Napirenden Georgescu eltiltása? Fura belpolitikai mozgások Romániában
2025. 02. 18. 18:25:06
Klaus Iohannis lemondása után, nem függetlenül attól, hogy J. D. Vance amerikai alelnök is beszólt Romániának, felgyorsulni látszanak a belpolitikai mozgolódások – nem lennék meglepve, ha a folyamat végén vagy egy Iohannis-kihallgatás vagy egy Georgescu-eltiltás állna. De nézzük csak:
Az Adevarul számol be arról hírről, amely aztán radar alatt maradt a romániai sajtóban: Marcel Ciolacu miniszterelnök ma már arról beszél, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő hívja össze a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), abból a célból, hogy közzétegyék az elnökválasztás érvénytelenítését igazoló bizonyítékokat. Ha most az Olvasónak olyan érzése van, hogy valami hasonló már történt a közelmúltban, akkor nem déjà vu játszik az idegeivel, hanem ez ténylegesen megtörtént – Klaus Iohannis egy decemberi napon összehívta a CSAT-t, egy héttel később feloldotta a titkosítás alól és közzé is tette a dokumentumokat, hogy aztán két nappal később az Alkotmánybíróság (CCR) ezekre hivatkozva döntsön úgy, hogy érvényteleníti az elnökválasztások első fordulóját.
Nem Ciolacu az egyetlen, aki az érvénytelenítés kapcsán asztalcsapkodásba kezdett: Elena Lasconi, az USR elnöke és az első forduló második helyezettje szintén sürgette az érvénytelenítés körülményeinek tisztázását, ugyanígy tett Predoiu, a Liberális Párt (PNL) erős embere, jelenlegi belügyminiszter, Crin Antonescu, a proeurópai tábor elnökjelöltje és a sor folytatható egy sor politikussal, szakértővel, celebbel, akik mintha egy láthatatlan karmester intésére mozdulnának, egyre gyakrabban kérik, követelik az elnökválasztás érvénytelenítésének hivatalos, dokumentumokkal igazolt magyarázatát.
Mire készül a Binom?
Ha a fentiekhez hozzávesszük, hogy Iohannis lemondása után a Binom másik építőmestere, Nicolae Ciucă is eltűnt a politikából, szenátori mandátumáról is lemondott, akkor nem minden alap nélküli az az elképzelés, hogy az elnökválasztási kampány és a jelöltek regisztrációs határidejének közeledtével a proeurópai politikai tábor egy olyan lépést kíván megtenni, amellyel biztosítaná győzelmét és/vagy kiütné a nyeregből Georgescut. A fő kérdés ugyanis: mi lehet az, ami bizonyítaná az elnökválasztások érvénytelenítését, és arról eddig még nem tájékoztatták a polgárokat? Ismétlem: Iohannis feloldotta a titkosítás alól és közzé is tette a CSAT akkori dokumentumait, elvileg ezekre és CSAK ezekre hivatkozva érvénytelenítették az elnökválasztást.
Akkor miért ez a nagy érdeklődés a bizonyítékok iránt? Minden bizonnyal van olyan része a történetnek, amit nem ismerünk (igazából magát a valóságot egyáltalán nem ismerjük, az a román smekkeriák láthatatlan részét képezi), de miért nem ismerjük? Erre csak egy legitim válasz van: Iohannis eltitkolt valamit, amit most fognak nyilvánosságra hozni.
Nem tudom, nem tudjuk mi lehet ez, de gyanítom, hogy erősen kapcsolódik majd a PSD és a PNL elnökválasztási érdekeihez, például Iohannis látványos megalázása (ezzel rengeteg szavazót lehetne visszahozni a mainstream politikai táborba) és/vagy Georgescu diszkvalifikálása, eltiltása a választásokon való indulástól. Utóbbi nem kicsit necces kérdés és Románia egyik bátorságpróbája lehet a fenekestől felfordult geopolitikai kontextusban, ahol a dákok messiása olyan erős emberek támogatását bírja, mint Elon Musk.
Hogy mi lesz, azt még korai lenne megtippelni, az viszont biztos, hogy valamit főznek a Dâmbovița-parti boszorkánykonyhákban. A baj csak az, hogy mindannyian meg kell majd együk, ha ízlik, ha nem…
-örsh-
(Nethuszár)