hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

A kormány ma este elfogadja a tőzsdét már zuhanórepülésbe indító “Fiskális bombát”

A román nyelvű ellenzéki sajtó által “fiskális bombának” keresztelt sürgősségi kormányrendelet ma esti elfogadását jelentette be Viorica Dancila kormányfő, várható az újabb tőzsdei mélyrepülés, viszont mi, egyszerű polgárok jól járunk. Vagy nem.

hirdetés
hirdetés

A korábbiakhoz képest van viszont néhány új elem is a sürgősségi kormányrendeletben:

– míg az eredeti javaslatban csak a gázárak plafonizálása szerepelt (a kormány meghatározná, hogy mennyi lehet a gáz végfelhasználói, azaz lakossági maximális ára), a most elfogadásra kerülő változatban a villamosenergia maximális árának szabályozása is szerepel. Az így meghatározott árak a következő három évre lennének érvényesek, és – Viorica Dancila megfogalmazásában – egyértelműen a lakossági felhasználókra, azaz ránk vonatkozik. Magyarán, a következő három évben nem kell számolnunk iszonyatosan emelkedő gázárakkal, bár azt tegyük hozzá, hogy mindezt Dancila megfogalmazására alapozzuk, és ő nem arról híres, hogy Cicero utódja lenne a rétori katedrán.

A kormányrendelet főbb pontjai:

– 1000, igen, ezer új, sportprogrammal működő óvoda építése

– nagy vitát kiváltó “kapzsisági adó” (taxa pe lacomie): a bankok megadózása, ha a ROBOR meghaladja 2%-ot

– a minimális egymilliárd euró bevétel elérése az 5G licencének eladásáért, valamint a minimális két milliárd euró bevétel elérése a 3G licencének meghosszabbításáért

– nemzeti fontossággal bíró fürdőhelyek fejlesztéséért alap létrehozása, 2019-ben 310 millió lejes költségvetéssel

– a helyi közösségek és az egyetemek fejlesztéséért alap létrehozása

– három hónapnyi előnnyel, szeptember elsejétől a nyugdíjpontok és a minimálnyugdíj emelése – a nyugdíjpontok 1100 lejről 1265 lejre nőnek, a minimálnyugdíj 640 lejről 704-re

– tanügyi dolgozók 2022-re előirányzott fizetésemelésének előrehozása 2020 szeptember elsejére

– az építőipari dolgozókra kivetett adó felére (!) csökkentése (a jelenlegi 41,5%-ról 21,5-re), hogy a szektorban dolgozók fizetése meghaladhassa az 500 eurót

– a szerencsejátékkal foglalkozó cégek bevételének adójának emelése 2%-al

– a magánnyugdíjalapok adminisztrálása utáni járulék csökkentése 2,5-ről 1%-ra

– a fűtéstámogatás megemelése 614 lejről 750-re

– a helyi közigazgatási szerveket kötelezik, hogy online küldjék majd el a költségvetésük végrehajtását (2019 augusztus 1-től)

A Nethuszár a hétvégén megpróbálja alaposan kielemezni a kormányrendelet tartalmát, annak várható hatását – lájkolja a Nethuszár oldalt, és értesüljön a fejleményekről.

(Adevarul nyomán Nethuszár)

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]