Amit a Hezbollah el akar titkolni előled!
2024. 09. 30. 20:31:01
Amit a Hezbollah nem szeretne, hogy lássál – ezt a videót minden nyugati, terroristapárti politikusnak meg kellene néznie. Az alábbi videóban az IDF érzékletesen mutatja be, hogy mekkora veszélyt jelent rá nézve a Hezbollah.
Látható, megismerhető, ahogy a Hezbollah, nem kevés iráni segítséggel gyakorlatilag egy Izrael-ellenes háború kiindulópontjává fejleszti Dél-Libanont. A terroristahálózat magában foglal egyszerű lakóingatlanokat, ahogy a fegyvereket rejtegetik, kórházakat, iskolákat, mecseteket, ahonnan nyílnak a lejáratok a titkos alagutakba stb.
Több mint 80 ezer zsidónak kellett elhagynia Észak-Izraelt a Hezbollah rakétatámadásai miatt, mégis, amikor az IDF egyik legnagyobb katonai művelete során likvidálja a Hezbollah vezérét, Naszrallahot, akkor az Európai Unió külügyminiszterének, Borrellnek annyi jut eszébe, hogy aggódnia kell az eszkaláció miatt. Miközben az ERNSZ 1701 határozatát, amely megtiltja, hogy Dé-Libanonban fegyvereket tároljanak, addig a Hezbollah ezt magasról elszarja, de minek is venné figyelembe? Hiszen az ENSZ-határozatok megsértésének ellenére áramlik a nyugati pénz, segély Gázába, ahol a Hamász nyúlja le őket, a Hamász és a Hezbollah pedig egyazon ördög két patája…
Íme a videó:
(Nethuszár)