Elena Lasconi: „továbbra is én vagyok az USR elnöke”
2025. 04. 15. 12:50:22
Elena Lasconi államfőjelölt hétfőn kijelentette, hogy az elmúlt 24 órában terjesztett „álhírek” ellenére továbbra is ő a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
A politikus Facebook-bejegyzésében leszögezte, valóban nélküle ülésezett reggel a párt országos bizottsága, de nem váltották le az elnököt, ezt nem is tette volna lehetővé az alapszabály. „Újabb kísérlet történt arra, hogy szabotáljanak engem és leállítsák a kampányomat. (…) De az USR elnöke nem változott” – fogalmazott. Hozzátette, az elmúlt napokban több párttársa és barátja is jelezte, hogy olyan közösségimédia-oldalak és -fiókok, amelyek eddig más jelölteket népszerűsítettek, most őt támogatják. Lasconi rámutatott, jómaga továbbra is az eddig használt hivatalos közösségimédia-csatornákon folytatja a kampányát. Ugyanakkor felszólította az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják meg ezeket a helyzeteket. „Én elhatárolódom minden olyan manipulációtól, amely a nevem felhasználásával történik, rejtett érdekekből” – nyomatékosította.
Lecserélte képviselőjét a Központi Választási Irodában az USR
(Nethuszár)