A NATO arra kérte Magyarországot, áldozza fel a magyar kisebbség védelmét az ukrán érdekek oltárán

Igazán idegborzoló, mi több, a nyugati kétszínűséget hűen tükröző politikai-diplomáciai cselekedetről számol be a Direkt36-ra hivatkozva a budapesti 444 portál. Több NATO-tagállam magyarországi nagykövetségének diplomatái ugyanis zsarolással felérő levet nyújtottak át a Külügyminisztériumnak, amelyben azt kérik, hogy Magyarország ne blokkolja tovább Ukrajna és a NATO közötti magas szintű találkozókat, és a kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatos ukrajnai problémákat ne vigye be a NATO politikájába.

FIGYELEM: jelen cikk az eredetinek saját szánk íze szerinti átírt változata. A tényeken nem változtatunk, a perspektíván viszont igen, a teljesebb tájékozódás érdekében olvassa el a fenti linkben szereplő eredeti cikket is. Köszönjük!

Akár úgy is mondhatnánk: lehullt a lepel! Annak, aki évek, vagy évtizedek óta követi a nagypolitikát, és komoly hírfüggő, mint jelen sorok írója, alig jelent újdonságot a hír, hogy Nyugat képmutató, kétszínű, saját geostratégiai és/vagy gazdasági pozícióit nézi, és a politikáját is ennek rendeli alá. Tucatnyi példát tudnák mondani a különböző nyugati országok híresen „demokrata” és „jogvédő” vezetőiről, akikről menet közben kiderült, hogy szívesen hazudnak egyet az ENSZ előtt, ha azzal háborúk megindítását érhetik el, nem riadnak vissza államfők zsarolásától, ha a népszavazások (!!!) eredményei nem úgy alakulnak, ahogy azt a korporációk érdekei diktálják stb.

A mostani eset annyiban azért különleges, hogy ilyen nyíltan, és ennyire összefogva még nem lépett fel az észak-atlanti civilizáció egy kisebbség diszkriminálása MELLETT!

Mi is történt?

2017-ben Ukrajna elfogadta az új oktatási törvényét, amely gyakorlatilag kivégzi a magyar nyelv oktatási, használati lehetőségeit. Magyarország tiltakozása fabatkát sem ért, mi több, az ukrán nackók komoly támadásokat intéztek úgy a helyi magyarok, mint a helyi, jobbára magyar anyanyelvű cigányok ellen, az ukrán hatóságok derűs mosolyától kísérve. Magyarország ezután jobbára egyetlen egy eszközhöz folyamodhatott, és meg is tette: ez Ukrajna nemzetközi bojkottja, ahol lehet – ide tartozik a NATO és Ukrajna között folyó magas szintű találkozók bojkottálása, ami jelentősen nehezíti a szomszédunk dolgait, de a NATO-nak is elég fejfájást okoz, a jelek szerint.

Naivan azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen, nemzetközi mércével mérve apróság, mint az oktatási törvény felhígítása annyira, hogy az a magyaroknak, és úgy általában az Ukrajna területén élő kisebbségeknek ne okozzon hátrányt igazán bagatell ügy, a NATO-tagállamok ezt majd gyorsan kikényszerítik Ukrajnából, és a dolgok visszaállnak a rendes kerékvágásba úgy, hogy mindebből alig veszünk észre valamit, maximum az eredményt ismerjük meg. Nem így történt, és talán szándék sem volt erre…

Február hatodikán aztán az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Kanada, Spanyolország, Hollandia, Dánia, Norvégia, Románia és Észtország képviselői beballagtak a budapesti Külügyminisztériumba, ahol átadtak egy levelet az épp meghökkent államtitkárnak, amelyben kijelentik, hogy „nem a NATO a megfelelő hely két ország vitájának rendezésére” (Egyesült Államok), az észt képviselő szerint pedig többször is megpróbálták rávenni a magyar felet arra, hogy vitáikat közvetlenül az ukránokkal oldják meg, és ne a NATO-n keresztül. Igaz, arról már nem szól a fáma, hogy Magyarországnak milyen lehetőségei lennének a közvetlen megoldásra, hacsak nem üzen háborút, és nem vonul be Kárpátaljára, amitől azért Isten őrizzen mindannyiunkat, de ez a gondolatkísérlet azért is érdekes, mert Ukrajna nem NATO-tagállam, így egy fegyveres konfliktus esetén a NATO-nak kötelezően Magyarország oldalára kell állnia.

A felsorolt országok között van két kakukktojás is: Dánia és Románia.

Dánia úgy kéri azt a magyaroktól, hogy ne a NATO-t használják fel a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezésére, mintha ők nem ugyanezt tették volna. Az egykori Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) NATO-csatlakozását mindaddig blokkolta Dánia, amíg a Németország területén élő dán kisebbség jogai nem rendeződtek, ami meg is történt.

A kettes számú kakukktojás: Románia, az ország, amelynek szintén jelentős számú kisebbsége él Ukrajna területén, és ezt a kisebbséget ugyanúgy sújtja a nyelvtörvény, mint a magyarokat. Románia viszont eddig sem tett semmit saját nemzeti kisebbségéért, most meg rátesz egy lapáttal minderre azzal, hogy az ősi rivalizálásnak megfelelően aláírja a dokumentumot, „mindegy mit, csak ártson a magyaroknak” alapon. Ilyen esetek után nem csoda, hogy a közvélekedés egyre inkább Amerika gyarmataként tartja számon Romániát, másrészt pedig az sem kelt különösebb meglepetést, ha a nyugati demokraták által mellőzött kisebbségek – anyaországukkal együtt – Oroszország felé tolódnak.

Vitán felül kijelenthetjük:

Magyarország ma egyedül vívja azt a csatát, amelynek tétje az, hogy feláldozhatóak-e egy kisebbség, több százezer ember jogai a geopolitika pillanatnyi érdekének oltárán, át lehet-e siklani egy tagjelölt állam diszkriminációs politikája fölött?

A magyar diplomácia tehát egy régóta nem látott morális előnyt élvez, és akár nyerhet is ebben a csatában, ehhez viszont az lenne a minimum, hogy a magyar politika eddig sosem tapasztalt egységfrontba kovácsolódik, és minden szereplő a maga színterén, és a maga vérmérsékletének megfelelően elmondja az összes létező nemzetközi kapcsolatának, hogy mi is a gond, valamint azt, hogy mi ebből nem engedhetünk, és nem is fogunk engedni – erre vannak biztató jelek, a Momentum kivételével gyakorlatilag az összes ellenzéki párt vagy támogatja, vagy nem gördít akadályt a magyar kormány elé ebben az ügyben – legalábbis a magyar sajtót böngészve eddig ez a kép áll össze a szerkesztő fejében.

Ez persze nehéz lesz, ha Cseh Katalin Momentumos EP-képviselő és a Renew Eurpoe frakció-alelnöke is az „Ukrajnát a NATO-ba, utána majd megvédjük a magyar kisebbség” jogait című lemezt fújja, miközben a NATO-, akárcsak az EU-csatlakozás feltételei között előkelő helyen szerepel a kisebbségekkel való korrekt bánásmód. Ennek kikerülése akár jogi precedenst is teremthet, érdekes, hogy Cseh Katalin a probléma ezen részét mennyire nagyvonalúan kezeli. Reméljük azért meggondolja magát….

Kérdés továbbra, hogy egy jelentős orosz, román, magyar stb rendelkező Ukrajna mennyire lehet a NATO stabil állama, ha a fedő alatt forrnak az elnyomott százezrek indulatai ? Alig harminc éve a Balkán már adott egy választ minderre, a nyugat-európai államok akkori tétlensége, önös érdekeik védelme pedig emberéletek tízezreibe került.

Lehet nem kéne megismételni ezt a forgatókönyvet…

Örsike

(Nethuszár)