Ciolacu akkor sem indulna ismét, ha a CCR-s újraszámlálás után ő lenne a második
2024. 11. 29. 13:22:19
Az USR, a PNL, a PSD és az AUR, valamint Ludovic Orban és több közéleti személyiség tiltakozik az Alkotmánybíróság voksok újraszámolását elrendelő döntése ellen.
Az elnökválasztások első fordulójának összes politikai szereplője tiltakozik a CCR azon döntése ellen, amelyben elrendelte a szavaztok újraszámolását. Az alkotmánybíróság a nemzetbiztonsággal játszik – hívta fel a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében Elena Lasconi. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államfőjelöltje az alkotmánybíróság (CCR) döntésére reagált, amellyel elrendelték az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálását.
„A CCR a nemzetbiztonsággal játszik. Mindegyikünk szavazata szent! Egy demokratikus országban abszolút borzasztónak számít, amire a CCR készül”
– szögezte le.
Az USR elnöke ugyanakkor felszólította a Központi Választási Irodát (BEC), hogy kezelje bölcsen az újraszámolást. „A törvény mindenkire egyformán érvényes, nem lehet egyesek kedvéért eltérően értelmezni. A CCR másodszor avatkozik be a demokratikus folyamatokba. A CCR nem dönthet az államfőről a zöldasztalnál” – nyomatékosította. Hozzátette, a szélsőségesség ellen szavazással kell felvenni a harcot, nem háttérjátszmákkal. „Azért vagyok itt, hogy megvédjem a demokráciát, és mindent meg fogok tenni, hogy ne tapossák lábbal a korrupt politikusok” – fogalmazott.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megtámadta a bukaresti ítélőtáblánál a Központi Választási Iroda (BEC) döntését, amellyel elrendelte az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálását. Az USR a BEC döntésének semmissé nyilvánítását kéri, illetve alkalmazásának felfüggesztését a kereset elbírálásáig. A párt ugyanakkor kéri az eljárási határidők lerövidítését oly módon, hogy az ítélőtábla döntése elleni esetleges fellebbezést is tudják elbírálni december 6-áig, amikor a jelenlegi választási ütemterv szerint a külképviseleti szavazóhelyiségekben elkezdődik a voksolás az elnökválasztás második fordulójában. Az USR szerint nemcsak indokolatlan volt a szavazatok újraszámlálásának elrendelése, hanem törvénytelen is, ezért a határozat érvénytelenítését kérik.
„Nem nézhetjük tétlenül, hogyan próbálják meg kétségbeesetten manipulálni a választási eredményt azok, akik nem tudnak veszíteni. Ezek azok a kezdeményezések, amelyek növelik az emberek bizalmatlanságát az állami intézmények működésével szemben, és közben szárnyakat adnak a szélsőségességnek. Minden jóhiszemű embernek össze kell fognia a szabályok, a törvények és a demokrácia védelmében”
– idézték az alakulat közleményében az USR sajtószóvivőjét, Cristina Prunát.
Bábúvá vált az Alkotmánybíróság
Bírálta az alkotmánybíróságot csütörtökön George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, aki szerint a testület „bábuvá vált a politikai színtéren”. A politikus hangsúlyozta, hogy a PSD-PNL-RMDSZ vezette alkotmánybíróság elrendelte a szavazatok újraszámolását valamennyi szavazókörzetben, bár az elnökválasztás első fordulójának eredményeit megóvó beadványok csupán néhány szavazókörzetre vonatkoztak.
„Miért ez a kétségbeesés a rendszer részéről, amely minden mechanizmust beindított a románok voksainak megsemmisítésére? Mert közzétették a közvélemény-kutatások eredményeit, és Elena Lasconi, ez a câmpulungi Kamala (Kamala Harris, Donald Trump elnök kihívója az USA november eleji elnökválasztásán – szerk. megj.) a második fordulóban veszít a szuverenista jelölt, Călin Georgescu ellen. És akkor óvást nyújtottak be az alkotmánybírósághoz, hogy próbálják megismételni a választásokat”
– nyilatkozta az AGERPRES-nek Simion. Hozzátette: ez a támadás a romániai demokrácia ellen „szégyenteljes és felháborító”.
Orban: a CCR a PSD kezére játszik
Az alkotmánybíróság politikai eszközként működik és a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezére játszik – véli a Jobboldal Erejének elnöke. Ludovic Orban csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált az alkotmánybíróság döntésére, amellyel elrendelték az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolását. A Jobboldal Erejének vezetője felhívást intézett a megyei választási irodák munkatársaihoz, hogy a voksok újraszámolásakor figyeljék a PSD küldötteit, „ne engedjék, hogy csalást kíséreljenek meg”. Orban ugyanakkor felszólította a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), hogy nyilvánosan határolódjon el a PSD „antidemokratikus és alkotmányellenes” kísérletétől, amely szerinte a választói akarat megmásítására irányul, és a végső célja, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje, Elena Lasconi helyett Marcel Ciolacu jusson be a második fordulóba.
A politikus emlékeztetett, hogy az elnökválasztások történetében egyszer fordult elő – 2009-ben – hogy az alkotmánybíróság elrendelte a szavazatok újraszámolását, de akkor is csak néhány szavazókörzetben. Orban szerint nincs jogalapja a CCR döntésének, ráadásul olyan feladatot ró a BEC-re, amelyet lehetetlen elvégezni 24 óra alatt, ahogyan kérték. Ugyanakkor a szavazatok újraszámolása lehetőséget ad a csalásra. „Az alkotmánybíróság a PSD kezére játszik, amelyiknek 1989 óta először nincs jelöltje a második fordulóban” – summázta a volt miniszterelnök.
Marcel Ciolacu: nem kell a második hely
Tegnap este közzétett Facebook-posztjában Marcel Ciolacu PSD-elnök is kikelt a propaganda ellen. A PSD akárhogy is csinálja, mindig a demokrácia ellen van, míg a PSD ellenfelei, amikor ugyanazt teszik, mint a szocdemek, akkor az mindig demokratikus – fakadt ki nem kevés alap nélkül Marcel Ciolacu, aki hozzátette: akkor sem vállalja az elnökválasztási megmérettetést, ha a CCR által elrendelt újraszámolás után ő jönne ki második helyezettnek.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)