Adalékok a „Nyugat győzelme” elméletéhez

Nemrég jelent meg a Nethuszár hasábjain a Nyugat győzelméről szóló írásom: ebben azt próbáltam meg körülírni, hogy a Nyugat és Kelet (kelet alatt értve Kelet-Európát, benne Ukrajnával és Oroszországot, de például Kínát már nem) közötti gondolkodásmódbeli különbségek miként alakítják úgy a geopolitikai eseményeket, hogy az Oroszország totális vereségével végződjön.

Az írásom talán nem volt könnyen érthető, ezért megpróbálok új szempontokat beemelni, vagy az említett szempontokat másképp megfogalmazni, illetőleg beismerni, hogy a közösségi médiában kommentelő egyik olvasónak igaza volt és van. Valóban fellengzősre sikeredett az említett írás hangvétele: mea culpa! (Ebből most igyekszem visszavenni. Magyarázat, de nem mentség: kezdem elveszíteni a türelmemet, amikor azt látom, hogy már mindenki szakértővé válik, miközben a geostratégiai összecsapások megértéséhez szükséges kulturális antropológiai, illetve vallási összetevőket nemcsak nem veszik figyelembe, hanem azok mélyebb megismerését is hanyagolják – na, de ez legyen az én bajom…)

A jobb megértés kedvéért

vázoljunk fel egy tízéves idővonalat. Induljunk 2022-től, és legyen vége 2032-ben. Az ebben tartó periódusban történik meg a Nyugat győzelme Oroszország felett, illetve az orosz állam totális vagy részleges összeomlása. Tovább azt is állítom, hogy ez a folyamat immár elkerülhetetlen: sem Oroszország nem tud, illetve Putyin nem akar visszalépni a szakadék felé tartó úton, a Nyugat pedig nem akarja többé az évszázadok óta fennálló orosz veszélyt keleti határainál. A helyzetet segíti/bonyolítja – rajongótábor kérdése –, hogy a geopolitikai konstelláció talán még a hidegháború végén sem volt annyira kedvező a Nyugat számára, mint ma.

A tízéves idővonalra vetítve, a helyzet a következőképp néz ki:

Ukrajna és az elfoglalt területek: csapda az oroszoknak

A Nyugat nem érdekelt abban, hogy Kijev visszaszerezze az elfoglalt területeket. Mi több, talán még magának Kijevnek sem érdeke ez – egy ilyen hipotetikus helyzetben az ukrán államnak és a Nyugatnak óriási erőfeszítésekbe és elképzelhetetlen összegekbe kerülne a lerombolt Kelet-Ukrajna újjáépítése, miközben semmi garanciája nem lenne arra, hogy a háború nem lángol fel újra. Tekintve, hogy a kelet-ukrajnai területek visszaszerzése azt feltételezi, hogy az oroszok vereséget szenvednek és kivonulnak, így a Nyugat azzal számol, hogy ebben az esetben egy frusztrált, csak a revánsra készülődő Oroszországgal állna szemben. Ebben a helyzetben az európai védelmi ipar kiadásai nem csökkenthetőek, miközben a kelet-ukrajnai újjáépítés számláját továbbra is ki kell fizetnie. A nyugati stratégák szemében ennek így nincs semmi értelme.

Ezért fogják hagyni, mi több, a majdani békeajánlat egyik kulcseleme lesz, hogy az eddig (addig) elfogat területeket átengedik Oroszországnak. Így az újjáépítés költségeit majd a moszkvai büdzsének kell állnia, miközben a Nyugat nemcsak azon „spórol”, hogy ezt nem neki kell kifizetnie, hanem azon is, hogy a megmaradt Nyugat-Ukrajna újjáépítése jóval olcsóbb – itt nem voltak akkora pusztítások, mint keleten, és a terület is kisebb.

Az oroszok által megfizetendő ár

A Krím annektálásból tanulva, a Nyugat azt a következtetést vonta le, hogy Putyin őrült, kiszámíthatatlan, aki fittyet hány a nemzetközi jogra. Ez utóbbi az igazi fejtörő: ahogy annektálta a Krímet, ahogy megindította a teljeskörű háborút, úgy a nyugati stratégák immár nem zárhatják ki azt, hogy beveti a nukleáris arzenált. Putyin és köre nem is keveset riogatnak ezzel, szinte alig van olyan nap, hogy egy Kremlhez közel álló politikus, szakértő, helyi celeb ne fenyegesse meg valamelyik európai nagyvárost egy diszkrét atomcsapással. Mivel a nyugati stratégák által levont tanulság az, hogy a Krím ingyen átengedése súlyos hiba volt, plusz nem zárható ki az atomfegyver használata orosz részről, így abban maradtak: akármekkora területet is szerezzen a végén Oroszország – mert abban mindenki biztos, hogy fog –, ennek fizesse meg az árát! És ez zajlik most, ebben a szakaszban vagyunk jelenleg.

Ukrajna, mint a Nyugat bábja – félreértett narratíva

Sokan úgy próbálják beállítani ezt a helyzetet, hogy a Nyugat átveri Ukrajnát, felhasználja az ukránokat az oroszok ellen. Szó nincs erről! Ez egyébként is egy leegyszerűsítő narratíva, a valóság viszont az, hogy a teljes körű háború 2022-es melegindítása után, a Nyugat előbb megijedt, a politikusok azt sem tudták miről kéne döntsenek, nemhogy döntést hozzanak, és ahhoz tartsák is magukat (ez a jelenség mai napig észlelhető, azóta sem érkezett meg a beígért egymillió tüzérségi lövedék), majd feltettek az ukránoknak egy kérdést: hajlandóak vagytok?  De nem azelőtt, hogy maguknak feltették volna a kérdést: képesek rá?

És a Javelin meg a Bayraktar, Kijev ostromának visszaverése, a sikeres ellentámadás bebizonyította, hogy nem túl acélos nyugati támogatással Ukrajna képes lesz arra, hogy megfizettesse az oroszokkal azt az árat, amit a Nyugat elképzelt, Kijev pedig a választ is megadta: akarjuk!

Így állt össze a két érdek azonos irányba, ezen az érdekvonalon haladuink azóta is – bár itt szükséges megjegyeznem, hogy eljöhet az a pillanat, amikor ez az érdekvonal kettéhasad. Akár azért, mert a Nyugat nem bírja már féken tartani az elszegényedéstől rettegő polgárait (ahol az elszegényedés azt is jelenti, hogy nyugat-német Hans azért nem tud lakókocsijával és vitorlásával világkörüli útra menni, mert drága a benzin, drágámnak pedig meg kell elégednie a Riviérával), vagy azért, mert Ukrajna akar majd olyasvalamit, amit a Nyugat nem lesz hajlandó megadni. (NATO-tagság, atombomba stb.)

Mi lenne ez az ár?

Mi lenne az az ár, amit a Nyugat elképzelt? Nos, ezt nem tudjuk, de az látható, hogy a washingtoni, londoni, berlini, párizsi stratégák szerint a Nyugat vs. Oroszország háború állása a következő: minimum 400.000 (de inkább több) orosz kombatáns vesztesége a NULLA NATO-kombatánshoz.

Nincs a világon, és soha nem volt a történelemben olyan stratéga, aki ne egyezne ki ezzel az aránnyal – és, ha a stratégák ezt elfogadhatónak találják, akkor ilyen tartalmú háttéranyagokat tesznek le a politikai döntéshozók asztalára. Hogy az egymilliós orosz veszteség lesz az a határ, amikor a nyugati stratéga már elégedett? Vagy a kétmilliós? Fene tudja, de már putyini kérdés is, meddig hajlandó ebben elmenni az orosz elnök? Erre a választ nem tudjuk, de sejtjük, hogy jó messzire.

Az ár másik része az orosz gazdaság megroppantása, áttolása a keleti érdekszférába, amit maga Putyin meg is tesz, mert ő meg abban hisz, hogy számára ez a győzelem útja. Írtam már, de ismétlem magam: azzal, hogy Moszkva megeteti kőolajjal Kínát és Indiát kiveszi őket az Öböl-menti világbenzinkút kliensei sorából, ezt a messze nem elhanyagolható mennyiséget rendelő két óriásfogyasztót. Azzal, hogy politikai, geopolitikai kérdésekben Moszkva rendszeresen a Nyugat ellen fordul, és olyan partnereket talál magának, mint Irán vagy Észak-Korea gyakorlatilag a Nyugat felé tolja azokat az államokat, akik történelmi tapasztalataik alapján joggal tartanak az említettektől (Szaúd-Arábia például az iráni veszély miatt stb.)

Az ukrán menekültek: a Nyugat számára lehetőség

A Nyugat szempontjából az ukrán menekültek kérdése sem jelent problematikát, hanem épp ellenkezőleg! A legutóbbi hírek szerint mintegy tízmillióval csökkent Ukrajna lakossága, a munkaerőhiánnyal és demográfiai válsággal küszködő Nyugat szemszögéből pedig ez tízmillió nem srí-lankai, nem bangladesi, nem arab és nem afrikai bevándorlót jelent. Tízmilliós olyan létszám-doppingot jelent, akik (és akinek a leszármazottai) könnyen integrálhatóak a nyugati társadalmakba, köreikben a gyerekvállalási hajlandóság magasabb, mint a nyugatiaknál, és leszármazottaik már a fogadó ország identitásával fognak rendelkezni. Tízmillió ukrán menekült nem jelenti azt a veszélyt, hogy a nyugat-európai nagyvárosok külterületein ukrán kolóniák jönnek létre, ahol az iszlám és a terrorizmus az úr, tízmillió ukrán, köztük sokan paraszti életmódból érkeznek és azt is szeretik, a nyugat-európai vidék újjáélesztését is jelen(het)ti.

Oroszország összeomlása

A kelet-ukrajnai újjáépítést az orosz büdzsé nem fogja elbírni: paradox módon, de a Kreml számára most olcsóbb tovább háborúzni, mint valamiféle győzelemmel lezárni a konfliktust. Moszkva, miután túl lesz az évekig tartó aknamentési munkán, kap majd ugyan jó minőségű termőföldeket, kap majd bányákat, de ezekből kész terméket nem tud előállítani, mert a saját nyersanyagát is évtizedek óta exportálja.

Az innováció, a szabadkereskedelem állami üldözése stb. nem kedvez a fejlődési lehetőségeknek és Oroszország csak az ilyen légkört ismeri, csak ebben tud létezni. Ha el is jut oda – és ez egy nagyon nagy HA –, hogy az általa elfoglalt kelet-európai területeken nyersanyagra tegyen szert, akkor azt előbb-utóbb, így vagy úgy, de a Nyugat számára fogja értékesíteni, mert minden egyéb irányba túl drága a szállítás – a Nyugat pedig megvásárolja majd ezeket, mert számára ez így olcsóbb, mintha neki kellett volna Kelet-Ukrajnát újjáépíteni.

Oroszországnak szembe kell néznie azzal is, hogy a félmilliós emberveszteség, plusz még amennyi felgyűl a háború végéig, plusz az országból elszökött fiatalok tízezrei olyan munkaerőhiányt és demográfiai válságot okoznak, amelyek egy fejlett államot is megtorpanásra késztetnének. (By the way: Oroszország már a háború kitörése előtt is demográfiai válságtól szenvedett, egyes értelmezések szerint ezért is indította MOST Putyin a háborút – később már nem lett volna elég fiatalja hozzá.)

Oroszországnak szembe kell majd néznie a Kaukázus problémájával, ami tulajdonkép egy ketyegő bomba. Talán, amíg Putyin él, addig Csecsenföld nyugton marad, de ez sem biztos. A muzulmán lakosság már lázadozik, az Iszlám Állam megjelent, erősödik a radikális iszlám – Kazahsztán már átjelentkezett a kínai érdekszférába…

Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az orosz gazdaságból. Ráadásul Moszkva tulajdonképp csak Kínának tudja eladni kőolaját, persze most nem számítom ide a csempészetet, ezzel pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerül.

Oroszország azért akart új világrendet, hogy befolyást szerezzen, és a Nyugat ezt meg is engedi neki, azokban a térségekben, ahol Amerika húsz évnyi katonai jelenlét és dollárbilliók elköltése után sem tudott semmit elérni. Oroszországnak sem lesznek itt sikerei, de a puszta jelenlétért is sokat kell majd fizetnie.

És senki, de senki nem hisz nekik, még a legközelebbinek tartott szövetségeseik sem.

Innen kiút számukra nincs, ez az állam összeomlásának tuti receptje – persze mindez egy tízéves idővonalban értelmezendő, és nem holnap kell várni ennek bekövetkeztét.

Az egy másik kérdés, és írásom folytatás képezi az az elmélet, hogy a jelenlegi háborút tízéves időintervallumban nézve, és ezt nem háborúként, hanem csataként értelmezve, a Nyugat könnyen abba a hibába eshet, hogy ezt a csatát megnyeri, de a de – a főként önmagával vívott – háborút elveszíti.

-örsh-

(Nethuszár)