Bolojan a jenkiknek: Románia tanult a tavalyi választásokból
2025. 04. 16. 11:23:03
Románia tanult a leckéből, és intézményei elkötelezettek a májusi elnökválasztás tisztességes, átlátható és a demokratikus normáknak teljes mértékben megfelelő lebonyolítása mellett – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő kedden a Cotroceni-palotában, az amerikai kongresszus nyolctagú delegációjával folytatott megbeszélésen.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a találkozón a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségről tárgyaltak, külön hangsúlyt fektetve a biztonsággal és a gazdasági együttműködéssel kapcsolatos kérdésekre, valamint a kétoldalú kapcsolatok fejlődési kilátásaira. Ilie Bolojan rámutatott, Románia továbbra is szilárdan elkötelezett az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség mellett, amely az ország külpolitikájának és nemzetbiztonsági struktúrájának kulcsfontosságú elemét képezi. Az ügyvivő államfő hangsúlyozta az amerikai jelenlét megerősítésének fontosságát Romániában, különösen a fekete-tengeri régió biztonsági kihívásai közepette. Kiemelte, hogy Románia aktívan hozzájárul a NATO keleti szárnyának biztonságához, és az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés elengedhetetlen a hatékony elrettentéshez.
A találkozó másik fontos témáját Romániának az amerikai vízummentességi programba való felvétele képezte. Az ügyvivő elnök hangsúlyozta, ez továbbra is prioritás Románia számára, és az ország készen áll együttműködni az amerikai hatóságokkal, hogy a folyamat „észszerű határidőn belül és pozitív eredménnyel” záruljon le. A beszélgetésen szó volt a két ország közötti stratégiai partnerség gazdasági dimenziójának fejlesztéséről is az amerikai befektetők bevonzása és a kereskedelmi együttműködés kiterjesztése révén – derül ki az elnöki hivatal közleményéből.
Az amerikai küldöttség tagjai elégedettek a magyarázattal
Az amerikai kongresszus bukaresti látogatáson tartózkodó küldöttsége „elégedett” volt az elnöki hivatalnak a tavalyi államfőválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban adott magyarázatával – értesült az AGERPRES hírügynökség politikai forrásokból. Ezek szerint az amerikai kongresszus tagjai a Cotroceni-palotába tett látogatásuk alkalmával megkérdezték, hogy „mi történt decemberben, és elégedettek voltak az ügyvivő államfő magyarázatával, nem aggasztja őket, hogy májusban esetleg újabb problémák adódhatnak”.
Az idézett politikai források szerint „a klasszikus diplomácián túlmutató, baráti beszélgetésre” került sor, a washingtoni kongresszus tagjai „nyitott hozzáállást” tanúsítottak. A találkozón hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok katonai stratégiával kapcsolatos politikája „változatlan marad”. Rámutattak, támogatják a két ország közötti stratégiai partnerség megerősítését, illetve Románia felvételét az amerikai vízummentességi programba. Az ukrajnai helyzet kapcsán leszögezték, értékelik Románia álláspontját, és tudatában vannak a keleti szárny „sajátos érzékenységének”.
Az amerikai kongresszus nyolctagú delegációjának tagja volt Vern Buchanan (republikánus, Florida), Dina Titus (demokrata, Nevada), Lloyd Doggett (demokrata, Texas), Ted Lieu (demokrata, Kalifornia), Neal Dunn (republikánus, Florida), Ilhan Omar (demokrata, Minnesota), Anna Paulina Luna (republikánus, Florida) és Andy Ogles (republikánus, Tennessee).
FORRÁS: AGERPRES-összeállítás
(Nethuszár)