Jóváhagyta az alkalmazottak számának csökkentését a román szenátus
2025. 02. 04. 10:11:32
Megkezdődött hétfőn a kétkamarás román parlament tavaszi ülésszaka, amelynek első ülésnapján elfogadták az intézmény idei költségvetését, az SOS Romania hat törvényhozója kilépett a frissen képviselethez jutott párt frakciójából, a szenátus pedig jóváhagyta az alkalmazottak számának csökkentéséről szóló határozattervezetet.
A felsőház az érintettek hangos tiltakozásának dacára már az első ülésnapon elfogadta azt a határozatot, amely felhatalmazza a szenátus titkárságát, hogy munkaköri átszervezéssel, új versenyvizsgák kiírásával csökkentse az alkalmazottak számát. Az Ilie Bolojan házelnök által kezdeményezett leépítés nyomán mintegy 180 szakértőnek kell majd távoznia a szenátus csaknem 800 alkalmazottja közül, az állam karcsúsítását, a költségvetési kiadások lefaragását célzó kormányzati törekvések jegyében. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnökévé tavaly év végén megválasztott politikus korábban Nagyvárad polgármestereként, majd a Bihar megyei közgyűlés elnökeként hajtott végre hasonló mértékű leépítéseket. Korábbi tapasztalataira utalva a szenátus elnöke azt jósolta: az átszervezés után az intézmény legalább ugyanolyan jól fog működni, mint eddig.
A korábbi parlamenti botrányairól elhíresült Diana Sosoaca által alapított SOS Romania párt tavaly december elsején mandátumot szerzett négy képviselője (a 28-ból) és két szenátora (a 12-ből) jelentette be hétfőn, hogy kilép a párt frakciójából, és függetlenként folytatja politikai tevékenységét. Távozásukat az sem akadályozta meg, hogy az időközben európai parlamenti képviselővé választott Sosoaca hétfőn személyesen is felkereste a román parlamentet, több pap társaságában – akik megáldották az SOS Romania frakciójának üléstermét -, és úgy nyilatkozott: nem ismer a világon szebb épületet, mint a – Nicolae Ceasescu egykori kommunista diktátor parancsára felépült – Nép Házát, amelyben ma a román törvényhozás működik.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)