Az AUR nem szavazza meg 2025-ös költségvetést
2025. 02. 03. 19:27:54
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői és szenátorai nem szavazzák meg a 2025-ös állami költségvetés tervezetét – jelentette be a parlamentben tartott hétfői sajtótájékoztatóján George Simion pártelnök.
Az AUR frakcióinak tagjai a „PSD-rezsim” elleni tiltakozásuk jeléül fekete pólóban jelentek meg hétfőn a parlamentben, rajta a „Kommunizmus emberi arccal!” felirattal, amely egy csontvázkéz által tartott vörös rózsát foglalt keretbe. Simion szerint ezt a pólót fogják viselni a képviselőház és a szenátus plenáris ülésén és a két ház együttes ülésén is. Az AUR elnöke hangsúlyozta, megengedhetetlennek tartják, hogy a PSD „diktatórikus módon rátette a kezét a hatalomra”, és Klaus Iohannisnak az államfői tisztségből való felfüggesztését is megpróbálja megakadályozni.
Simion bírálta az állami költségvetés tervezetét
Simion bírálta az állami költségvetés tervezetét is, mert szerinte nem oldja meg a román gazdaság rendszerszintű problémáit. Azt is bejelentette, hogy az AUR szakemberei kidolgoztak egy alternatív büdzsét. „Bennünket nem lehet megvásárolni, sem szervezetként, sem egyénileg. Úgy tudjuk, néhány képviselőt az SOS Romániától megkíséreltek megvásárolni. Nálunk nem próbálkoztak, nem mertek, mert tudják, hogy az AUR képviselői nem megvesztegethetők” – fogalmazott a pártelnök.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)