’56 emlékének gyalázása nem hiba, hanem a TERV része!

Ahogy látom, a magyarországi médiában és polcelebek körében nem akar csitulni az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharc emlékét sáros-véres gumicsizmával lábbal tipró neoszovjet és újkolonista szemléletben megírt töritankönyv ügye, és ez az egész álvita, mesterséges vagy épp őszinte felháborodás közepette valahogy elvesztődik a lényeg, ahogy azt mondják felénk: sok bába közt elvész a gyermek. Akkor próbáljunk meg tiszta vizet önteni a sok köcsögbe, esetleg a jó fát lepisilni és egyéb hasonló képzavaros ki- és beszólások.

Tulajdonképp a komplett Magyarország egy emberként ítélte volna el az említett orosz tankönyv magyargyalázó passzusait, ha nincsenek a magyarul beszélő, ellenben oroszul érző vatnyikok, akik a Kreml legszebb hagyományait követve igyekeztek a maszkirovka eszköztárnak széles tárházát felhasználva bagatellizálni, félrevinni, vagy épp meg sem történtté tenni a sztorit. Bár arcunkra fagyott vigyorral állapítjuk meg, hogy kínlódásuk röhejessé vált, azért az ebben rejlő veszélyt sem kéne lebecsülni – a kommentáradatok, terelések özöne jól mutatja, hogy bizony van igény a szovjet neokolonializmusra szent anyaországunkban IS!

Azt azért – mint olyan, aki olvasta a szóban forgó törikönyvet, elejétől végéig! – hadd tegyem hozzá, hogy a magyar forradalom fasiszta akcióként való ábrázolása, a leverés jogosságának igazolása, a Magyarországról való szovjet csapatkivonás hibaként való feltüntetése nem véletlen, és korántsem egyedi problémája ennek a tankönyvnek nem igazán nevezhető, Szolojovi propagandamagasságokba emelkedő bélsárnak.

Az orosz diákok ugyanis mostantól egységesen (korábban több törikönyv is érvényes volt az orosz oktatásban, mostantól CSAK ez az egy!) arról tanulnak, hogy a drága Ruszijá anyácska összes 20., valamint 21. századi bajáért a Nyugat a felelős. Sőt, mindenért IS a nyugat a felelős, a két Németország kialakulásnak taglalásakor a Nyugat az, amelyik agresszív katonai és gazdasági eszközökkel – pl. Marshall-terv – maga oldalára állította a…, ööö, a Nyugatot. Mármint Nyugat-Európát.

Hogy a Marshall-tervből jutott volna a kelet-európai országoknak is, arról szó sem esik, ahogy arról sem, hogy tulajdonképp a Moszkva ügynökeiként ismert kelet-európai kormányfők önérzetesen utasították vissza a kapitalista-imperialista segítséget. Meg sem említi a tankönyv a második világháború ideje alatt kapott nyugat-európai segítséget, Jugoszlávia összeomlásában a szerb imperialista vágyak semmiféle szerepet nem játszottak, a Nyugat persze igen, és persze, hogy dicstelent.

Ismertet pár részletet a sztálini terrorból, különösen az orvospert, valamint a zsidók elleni tisztogatást, de a pár sornyit kitevő ismertetőt annyival elintézi, hogy a sztálini vádak „vitathatóak”, esetleg „politikai indokokra vezethetőek vissza”.

Gyönyörű, nem?

Akkor tessék csemegézni:

„A szovjet diplomácia legfontosabb feladata az európai fegyveres konfliktus megelőzése és a világháború után általa megállapított határok megőrzése volt”

– mindezt az ’50-es évekről szólva írja a szerző, aki nem mellesleg Putyin legjobb barátja, és amint arra Anton Bendarjevskiy felhívta a figyelmet: tagja volt az Ukrajnával álbéketárgyalásokat folytató orosz bizottságnak tavaly márciusban. Ennyit a ruszkik komolyan vehetőségéről…

„Ezzel egy időben Magyarországon is tüntetések kezdődtek. A tüntetők kritizálták a magyar vezetést és annak szovjetbarát irányultságát, követelték Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Jó okkal feltételezhető, hogy a magyar válság katalizátora a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék fellépése volt, a Szovjetunió csapatokat hozott Magyarországra, és segítette a magyar hatóságokat a felkelés leverésében.”

De a jelenünket taglaló NATO-terjeszkedés kapcsán már akár fenyegetőnek is tűnhetnek az alábbi sorok:

„A történelmileg semleges Finnország is a NATO tagjává vált, pedig 1918-ban a bolsevikok segítségével el függetlenségét, és (a Szovjetunió – szerk.) mentette meg
őt 1945-ben, állandó semlegesség kötelezettsége mellett.”

A romániai forradalom sem ússza meg, jó tudni, hogy Ceaușescu rezsimjét „fegyveres erővel” döntötték meg.

„1989-ben a szovjet csapatok egyoldalú kivonása a kelet- és közép-európai országokból: ez egy különösen rosszul átgondolt döntés volt, hiszen a Szovjetunió katonai jelenlétének gyengülése a szövetséges országokban a nacionalista és a szovjetellenes érzelmek éles felerősödését okozták. A kollektív Nyugat ezt kihasználta. 1989-1990-ben. Lengyelországban úgynevezett „bársonyos forradalmak” zajlottak le, akárcsak Kelet-Németországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában, Albániában. 1989 decemberében N. Ceaușescu romániai rezsimjét fegyveres erővel döntötték meg. 1990-ben Kelet-Németországot az NSZK bekebelezte. Ugyanakkor a nyugati vezetők Gorbacsovnak megígérték a NATO keleti bővítésének elmaradását. Ezeket az ígéreteket később megszegték.”

Helyben vagyunk, nem?

Mégegyszer: Nyugat-Németország „bekebelezte” az egykori NDK-t, Romániában a Nyugat által kihasznált fegyveres erők döntötték meg Ceaușescut, mi, az egyszerű nép fiai ott sem voltunk, kivéve talán Tőkés Lászlót, aki egy, a magyar titkosszolgálattól kapott M16-ossal mászkált Temesváron, Bukarestben és egy időben – mert, ha már vetítünk, akkor vetítsünk nagyot, mondom én…

Igen, mi, itt Erdélyben, főleg az én generációm, akik még gyerekfejjel ugyan, de túl- és átélték az 1989-es forradalmat, örültünk Ceaușescu bukásának, hogy aztán pár év Moszkva-barát Iliescu-kormányzás kellős közepén a Szekuritáté egykoron rettegett fővezére, Iulian Vlad vágja az arcunkba, hogy az egész forradalom tulajdonkép egy, a magyar és az amerikai titkosszolgálatok által irányított Románia-ellenes akció volt, cél Erdély elcsatolása stb. és bla-bla-bla. Az analógia adott, az értelmezéséhez szükséges magyar szempontot mindenek felé helyező szürkeállomány kiveszőben, de továbbra is kerestetik.

Maga a tankönyvnek nevezett nyomtatott bélsár

nem egyéb, mint a szovjet korszak, annak ipari, művészeti, sportbeli teljesítményének dicsőítése, vágyakozás egy letűnt kor után, amikor Moszkva még büntetlenül foszthatta ki az általa megszállt kelet-európai országot, mindezt persze a KGST-t ismertető fejezetben úgy jelenik meg, hogy a Szovjetunió nagylelkű támogatásokban részesítette ezeket az országokat. Bele is gebedtünk ezekbe a támogatásokba, de külön cáfolatot most nem írnék ezekről, annál is inkább, mert az egész cécóval nem érdemes foglalkozni.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, akárcsak a ruszki tankönyvnek nevezett bélsárban hemzsegő többi, Kelet-és Közép-Európa valamennyi népére sértő megjegyzés viszont nem véletlen, hanem a terv része! Mégis, azt mondom, nem ezzel kell most foglalkozni, pontosabban: nem CSAK ezzel, hanem azzal, hogy a ruszki propaganda ne tudja tovább fertőzni honfitársaink agyát, szívét, lelkét.

Nem, tényleg nem érdemes

Igen, az kell és szükséges, hogy határozottan elítéljük a történelemhamisítást, de a magyar közbeszédben külön vitát nyitni arról, hogy mit is írtak valójában az oroszok (igen, pont azt!), hogy ez nem is tankönyv csak… (de igen, az, és idéntől egyetlen hivatalos tankönyv!), hogy az ő szemszögükből igazuk van (nem, nincs!) teljesen értelmetlen.

Azért az, mert a ruszki propagandagyárnak pont ez a célja. Ez a lényege, ez a mjatezsvojna, de erről már tonnányit írtunk, és fogunk még írni. Azon viszont jó lenne elgondolkodni, hogy a most 11-es diákok ebből a tankönyvből tanulnak. Vannak pár millióan. Ők nemsokára katonaköteles korba érnek.

Úgyhogy: készüljetek a háborúra!
Oroszország nem fog megállni Ukrajnában!

Felcser V. Örs

(Nethuszár)