Koronavírus: négy haláleset a múlt héten
A január 13. és 19. közötti héten 114 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 29,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten –…
A január 13. és 19. közötti héten 114 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 29,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten –…
Az ukrajnai háború 2022–ben 1,6 százalékponttal fogta vissza a román gazdaság növekedését, és közel 1 százalékponttal növelte az inflációt – állapította…
Ellenszavazat nélkül támogatta az amerikai Kongresszus felsőháza az amerikai elnök, Donald Trump külügyminiszter–jelöltjét, Marco Rubiot hétfőn. A korábbi floridai szenátor az…
A hivatalos amerikai kormányzati politika mostantól az lesz, hogy csak két nem létezik, a férfi és a női – jelentette be…
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felszólította kedden az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az elnökválasztás lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet, mert…
Elutasította kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága Călin Georgescu volt államfőjelölt igénylését, amelyben ideiglenes intézkedések elrendelését kérte a romániai elnökválasztás érvénytelenítésével…
Jóváhagyta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa Crin Antonescu államfőjelöltségét. A párt vezetőtestületének tagja, Radu Oprea az ülés után…
Politikai játszmának minősítette hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan az államfő tisztségéből való felfüggesztését célzó ellenzéki kezdeményezést.…
Miután a kormány elfogadta az elnökválasztás dátumát rögzítő határozatot, a jelöltek elkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését – közölte hétfőn az Állandó…
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a libanoni fegyveres erők (LAF) támogatását célzó, 60 millió euró értékű harmadik finanszírozási csomagot – tájékoztatott…
Az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerséget hangsúlyozták, és a két ország közötti kapcsolatok erősödését vetítették előre Donald Trump amerikai…
Kelemen Hunor szerint Donald Trump amerikai elnök a második mandátumában erősebb lesz, mint az elsőben, és kérdés, hogy készen áll–e a…
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint az ország újabb uniós forrásoktól fog elesni, mivel a helyreállítási tervben (PNRR) szereplő…
Méltányos energiaárakra van szükség Európában, és ehhez az összes tagállamnak teljesítenie kell a hálózat–összekapcsolási kötelezettségeit, ahogyan azt Románia is megtette –…
Gyengült a lej az euróhoz képest, amelynek hivatalos árfolyama hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint 4,9765 lej, 0,06 banival…
Támogatóinak tömege előtt írta alá első elnöki rendeleteit Donald Trump a Washington belvárosának sportcsarnokában megtartott beiktatási ünnepségen hétfőn. A frissen hivatalba…
Az Agerpres román hírügynökség számol be az Avantgarde legújabb felmérésről – ezek szerint Călin Georgescu magasan nyerné az elnökválasztásokat, míg az…
Hogy tényleg aranykorszak kezdődik Trump első napjával, ahogy azt az USA elnöke megígérte mai beiktatási beszédében még nem tudni biztosan, azt…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva