsfontosságú az egyre szorosabb együttműködés Németország és Franciaország között, amelyek ugyanazt a víziót osztják az erős és szuverén EU-ról.

Tágabb értelemben az EU-nak le kell küzdenie a régi konfliktusokat, és új megoldásokat kell találnia. Ilyen például az európai migrációs és fiskális politika. A bevándorlók továbbra is érkeznek Európába, és Európának szüksége van bevándorlókra, ezért az EU-nak pragmatikus és értékeihez igazodó bevándorlási stratégiát kell kidolgoznia. Ez azt jelenti, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt, és egyúttal meg kell erősíteni az Európába vezető legális utakat, különösen a munkaerőpiacainkon szükséges szakképzett munkaerő esetében. A fiskális politika terén az unió helyreállítási alapot hozott létre, amely a magas energiaárak jelentette jelenlegi kihívások kezelésében is segít. Az uniónak meg kell szüntetnie az önző blokkoló taktikát is a döntéshozatali folyamataiban azáltal, hogy megszünteti az egyes országok azon lehetőségét, hogy bizonyos intézkedéseket megvétózhassanak. Ahogy az EU terjeszkedik és geopolitikai szereplővé válik, a gyors döntéshozatal lesz a siker kulcsa. Emiatt Németország azt javasolta, hogy fokozatosan terjesszék ki a többségi szavazással történő döntéshozatal gyakorlatát azokra a területekre, amelyek jelenleg az egyhangúság szabálya alá tartoznak, mint például az EU külpolitikája és adózása.

Európának továbbra is nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, összehangolt és integrált megközelítésre van szüksége védelmi képességeinek kiépítéséhez. Például: az EU-tagállamok hadseregei túl sokféle fegyverrendszert üzemeltetnek, ami sem a gyakorlatban, sem gazdaságilag sem hatékony. E problémák megoldása érdekében az EU-nak meg kell változtatnia belső bürokratikus eljárásait, amihez bátor politikai döntésekre lesz szükség; az EU-tagállamoknak, köztük Németországnak, meg kell változtatniuk nemzeti politikájukat és szabályozásukat a közösen gyártott katonai rendszerek exportjára vonatkozóan.

Az egyik olyan terület, amelyen Európának sürgősen előre kell lépnie, a légi és űrkutatási területek védelme. Németország éppen ezért, a NATO keretrendszerének részeként, a következő években új képességek bővítésével erősíti légvédelmét, Ez a kezdeményezést európai szomszédaink előtt is megnyitottam, ennek eredménye az Európai Égbolt Pajzs Kezdeményezés, amelyhez tavaly októberben 14 másik európai állam csatlakozott. A közös európai légvédelem hatékonyabb és költséghatékonyabb lesz, mintha mindannyian egyedül próbálkoznánk, és kiváló példája annak, hogy mit jelent az európai pillér megerősítése a NATO-n belül.

A NATO az euroatlanti biztonság végső garanciája, és ereje csak nőni fog, ha két virágzó demokrácia, Finnország és Svédország is taggá válik. A NATO-t azonban az is megerősíti, ha európai tagjai önállóan tesznek lépéseket védelmi struktúráik közötti nagyobb kompatibilitás érdekében az EU keretein belül.

A KÍNAI KIHÍVÁS – ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Oroszország támadóháborúja indíthatta el a Zeitenwendet, de a tektonikus eltolódások sokkal mélyebbek. A történelem nem ért véget a hidegháborúval, ahogy azt egyesek jósolták. A történelem azonban nem ismétli önmagát. Sokan azt feltételezik, hogy a nemzetközi viszonyokban a bipolaritás korszakának küszöbén állunk. Egy új hidegháború hajnalát látják közeledni, amely szembeállítja az Egyesült Államokat Kínával.

Nem osztom ezt a nézetet. Ehelyett úgy gondolom, hogy a globalizáció egy kivételes szakaszának a végét látjuk, egy történelmi változásnak, amelyet részben, de nem egészében felgyorsítottak az olyan külső megrázkódtatások, mint a COVID–19 világjárvány és Oroszország ukrajnai háborúja. Ebben a kivételes időszakban Észak-Amerika és Európa 30 éven át stabil növekedést, magas foglalkoztatási rátát és alacsony inflációt élt meg, valamint az Egyesült Államok a világ döntő hatalmává vált – ezt a szerepet a huszonegyedik században is meg fogja őrizni.

Ám a globalizáció hidegháború utáni szakaszában Kína is globális szereplővé vált, akárcsak a világtörténelem korábbi hosszú időszakaiban. Kína felemelkedése nem indokolja Peking elszigetelését vagy az együttműködés megfékezését, de Kína növekvő hatalma sem igazolja az ázsiai és azon túli hegemónia követeléseit. Egyetlen ország sem lehet egy másiknak a hátsó udvara – és ez Európára éppúgy vonatkozik, mint Ázsiára és minden más régióra. Legutóbbi pekingi látogatásom során határozott támogatásomat fejeztem ki az ENSZ Alapokmányában rögzített szabályokon alapuló nemzetközi rend mellett, valamint a nyílt és tisztességes kereskedelem mellett. Németország, európai partnereivel összhangban, továbbra is egyenlő versenyfeltételeket követel az európai és kínai vállalatok számára. Kína túl keveset tesz ebben a tekintetben, és észrevehetően az elszigeteltség felé fordult, eltávolodott a nyitottságtól.

Pekingben aggodalmamat fejeztem ki a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosban tapasztalható növekvő bizonytalanság miatt, és megkérdőjeleztem Kína emberi jogokhoz és egyéni szabadságjogokhoz való hozzáállását. Az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartása soha nem lehet az egyes államok „belső ügye”, mert minden ENSZ-tagállam megfogadta, hogy betartja azokat.

Eközben, mind Kína, mind Észak-Amerika és Európa országai alkalmazkodnak a globalizáció új szakaszának változó valóságához, az afrikai, ázsiai, karibi és latin-amerikai országok, amelyek korábban kivételes növekedést tettek lehetővé alacsony költségű áruk és nyersanyagok előállításával, most fokozatosan virágzóbbá válnak, és saját keresletük van az erőforrások, áruk és szolgáltatások iránt. Ezeknek a régióknak joguk van megragadni a globalizáció kínálta lehetőségeket, és növekvő gazdasági és demográfiai súlyukkal összhangban erősebb szerepet követelni a globális ügyekben. Ez nem jelent veszélyt az európai vagy észak-amerikai polgárokra. Éppen ellenkezőleg, ösztönöznünk kell e régiók nagyobb részvételét és integrációját a nemzetközi rendbe. Ez a legjobb módja a multilateralizmus életben tartásának egy többpólusú világban.

Ezért Németország és az EU új partnerségekbe fektet be, és bővíti a meglévőket számos afrikai, ázsiai, karibi és latin-amerikai országgal. Sokan közülük egy alapvető tulajdonságot osztanak meg velünk: ők is demokráciák. Ez a közösség döntő szerepet játszik – nem azért, mert a demokráciákat a tekintélyelvű államokkal akarjuk szembeállítani, ami csak hozzájárulna egy új globális dichotómiához, hanem azért, mert a demokratikus értékek és rendszerek megosztása segít közös prioritások meghatározásában és közös célok elérésében az új, 21. századi többpólusú valóságban. Talán mindannyian kapitalisták lettünk (Észak-Korea és néhány más ország kivételével), Branko Milanovic közgazdász néhány évvel ezelőtti érvelését átfogalmazva. De óriási különbség van, hogy a kapitalizmus liberális, demokratikus úton szerveződik, vagy autoriter vonalat követ.

Vegyük a COVID–19-re adott globális választ. A járvány korai szakaszában egyesek azzal érveltek, hogy az autoriter államok ügyesebbnek bizonyulnának a válságkezelésben, mivel jobban tudnak hosszú távra tervezni, és gyorsabban tudnak nehéz döntéseket hozni – de a tekintélyelvű országok világjárvány-előrejelzései aligha támasztják alá ezt a nézetet. Eközben a leghatékonyabb COVID–19 vakcinákat és gyógyszeres kezeléseket a szabad demokráciákban fejlesztették ki. Ráadásul, a tekintélyelvű államokkal ellentétben, a demokráciák képesek korrigálni saját magukat, miközben az állampolgárok szabadon fejthetik ki nézeteiket és választják meg politikai vezetőiket. A társadalmainkban, a parlamentekben és a szabad médiában folyó állandó vita és kérdezősködés néha kimerítőnek tűnhet, de ez az, ami hosszú távon rugalmasabbá teszi rendszereinket.

A szabadság, az egyenlőség, a jogállamiság és minden emberi lény méltósága olyan értékek, amelyek nem a hagyományosan Nyugatként nevezett térség kizárólagos értékei. A világ polgárai és kormányai osztoznak rajtuk, és az ENSZ Alapokmánya preambulumában megerősíti őket alapvető emberi jogként. Az autokratikus és tekintélyelvű rezsimek azonban gyakran megkérdőjelezik vagy megtagadják ezeket a jogokat és elveket. Megvédésük érdekében az EU országainak, köztük Németországnak is szorosabban kell együttműködniük a Nyugaton kívüli demokráciákkal. Korábban azt állítottuk, hogy egyenrangúként kezeljük Ázsia, Afrika, a Karib-térség és Latin-Amerika országait. De túl gyakran előfordul, hogy szavainkat nem támasztották alá tettek. Ennek változnia kell! A G7-ek német elnöksége alatt a csoport szorosan egyeztette napirendjét Indonéziával, amely a G–20 elnökségét tölti be. Tanácskozásainkba bevontuk Szenegált is, amely az Afrikai Unió elnökségét tölti be; Argentínát, amely a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Államok Közösségének elnöki tisztét tölti be; G–20 partnerünk Dél-Afrika és India, amely jövőre a G–20 elnökségét tölti be.

Nyilvánvaló: egy többpólusú világban a párbeszédnek és az együttműködésnek túl kell nyúlnia a demokratikus komfortzónán. Az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiája helyesen ismeri el annak szükségességét, hogy kapcsolatba lépjenek „olyan országokkal, amelyek nem ölelik fel a demokratikus intézményeket, de függenek egy szabályokon alapuló nemzetközi rendszertől és támogatják azt”. A világ demokráciáinak együtt kell működniük ezekkel az országokkal, hogy megvédjék és fenntartsák azt a globális rendet, amely a hatalmat szabályokhoz köti, és amely szembeszáll az olyan revizionista cselekedetekkel, mint például Oroszország inváziós háborúja. Ehhez az erőfeszítéshez pragmatizmusra és bizonyos fokú alázatra van szükség.

A mai demokratikus szabadság felé vezető út tele volt kudarcokkal és hibákkal. Pedig bizonyos jogokat és elveket már évszázadokkal ezelőtt megállapítottak és elfogadtak. A Habeas corpus, az önkényes fogvatartás elleni védelem, az egyik ilyen alapvető jog – és először nem egy demokratikus kormány, hanem II. Károly angol király abszolutista monarchiája ismerte el. Ugyanilyen fontos az az alapelv, hogy egyetlen ország sem veheti el erőszakkal azt, ami a szomszédé. Ezen alapvető jogok és elvek tiszteletben tartását minden államtól meg kell követelni, függetlenül azok belső politikai rendszerétől.

Az emberi történelem viszonylagos békéjének és jólétének korszakai, amilyent a világ nagy része a hidegháború utáni korszakban tapasztalt, nem kell, hogy ritka közjátéknak minősüljön, avagy pusztán eltérésnek egy olyan történelmi normától, amelyben a nyers erő diktálja a szabályokat. És, bár nem forgathatjuk vissza az idő kerekét, de visszafordíthatjuk az agresszió és az imperializmus áradatát. A mai összetett, többpólusú világ számára ez a feladat még nagyobb kihívást jelent. Ennek megvalósításához Németországnak és partnereinek az EU-ban, az Egyesült Államokban, a G7-ben és a NATO-ban meg kell védeniük nyitott társadalmaikat, ki kell állniuk demokratikus értékeikért, és meg kell erősíteniük szövetségeiket és partnerségeiket – de el kell kerülnünk azt a kísértést is, hogy a világot ismét tömbökre osszuk. Ez azt jelenti, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni új partnerségek kiépítésére, pragmatikusan és szemellenző nélkül. A mai, szorosan összekapcsolt világban a béke, a jólét és az emberi szabadság előmozdításának célja más gondolkodásmódot és más eszközöket kíván. Ennek a gondolkodásmódnak és az ehhez szükséges eszközöknek a fejlesztése az, amiről végső soron a Zeitenwende szól.

FORRÁS: FOREIGN AFFAIRS

Fordította: Ghonzó

(Nethuszár)