25 millió euróval segíti a Hamászt az EU + KONTEXTUS
2023. 11. 06. 18:42:46
Az EU további 25 millió euróval növeli a Gázának nyújtandó humanitárius segítséget, és így összesen 100 millió eurót fordít a gázai civilek megsegítésére – jelentette be hétfőn Brüsszelben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Borrel pedig mindezt azzal is megfejelte, hogy az izraeli választ „túlzott reakciónak” nevezte. Alább az MTI híre, majd következzen a csípős KONTEXTUS!
Von der Leyen az európai uniós nagykövetek konferenciáján elmondta: az EU Izraellel, Egyiptommal és az ENSZ-szel együttműködve azon dolgozik, hogy minél több humanitárius segélyt szállító konvoj léphessen be az övezetbe. Mint mondta, a segélyek jelenleg a rafahi határátkelőn keresztül érkeznek, mennyiségük azonban nem elegendő ahhoz, hogy kielégítse a szükségleteket. „Kiemelt feladatunk, hogy a partnerekkel együttműködve megerősítsük Rafah logisztikai kapacitását. Ezzel egyidejűleg kiegészítő útvonalakon dolgozunk. Egy Ciprusról induló tengeri folyosó, garantálná a segélyek folyamatos, szabályozott áramlását” – jelentette ki.
Von der Leyen felhívta a figyelmet, hogy az EU-nak mind Izrael támogatása, mind a gázai civilek megsegítése egyenlően fontos. (Kiemelés tőlünk, részletekért olvasd majd el a KONTEXTUSt a hír után – szerk. megjegyz.)
Elítélte, hogy a Hamász terrorszervezet a menekülttáborok és a polgári infrastruktúra alatt bunkereket épít, harcosokat rejteget és fegyvereket tárol, továbbá ártatlan palesztinokat és túszokat használ élő pajzsként.„Miközben tehát Izraelnek joga van harcolni a Hamász ellen, az is lényeges, hogy igyekezzen elkerülni a polgári áldozatokat, és hogy a lehető legcélzottabban lépjen fel” – hangsúlyozta. Véleménye szerint, „semmi sem igazolja azt a borzalmat” amelyet a Hamász október 7-én ártatlan férfiak, nők, gyermekek és csecsemők ellen elkövetett.
„A zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb tömeggyilkosságot követően erkölcsi kötelességünk, hogy teljes szolidaritásunkat fejezzük ki Izrael népével. Izraelnek joga van megvédeni magát a nemzetközi joggal és a nemzetközi humanitárius joggal összhangban. Ez az alapvető kiindulópont, és továbbra is ez marad” – hangoztatta. „Ez az egyik legnagyobb túszválság Európa történetében, és sok Európán kívüli ország számára is” – mondta a Gázába hurcolt és túszként fogva tartott mintegy 240 emberrel kapcsolatban. Hozzátette, hogy minden lehetséges módon támogatni kell a tagállamokat abban, hogy hazahozzák állampolgáraikat.
Arra is figyelmeztetett, hogy a konfliktus regionális kiterjedését minden lehetséges módon el kell kerülni. „Valós fenyegetésről van szó, de nem elkerülhetetlen az eszkaláció. Ehhez közös erőfeszítésekre és közös jövőképre lesz szükség az Egyesült Államok, az EU, az arab országok, az ENSZ és mások részéről” – fogalmazott a német politikus.
Von der Leyen hangsúlyozta: a régió tartós békéjéhez vissza kell adni a reményt a palesztinok és az izraeliek számára, és e folyamatban a kétállami megoldásra kell alapozni. Felhívta a figyelmet, hogy Gáza nem szolgálhat biztonságos menedékként a terroristák számára, a hosszú távú izraeli biztonsági jelenlét nem tartható fenn a térségben, és a palesztinokat nem szabad erőszakkal kitelepíteni otthonukból.
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője beszédében azt javasolta: Izrael függessze fel a katonai műveletet a Gázai övezetben, annak érdekében, hogy a Vöröskereszt segíthessen kiszabadítani a Hamász által fogva tartott túszokat. A főképviselő felhívta a figyelmet: Izrael „túlzott reakciója” a végén oda vezethet, hogy elveszíti a nemzetközi közösség támogatását.
„A konfliktusnak nem lehet katonai megoldása. A Hamászt kivéreztethetik az övezetben, de ez nem oldja meg a problémát” – fogalmazott.
Borrell szerint a Hamász októberi támadása olyan fordulópont, amely évtizedekre meghatározza a Közel-Kelet jövőjét. „A Közel-Keleten kibontakozó tragédia egy kollektív politikai és erkölcsi kudarc következménye, amelyért az izraeli és a palesztin nép nagy árat fizet. Ez a kudarc annak tulajdonítható, hogy igazából nem vagyunk hajlandók az izraeli-palesztin probléma megoldására” – mondta Josep Borrell beszédében.
FORRÁS: MTI
KONTEXTUS: Arról már írtam a Nethuszáron, hogy az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres mennyire igyekszik szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy az általa vezetett ENSZ nevű sóhivatal maximálisan felelős a kialakult helyzetért. Tudjuk továbbá, hogy a Gázai övezeten belül a Hamász irányítja a segélyek, beérkező pénzadományok szétosztását, de az sem titok, hogy a gázai terrorszervezet még a vízvezeték kiépítésének szánt csöveket is kiásta a föld alól és ellopta, hogy rakétákat gyártson belőlük. Ursula von der Leyen pedig úgy tesz, mintha ezeket nem tudná, de nem kell messzire menjünk, hogy megértsük az EU Hamász iránti rajongását.
Ezelőtt két esztendeje, amikor ismét fellángolt a Hamász gyilkolási vágya, Izrael pedig ismét válaszolni volt kénytelen, az EU csúcsfejesei tűzszünetre felszólító közleményt adtak ki, Magyarország vétózni készült és anyaországunk emiatt került immár sokadjára a fekete bárány szerepébe. Alig egy hét telt el a tűzszünetes EU-s közlemény után, amikor Jeruzsálemben megkéseltek két zsidót. Ahogy akkori cikkemben is írtam, az EU azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy közleményében úgy tett, mintha a Hamász és az izraeli kormány, mintha Gáza és Izrael két egyforma, egymással egyenértékű entitás lenne, és persze a meglepetés semmi jelét nem mutatták, amikor kiderült, hogy ez nem így van.
Aztán eltelt két esztendő, itt vagyunk 2023 végén, nyakunkon egy ukrajnai háborúval, és naivan azt gondoltuk volna, hogy Ursuláék, illetve a német vezetésű EU levonta a megfelelő következtetéseket a Hamász korábbi pátyolgatásának tévedéséből, a Krím megszállásának hallgatólagos jóváhagyásából, a Merkel mutti „wir schaffen das” migránsimádatából. És nem!
A fenti MTI-s hír legdühítőbb része nem is maga a hír, miszerint a MI adónkból áttolnak 25 millió eurót annak a gázai övezetnek, amelyben a pénz minden bizonnyal a Hamász kezére jut, rakétákat vesznek belőle és ismét megfenyegetik a nyugati világot – minket, akik a pénzt adtuk. Igen, ezt az ördögi kört az EU okostojásai indították el, ők is tudnák befejezni, de nem is ez a legdühítőbb, hanem ez:
„az EU-nak mind Izrael támogatása, mind a gázai civilek megsegítése egyenlően fontos.”
Már bocsánat, de ez egész egyszerűen nem igaz!
Az EU-nak az égadta világon semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy mi a pixem zajlik Gázában! Nem állunk velük kereskedelmi kapcsolatban, nem adnak nekünk semmit és mi nem adunk el nekik semmit – közünk egymáshoz annyi, hogy ŐK akarnak MINKET megölni, a mi szabad világunkat felszántani, a helyét sóval behinteni, Allah nevében.
És mindezekkel nem lehet egyenlően fontos Izrael – sem mint az állam léte, sem, mint az ott élő emberek sorsa. Sokunknak vannak rokonai Izraelben, és sok mai izraeli fiatal azért született oda, mert őseit egy németül beszélő osztrák szobafestő megpróbálta elgázosítani, nem kevés sikerrel, tegyük hozzá. Amikor Berlin utcáin vonuló szélsőbalos-palesztinpárti tömeg kéjesen üvölti, hogy „a folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz,” akkor ez nem más, mint Hitler ígérete, hogy a zsidókat megöli, deportálja, megszabadítja tőlük Európát. A folyótól a tengerig szlogen ugyanis ezt jelenti: Izrael állam eltörlését, az ott élő zsidók megölését, jobb esetben, ha van itt jobb eset, elűzését.
Amikor Ursula fontosságában egyenlőségjelet tesz a kettő közzé, akkor pont azt követi el, amivel a szélsőbaloldali antiszemitizmus kezére játszik: relativizálja az ősbűnt, egyenlőségjelet tesz az elkövető akciója és az áldozat reakciója közé. Hogy mindezt az oroszok által csak felmosórongynak használt uniós külügyminiszter Borrell megfejeli az „Izrael túlzott reakciója” blablával már csak hab a tortán – tőle egyébként sem vártunk mást.
A helyzet az, hogy az Unió vezetése fél!
Fél, mert élesen és eltakarhatatlanul szembekerült egymással az etikai parancs a politikai érdekkel – eddig működött a szar elkenése, verbálisan áthidalták, mindenkinek megfelelő jogszabályok kiköhögésével elérték, hogy aztán ugyanez a mindenki, a hollandokkal az élen vígan átkamionozott a jogszabályok által szándékosan nyitva hagyott kiskapukon, mert a business as usual szentesítette a célt, és az egyszeri polgárnak meg úgy tűnhetett, mintha az EU, mint politikai intézmény működne.
Most azonban határhelyzet van, ebben élünk, és ilyenkor a racionalitás mellé – miért ne? Fölé! – nem lehet nem odahelyezni azt az etikai parancsot, amely kizárja a kétértelműséget, az erkölcsi relativizmust és ezzel együtt a gyávaságot!
Ursulának, Borrellnek és az Unió vezetőinek ez sokadjára sem sikerült.
Nagy baj lesz ebből… (Örsh)
(Nethuszár)