A szakadék szélén: Oroszország HÉT nagy vesztesége
2022. 04. 29. 15:43:23
Miközben a putyinista média arról panaszkodik, hogy a világban egyoldalúan jelennek meg a hírek, ezzel párhuzamosan pedig oroszpárti álhírek lepik el a médiát, miközben lassan többezresre duzzad azon cikkek, posztok és vélemények száma, amelyek Oroszország győzelméről, vagy legalábbis valamiféle sikeréről igyekeznek meggyőzni erre hajlamos olvasóikat, a valóság teljesen más, a való világban ugyanis Oroszország vesztett, és nagyon közel áll ahhoz, hogy MINDENT elveszítsen abból, amit az utóbbi 30 évben elért.
A hivatalos propagandában szidott, de a Kreml-párti oligarchák által imádott Nyugat már csak álom az orosz vezető rétegeknek és az ő piperkőc gyerekeiknek. Miközben a Kreml jelenlegi vezetőinek gyerekei közül sokan Nyugaton tanultak, addig ez a lehetőség nagyjából elveszik, ahogy az üzleti életből is kiszorulnak, és ez még nem minden. Alább egy lista azokról az orosz veszteségekről, amelyeket nem tankban, repülőben stb. mérnek.
- Szavahihetőség
Emlékszünk még? Az orosz hadsereg csak gyakorlatozik az ukrán határ közelében, a gyakorlatok végeztével hazamennek, a Nyugat hazugsága, hogy Oroszország támadni akar stb., stb., stb.
Tengernyi hazugságot hordott össze a Kreml a háború megindítása előtt azzal, hogy tagadta ezen szándékát. Nem, nem arról beszélek, hogy kétértelműen fogalmazott volna, saját maga előtt (mögött) is nyitva hagyva egy ajtót, hanem egyenesen hazudott. Sokan el is hitték neki itt, főként a Nyugat keleti felében – egyrészt a propagandistáik elhitték, mert ők mindent bevesznek, amit Moszkvából üzennek, másrészt elhittük mi is, sokan, mert EL AKARTUK HINNI.
Nem akartunk szembenézni azzal, hogy Russzija semmit sem változott 1945 óta és igen, meg fogja indítani a háborút, kihasználva azt, hogy a kovid után épp csak tébláboló Európa még gyenge, kihasználva egy sor politikai adottságot, amelyekről viszont már rögtön a háború első napjaiban kiderült, hogy tévesen mérték fel, például a nyugati államok közötti szolidaritás lehetőségét.
Oroszország ezzel elveszítette szavahihetőségét. A következő 540 évben nem lesz olyan orosz államfő, akinek elhinnék a szájából azt, hogy Moszkva nem akar háborúzni – amíg egy orosz katona is van az Urálon innen, addig csőre töltött fegyverrel vesszük fel még a telefont is Ivánnak.
- Az orosz hadsereg mítosza
Emlékszem, még pár évvel ezelőtt futott a közösségi médiában a ruszki propaganda által terjesztett álhír, miszerint a nem tudom milyen felszereléssel bíró orosz repülő úgy kilőtte az amerikai csatahajó kommunikációs csatornáit, hogy azok menten beszartak, mi több, rádióhullámmal fejfájást okoztak nekik, és az amerikai parancsnok aztán emiatt le is mondott.
Soha nem tudtuk meg ki az az amerikai parancsnok, melyik volt az amerikai csatahajó, de az említett posztot, nyilvánvaló álhír mivolta ellenére is ezrek osztották tovább. Ők voltak a mai putyinisták, a háborús élvezgetők előemberei, de az az igazság, hogy a Nyugattal szembeni sokszor jogos kritikájuknak volt ez a gőzlevezető dühe, ezért hittek az orosz hadsereg keménységében, legyőzhetetlenségében. Aztán eljött az invázió napja, majd az azt követő nap, és most már több mint két hónap eltelt a háború megindítása óta, az orosz pedig hadsereg egy lófasznyit sem ért el Ukrajnában, amit elvileg napok alatt kellett volna bevennie.
Hogy is volt? Ha Putyin úgy akarja, akkor Kijevben reggelizik? Berlinben ebédel és Amszterdamban vacsorázik? Hát, egyelőre a bunkerjából sem mer kimozdulni a szebb időkben még nyílt mezőn medvén lovagló csávó.
Az orosz hadsereg mítosza odalett, mi több, az is kiderült, hogy AKÁR verhető is – nem véletlenül készülődik Transznisztria, Kazahsztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Japán stb., hogy a Moszkvával fennálló régóta rendezetlen számláikat kiegyenlítsék. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a Szibériát ősi kínai földnek tartó Peking pedig csak arra vár, hogy az oroszok elvérezzenek…
Az orosz hadsereg mítosza odalett, nyomában maradtak a meggyilkolt civilek ezrei, a nemi erőszakoló katonák, a deportált ukránok – ez az igazi orosz hadsereg, ez a valóság a mítosz helyett. Ezek ugyanazok, akik voltak 1945-ben, akik voltak 1956-ban és így tovább – Ilja Ehrenburg katonái…
- Az atomfegyverek
Amikor a háború első napjaiban Putyin bejelentette, hogy készültségbe helyzete az atomarzenált, akkor mindannyian beszartunk. Ez az a vörös vonal, amit eddig csak Kim Dzsong-Un lépett át, de ő sem ennyire, részéről sokszor tűnt ez inkább abszurd humornak, mint rendes fenyegetésnek.
Putyin viszont azóta is heti rendszerességgel lök be valami dumát az atomfegyverekről, amelyek hol a harcászati atomok bevetéséről szólnak, hol a teljes nukleáris tél beköszöntével kecsegtető víziók – és ma már senki sem veszi komolyan. Hozzászoktunk a fenyegetéseihez, mint szarszaghoz az orr, és közönyösen vesszük tudomásul, hogy ní, a Kremlben valaki ismét rájött, hogy az atombomba létezik.
Azonban a vörös vonal átlépése az egyik legsúlyosabb tévedése Putyinnak – ezt a világ sem elfelejteni, sem megbocsájtani nem fogja neki, különösen, ha be is veti. Ráadásul a fenyegetés aktívan hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat gőzerővel fegyverezze fel Ukrajnát azért, hogy OTT állítsuk meg az oroszokat, ne Berlinben, Budapesten, vagy Amszterdamban kelljen. És a drága kis mackókrémsajtarcú Putyin ezen még meg is sértődik. Neki a háború legyen olyan, hogy csak ők lőhetnek, vissza ne lőjön senki, mert akkor veszem elő a nukleáris tölteteimet.
Az üzenet azonban az: a háború után Oroszországnak teljes atomarzenálját le kell szerelni, el kell kobozni, és többet soha nem szabad megengedi, hogy Russzija fegyverkezzen, mert annak mindig a háború a vége!
A Nyugat stratégiai dilemmája: békét akarunk vagy győzelmet?
- A gázfegyver
Oroszország gazdasága: a kőolaj és a gázszektor a GDP 16 százalékát teszi ki, a szövetségi költségvetésnek pedig 52 százalékát, azaz, minden tíz rubelből, ami kórházra, nyugdíjra meg egyéb állami kiadásra megy (és Oroszországban ilyenből van még egy pár, mint a háborús kiadások, katonai fejlesztések stb.) több mint öt rubel a kőolaj és gázüzletből származik.
Az orosz export 70 százalékát (!!!) az olaj- és gázexport adja. Európa államai jelentős részben, de eltérő mértékben az oroszt gázimporttól függenek. A fenti képletből egyértelműen látszik, hogy mi vagyunk jobb helyzetben, még akkor is, ha ez a jobb helyzet ma nehéznek tűnik, mert könnyebb nekünk alternatív forrásokat találni az olaj- és gázimportra, mint az oroszoknak a lassan évszázada tartó exportösszetételt megváltoztatni – és ha lenne is ilyen szándéka az oroszoknak: mire cseréljék a jelenlegi exportermékeiket?
Mit tudnának ők exportálni az energián kívül, amiből ilyen életszínvonalat tudnának maguknak megengedni. Mondjuk azt is tegyük hozzá, hogy az orosz korrupció, a katonai kiadások stb. rengeteg pénzt emésztenek fel, a Krím megszállása után az ország szintén recesszióközeli állapotba került, pedig akkor nem kellett szembenézzenek azzal, hogy legfőbb exportcikküket a legnagyobb piacuk fogja embargó alá vonni. Európa ugyanis előbb vagy utóbb, de inkább előbb behozatali tilalmat rendel el az orosz olajra és gázra. Sok sikert, ruszkikáim, azaz, lófaszt, inkább hosszú és kínos szenvedést!
4/1. A gázfegyver 1.0
Már a háború megindítása óta a közbeszéd témája, hogy az oroszok akár le is állíthatják a gázt, és akkor jaj, mi lesz velünk…
Hát, ahogy mondtam, mi találunk alternatív útvonalakat, de ők nem igazán fognak találni még egy olyan stabil és gazdag piacot, mint az Európai Unió.
Kína? Okés, de szólok, hogy oda el is kell juttatni a gázmennyiséget, plusz a kínaiak sem lesznek hülyék, ha azon kevesek közé tartoznak, akik még hajlandóak Moszkvával szóba állni, akkor annak az árát is megkérik. Vissza fogják még sírni az oroszok a kényelmes és szavatartó nyugati üzletembereket és államokat, akik mindig időben és jól fizettek a gázukért…, de ez legyen az ő bajuk.
A legnagyobb vesztesége nem is ez Oroszországnak, hanem az, hogy a gázfegyver bevetésével még csak elvi lehetőséget sem hagyott azon európai döntéshozóknak, akik az oroszokkal való további üzletelés mellett foglaltak állást, akik nem szerették volna felrúgni az összes orosz kapcsolatot.
Azt ugyanis egy állam sem fogja elfogadni, hogy gazdasági, kereskedelmi tényezőkért cserébe megengedje Oroszországnak, hogy belpolitikájába is beleszóljon – a ruszkik ugyanis erre használjak a gázfegyvert, de ez nem fog menni, és ez már a Holdról is látszik, csak épp Moszkvában túl borús az idő a teljes kilátáshoz.
4/2. A gázfegyver 2.0
A gázcsapok elzárása, különösen Bulgária esetében pedig meg is adta a kegyelemdöfést a Gazpromnak. Ne feledjük, mégiscsak a világ legnagyobb földgázkitermelőjéről beszélünk, amelynek számtalan európai országban évtizedes üzleti kapcsolatai vannak, voltak, és akár még lehetnének is.
Vagyis, mostmár inkább nem – a gázcsapok elzárása ugyanis azt jelenti az üzleti élet szereplői számára, hogy az eddig amúgy megbízhatónak tartott orosz gázüzleti partnerek nem képesek ellenállni a Kreml őrült követeléseinek, és érvényben levő szerződéseket rúgnak fel, vagy módosítanak egyoldalúan – a kettő együtt már olyan szintű bizalomvesztés, hogy immár a Gazprom ÖSSZES európai partnere alternatívákban gondolkodik – és ez a háború után is megmarad.
Vagy nagyon olcsón fogja adni a gázt, hogy visszafizessen valamit az Oroszország által nekünk, mindannyiunknak okozott károkból, vagy pár éven belül a Gazprom nem lesz jelen az európai piacokon.
A nemzetközi üzleti szerződésekben ugyanis végképp szokatlan, sőt, szinte értelmezhetetlen is, hogy miként lehet az, hogy tíz évekre előre lekötött szerződéseket módosítanak. Egyoldalúan. És nem is csak arról van szó, hogy rubelben kérik az árát, mert ez lófasz, ez nem a probléma lényege, bármennyire is ezen rugózik a sajtó jelentős része.
A gond az, hogy MILYEN árfolyamon váltják majd át az eurónkat rubelre? És a szerződésében még euróban rögzített ár hogyan fog változni az árfolyam-ingadozások hatására – jegyzem meg, hogy ezeknél a mennyiségeknél és ezeknél az összegekénél az euró-rubel-dollár árfolyam egy centes változása is milliós eltérést okozhat az elszámolásánál.
Mi több, ki és mi garantálja, hogy a Gazprombanknak elküldött eurónk felett azért marad még némi rendelkezési jogunk, úgy, mint jóváhagyni vagy megvétózni az átváltási árat stb.
Nem véletlenül írják ezeket a szerződéseket jogászok és közgazdásztok tucatjai, majd a működő szerződések évtizedeken át vannak érvényben, mert a stabilitás, a biztonság és a kiszámíthatóság minden félnek érdeke.
A Gazprom ezt rúgta fel, és noha mindenki tudja, hogy a Kreml nyomására döntöttek így, sőt, azzal is tisztában van mindenki, hogy a Kreml nyomása nélkül ezt SOSEM lépte volna meg a Gazprom, a tény mégiscsak tény marad – üzleti partnerünkben nem bízhatunk, mert az általa aláírt szerződést bármikor módosíthatja, ha a főnöke úgy parancsol neki.
Félreértés ne essék: ez most minket, európaiakat érint, de az üzenet a világ minden sarkába eljutott: ha a Gazpromtól veszel gázt, akkor úgy politizálsz, ahogy Putyin óhajtja, vagy előbb-utóbb óhajtani fogja.
Rövidre zárva: Putyin a Gazpromot egy szempillantás alatt hazavágta.
- Az álhírgyár csődje
Évtizedek óta számolatlanul ontja a milliárdokat propagandájába, médiájába az orosz vezetés. A cél világos: szépíteni, vonzóvá tenni Oroszországot és instabilitást kelteni Nyugaton, ott, ahol a liberális demokráciák válságról születő cikkek nem is mindig voltak alaptalanok.
Mindkét területen lett volna keresnivalójuk, mi több, talán a gáz és kőolaj után ez volt Oroszország legértékesebb exportcikke. Szempillantás alatt odalett – egyrészt az Unió hatóságai léptek és sorra tiltották le az orosz propagandát sugárzó Russia Today-t és Sputnik-ot, meg a többi ehhez hasonló oldalt, másrészt a háborúval kapcsolatos olcsó és fölöttébb visszataszító álhíreikkel el is vesztették a józanul gondolkozó, de a Nyugattal szemben kritikus európai értelmiségek, félértelmiségiek passzív-támogató magatartását.
Amikor a nyilvánvaló háborús szörnyűségek ellenére csak annyit tudott kipréselni magából az orosz propaganda, hogy amiket látunk, azok megrendezett filmjelenetek, és a Red Army nem is bombáz senkit, akit igen, azokat sem úgy, hanem csak szépen, szinte már simogatva, akkor mindenki rájött (na jó, nem mindenki) Nyugaton, hogy ezek bizony ugyanazok – ahogy mondtam: Ilja Ehrenburg katonái, csak a díszlet változott.
- A hasznos idióták elvesztése
Oroszország szintén milliárdokat ölt abba, hogy szélsőséges csoportokat, egészen szalonképes pártokat, mozgalmakat támogasson az Európai Unión belül, amelyek aztán ilyen vagy olyan módon, de Moszkva céljait szolgálják.
Romániában ilyen például az AUR, amelynek vezetője, az úzvölgyi temetőrabló George Simion egyenesen a romániai orosz akol Dugin-melegéből bújt elő Ninel Peia és Mircea Chelaru bábáskodása mellett.
A hangos oltásellenesség aztán a parlamentbe röpítette őket, a demagóg, de a román valóságot jól visszatükröző utcai politizálásuk pedig nem is olyan rég még a második helyre hozta fel őket a romániai pártok versenyében, és nagyon úgy nézett ki, hogy az AUR nélkül nem lehet majd kormányt alakítani, ha nem épp ők alakítanak majd kormányt.
Aztán Putyin beizzította a tankokat, és az AUR március 31-én már lesüllyedt az addigi 20 százalékról 15 környékére, ami alig valamivel több, mint az USR mutatói, így már nemhogy nem a második legerősebb párt, hanem a negyedik helyért is küzdenie kell.
Hasonlóan járt Salvini Olaszországban, Le Penről pedig ne is beszéljünk – háború ide vagy oda, Macron ellen olyan széles ellenállás tapasztalható Franciaországban, amit még egy laboratóriumi egér is sikeresen be tudna csatornázni egy kampánykor, de Le Pen oroszbarátsága túl sok volt a franciáknak is, irgalmatlanul elküldték a p**csába Le Pen asszonyt. És egyre több oroszpárti influenszer, mozgalmi aktor stb. jut hasonló sorsra. Totális csőd.
Az 5 és 6. pontok egyben pedig azt is jelentik: milliónyi orosz ügynök, diverzáns akciókra képes, vagy tettrekész egyén, szervezet, cég lepleződött le az utóbbi két hónapban, és ennek gyaníthatóan még nincs vége.
Míg Oroszország a háború előtt, már csak az Uniós területén élő oroszok (lett, litván, ész orosz kisebbségek) köréből ezerszámra válogathatott ügynököket, most már ezerszámra utasítják ki gyanús orosz diplomatákat az Unió minden országából. Vélhetően ekkora csapást még titkosszolgálat nem szenvedett…
(Majdnem!) Minden, ami az orosz-nyugat konfliktus megértéséhez szükséges
- A fiatal életek elvesztése
Szándékosan hagytam utoljára a legdurvábbat: a többezer orosz kiskatona, fiatal halálát.
Láthattuk a felvételeken is, ezek jobbára még csak gyerekek. Gyerekek, félig-meddig még pattanásos arcú tinik, akiknek egész más dolga kéne legyen az életben, nem a háború és idegen népek gyilkolászása egy elmeroggyant vénember parancsára.
Arról már írtam korábban, hogy Oroszország demográfiai szakadék felé tart, a most elveszített fiatalok, plusz a többezer sérült, sebesült, plusz a pszichés utóhatás olyan súlyokat helyez a következő generációk vállára, amelyek biztosan nem kedveznek a családalapítás gondolatának.
Miért is vállalnál gyereket, ha: 1. Oroszország bármikor odadobhatja ágyútölteléknek egy háborújában, vagy 2.: Moszkva bármikor kinyom egy atombombát, amely nem marad válaszcsapás nélkül és oda a gyereked, családod, mindened.
Talán ez a legsúlyosabb veszteség, amit Russzijának el kell könyvelnie: a következő generációk életét tönkretette. Nem lesz, vagy, ha igen, akkor is csak korlátozott lehetőségük marad Nyugatra utazni, színvonalas egyetemekre járni, eseményeken részt venni, azokat alakítani, otthoni fejlesztéseket véghez vinni stb.
Egy bezárt ország elveszett árvái lesznek ők, és ez minimum a következő két generációra igaz – mindeközben ott állnak körülöttük olyan országok, amelyeknek vagy van valami rendezetlen számlájuk Moszkvával, vagy egyenesen bosszút akarnak állni majd rajtuk a Kreml által elkövetett tömeggyilkosságok, megszállások miatt. Georgia, Kazahsztán, Ukrajna, Belorusszia, a tatárok, a csecsenek, a lengyelek, az észtek, a lettek, a litvánok – hogy csak a toplistát említsem, de geopolitikai szempontokból ide sorolhatjuk Kínát, akinek fáj a foga a szibériai területekre, vagy Japánt, akinek a Kirill-szigetek beakadt lemez.
A jelenlegi demográfiai tendenciáit, amelyek egyáltalán nem nevezhetőek pozitívnak, Oroszország most még inkább negatív irányba tolta – és innen csak hosszú-hosszú évtizedek BÉKÉS munkájával tudna visszatérni – ha marad képessége ilyesmikre.
Ez lenne a hét legnagyobb orosz veszteség, és akkor még kis is hagytam még pár dolgot, úgy, mint a geopolitikai kártya elvesztését, a diplomáciai bezártságból fakadó hosszú távú hátrányokat stb.
Hát, ez van, nem kellett volna háborút indítani!
(Nethuszár)