A „wir schaffen das” öt év után – elillant a menekülttámogatás

2015 nyarán Európa némiképp döbbenten nézte, ahogy a kontinensünk kultúrájától idegen népek milliószámra özönlenek be, leginkább Németországot jelölve meg végső úticélként, Magyarországon sosem látott jelentek zajlottak le a déli határszakasznál, illetve a Keleti pályaudvaron. Míg Orbán Viktor, és úgy általában a visegrádi államok élesen ellenezték az ekkora léptékű embertömeg beengedését, addig Angela Merkel megtette a később szállóigeként elhíresült mondását: “wir schaffen das” – azaz: megoldjuk, sikerülni fog. Nos, nem úgy néz ki, hogy neki lett igaza.

Pedig egész jól indult a dolog számára: a nyugati világ liberális, neoliberális és szocialista elitje teljes egészében, míg a keresztény-konzervatívnak nevezett politikai osztály nagy része mellette állt a kérdésben. Mi több, az uniós közbeszédben alig lehetett megjeleníteni az ellenhangokat, az óvatos, vagy kevésbé óvatos kritikákat. Jól jelzi mindezt, hogy magában a terminus technicusban sincs egyetértés: menekültek, vagy migránsok? És a terminus technicus körüli vita azóta is tart – pontosabban nem tart, hanem megmerevedett: a mainstream sajtó nyugati ága, főként a liberálisnak nevezett irány következetesen menekültekről, míg a kelet-európai konzervatív sajtó migránsokról beszél. (nemcsak Magyarországon, Romániában is…)

És hol tart most Németország, kontinensünk legnagyobb országa?  A kezdeti lelkesedés úgy látszik alaposan lelohadt, a német statisztikai hivatal, az INSA felmérése szerint a lakosság fele már egyértelműen ellenzi a migránsok további befogadását.

 

Németországban az AfD volt az egyetlen párt, amelyik határozottan elutasította a menekültek/migránsok befogadását, míg az összes többi politikai alakulat, a sajtóorgánumok döntő többsége, a civil szervezetek 99 százaléka azzal érvelt, hogy a német gazdaságnak szüksége van munkaerőre – magyarán, úgy cselekednek jót, úgy humánusak a németek, hogy közben még jól is járnak gazdaságilag. Vicces, hogy ezt emberségesnek lehet előadni ma, Európában, de akkor sikerült, és ma sem túl csendesek azok, akik ezt vallják. Aztán a járvány megmutatta, hogy Németország miként is gondolja ezt a munkaerő+humánus=jó képletet. A román spárgaszedőknek külön repülőjáratokat indítottak Kolozsvárról, hogy a dajcsé citoyen ne maradjon étlen, a spárga ne rohadjon meg a mezőn, aztán, amikor kiderült, hogy a munkások között kitört a koronajárvány, akkor nemes egyszerűséggel hazapakolták őket, mindezt úgy, hogy a saját vállalkozóikat meg sem parittyázták amiatt, hogy barakkokba összezsúfolva szállásolták el a munkásokat – a modern rabszolgaság, annak minden hipokrita vonása, minden emberellenes problémája átütött a gondosan felépített német humanizmus imázsán.

A menekültekről szólva: kiderült, hogy bármennyire is szeretnék az ábrándos tekintetű világmegváltók, elég nehéz lesz őket integrálni, zömüknek ugyanis továbbképzésre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán valamiféle munkát kaphasson a munkaerőért síró Németországban – ráadásul a Deutschland és Merkel, meg a danke schön elég kevés, mint német nyelvtudás, leginkább a túléléshez sem elég.

Nem is csoda hát, hogy arányaiban kevesebb menekült talált munkát Németországban, mint 2015 előtt, ami szépen kirajzolja a wir schaffen das csődjét. Ezzel párhuzamosan, azoknak az aránya, akik még ma is azt vallják, hogy Németországnak még több menekültet, migránst kéne befogadnia lecsökkent 11 százalékra.

A németek tehát elutasítják Angela Merkel migránspolitikáját, és mindez alapvetően írhatja át a kontinensen pillanatnyilag uralkodó közbeszedet is. Minden wir schaffen das ellenére azonban, a CDU-CSU továbbra is vezet a közvéleménykutatásokban, de kérdés továbbra is ott lóg a levegőben: mi lesz azokkal a tömegekkel, akik önhibájukon kívül kerültek nyomorba, mi lesz a szíriai háborúban megroppant családokkal, a szomáliai éhezőkkel, az iraki üldözöttekkel, mi lesz a kurdokkal, és végül, a legfontosabb kérdés, merre tart a világunk, úgy istenigazából?

Örsike

(Nethuszár)