BREAKING! Itt vannak a választásokról készült titkos jelentések!
2024. 12. 04. 18:38:22
Klaus Iohannis államfő mandátumának végére megtalálta tökeit és feloldotta a titkosítás alól azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a múlt héten megtartott CSAT-ülés közleménye született.
Emlékeztetőül: miután mind a kampányban SRI, majd az első forduló másnapján az elnöki hivatal cáfolta, hogy kibertámadás, vagy egyéb befolyásolás érte volna a romániai választékosokat, azon a hét csütörtökére már össze is hívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot az államfő. Az ülést követően közleményt adtak ki, amelynek hiába volt aggasztó a tartalma, hiába mondott ellent a korábbi megnyugtatónak szánt közleményeknek, semmiféle eljárás nem indult, sőt, a CCR által keltett hisztériával mintha pont Calin Georgescu sötét üzelmeiről akarták volna elterelni a figyelmet.
A CSAT ülésen ismertetett majd titkosított dokumentumokat aztán továbbküldték az illetékes szervek mutatták be, így a Külügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI – két dokumentumom), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), Állandó Választási Hatóság (AEP), Központi Választási Iroda (BEC), Speciális Telekommunikációs Szolgálat (STS) stb.
Ezeket dokumentumokat oldotta fel Iohannis a titkosítás alól, megjegyzendő, hogy óriási nyomás nehezedett az elnökre a sajtó részéről is, mi is erről írtunk tegnap.
Néhány lényeges információ:
SRI: Bogdan Peșchir román állampolgár 381.000 dollárral támogatta Georgescu TikTok kampányát. Az illető egy kliptovarutázó…
Belügyminisztérium: azonosítottak egy olyan cselekvési viselkedésmintát, amely egyezett az Oroszország által Ukrajna ellen indított inváziót megelőző információs kampánnyal.
SIE: euroszkeptikus jelöltek támogatása (nem egyértelmű, hogy kik részéről), beleértve ezek erők utcai tüntetéseinek támogatását, amelyekkel aztán meghatározhatják a politikai agendát.
FRISSÍTÉS
A dokumentumokban szereplő lényeges információk:
Román Hírszerző Szolgálat – SRI:
- A Georgescut népszerűsítő fiókok növekedése nem organikus volt (ahogy az a szokott történni), irányított önkéntesekről van szó („mass guerilla political campaign”), az önkéntesek irányítását egy (idegen) állami szereplő (actor statal) végezte, aki alternatív kommunikációs csatornát használt az üzenetek „görgetésére”.
- Azonosítottak olyan Telegram és Discord csatornákat, ahol arról beszéltek miként koordináljanak és hogyan kerüljék el a közösségi felület általi tiltást, így nem lehetett azonosítani közvetlen kapcsolatot a Georgescut támogató fiókok/felhasználók között, lévén az akció különböző geolokációs adatokkal bíró helyszínekről zajlott.
- A fiókokat/felhasználókat egy állami szereplő irányította.
- Nem használtak botokat és trollfarmokat, hanem kívülről és diszkréten cselekedtek, hogy ne sértsék meg a közösségi média felhasználói szabályzatát.
- A Georgescu kampányában részt vevő szereplők nagyon jól ismerik a TikTok biztonsági eljárásait, és rendelkeznek az ennek megkerüléséhez szükséges know-how-al.
- A háttérben egy nagyon jó digitális marketinggel foglakozó cég áll.
- A TikTok-on belüli üzenetek átadása tömegesen/rajokban (in roiuri, angolul: swarming) zajlott.
- Az utóbbi napokban a TikTok szintén észlelt egy masszív promoválást, amikor is az utóbbi két hét alatt a POT (Georgescu pártja, eddig ismeretlen alakulat) népszerűsítése zajlott.
- A SRI által megszerzett adatok alapján a „bogpr” nevű felhasználó, aki azonos Bogdan PEȘCHIR román állampolgárral több mint egymillió eurót adományozott a TikTok-fiókján keresztül. Miután Bogdan PEȘCHIR kampányban való részvétele nyilvánossá vált, a román hatóságokkal folyatott november 28-ai beszélgetésén a TikTok elismerte, hogy ez a fiók október 24. és november 24. között 381.000 dollárt fizetett olyan TikTok felhasználóknak, akik Georgescu kampányüzeneteit közvetítették. Ilyen kifizetések még a választás első fordulója (november 25.) után is történtek. Ez nemcsak a TikTok felhasználói szabályzatát, de a román választási törvényeket is sérti.
- Hasonlóképp: Az influenszerek finanszírozása is egy erre szakosodott felületen (FameUp) keresztül zajlott. A Georgescu kampányvideói terjesztéséhez az influenszereket egyszerű e-mailben keresték meg, ahol jól megszabott előírások szerint kellett terjeszteni a videókat, egy klipp terjesztésért 1.000 eurót kínált a dél-afrikai FA Agency cég.
- A Georgescu kampányához közvetlenül kapcsolódó TikTok-fiókok száma 25.000 (nem elírás: huszonötezer!), ezek a választás napját megelőző két hétben váltak nagyon aktívvá. A promováló kampány rendkívül jól szervezett volt, a követők száma jelentősen megnőtt. A SRI kinyomozta, hogy az említett fiókok közül 797 felhasználó fiókját 2016-ban hozták létre, ezek rendkívül alacsony aktivitást mutattak (1%) egészen 2024. 11. 11-ig.
Belügyminisztérium:
- Olyan viselkedésmintákat azonosítottak, amelyek hasonlítanak az ukrajnai háború megindítása előtti információs háborúhoz. Konkrétabban: az „Egyensúly és egyenesség” (Georgescu kampányszlogenjeinek egyike) információs kampány megegyezik a „Testvér testvér mellett” információs kampánnyal, amelyet az Orosz Föderáció folyatott Ukrajnában
Külügyi Hírszerzés:
- Románia az agresszív orosz hibrid háború célpontja, beleértve a kibertámadásokat és az információszivárgást (hacks and leaks).
- Románia, a Keleti Pajzs más államaihoz hasonlóan, prioritást jelent az Orosz Föderáció ellenséges akcióiban, a Kremlnek érdeke, hogy befolyásolja a román társadalmat a választás kontextusában propagandán és dezinformáláson keresztül.
Belügyminisztérium:
A TikTok nem ültette gyakorlatba a Központi Választási Iroda (BEC) előírásait, nem jelölte meg politikai szereplőként Georgescut, a videoklipjeiben nem tüntette fel az egyedi azonosító kódot, amelyet az Állandó Választási Hatóság (AEP) oszt ki miden jelöltnek a finanszírozás átláthatósága végett. A metrikus elemzés azt mutatja, hogy Georgescu klipjei masszív emelkedést mutattak 2024. november 13. és 26. között, globálisan kilencedik helyezést érte el a trendlistán.
Folytatjuk
FORRÁS: G4Media
(Nethuszár)