„Akiben a remény isteni erénye él, az sohasem fog csalódni”

Egyházmegyénk új lelkipásztori évében, a remény éve kezdetén nagy örömről adnak hírt a karácsonyi angyalok. Bár a világ jelenlegi állapotát szemlélve nincs sok okunk az örömre, és még kevesebb az optimizmusra. De van okunk a reményre. Csakhogy az igazi reményt, amit az elkövetkezendő két évben megosztani és tanulmányozni szeretnénk, nagyon sokan elvesztették, s helyette illúziókat keresnek. Ez viszont veszélyes önbecsapás, mert az illúzió alap nélküli, s még inkább akadálya a reménynek, amely elfelejtett erény lett. Nem a remény természetes erényére gondolok, ami megvan abban a diákban, aki felkészült és reméli, hogy sikerülni fog a vizsgája. Az pedig illúzióban él, aki nem tanult és bízik a szerencséjében.

Arra a reményre gondolok, amiről Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében Ábrahám atyánkat a hívő és reménykedő ember példájaként állítja elénk, aki „a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz az ígéret szerint”. Emberileg már nem lehetett reménye, hogy utóda lesz, mégis „reménykedve hitte”, hogy fia születik. Ez talán illúzió volt? Egyáltalán nem! Ez bizony igazi remény volt, de már nem természetes, hanem természetfeletti, isteni erény, mert Istenen alapult, aki az ígéretet tette. Erről a reményről szeretnék szólni.

Akiben a remény isteni erénye él, az sohasem fog csalódni, mert reményének alapja nem mulandó dolog, hanem maga Isten, aki az örökké szilárd hűség és a kifogyhatatlan irgalom. Ez az isteni remény élt a választott nép szívében, és várta az ígéret beteljesülését a szabadulást hozó Messiásról. Mint olyan sokszor, Isten most is túlszárnyalta a választott nép elképzelését, amikor emberileg elképzelhetetlen módon teljesítette be reményüket. Az első karácsonykor Isten csodálatos módon látogatta meg az ő népét. Erről hallottunk Szent János evangéliumának prológusában, amit minden karácsonykor az ünnepi szentmisén felolvasunk. Az Ige, aki kezdetben volt, aki Istennél volt, aki által minden lett, a világba jött, testté lett, és közöttünk lakott. Ezért az igazi öröm forrása a karácsony.

Vasadi Péter írja: „Az igazi öröm sohasem átsöpör valamin, valakin…, hanem megszületik. Beleszületik abba, ami éppen van. Nem kényeskedik, sem ami a helyet, sem ami az időt illeti. Az igazi öröm azonnali és kockáztat… Nem futó, nem átmeneti, nem vet lapos pillantást tartalékaira. Tetőtől talpig öröm, s egészen odaadja magát… És emberalakja van… Olyan, mint te vagy én. Jászolban született, nem emeletes kiságyban, reszketett a hidegtől, de a jóságos állatok leheletükkel fölmelegítették… Végig kitartott abban, hogy a mi örömünk teljes legyen. Végig és azon túl. Ő maga az igazi öröm… Isten Fia, a betlehemi Ige…”

Lehet-e nagyobb okunk az örömre, mint éppen most, amikor kiderül, Isten Fia emberré lett, hogy megszüntesse kozmikus árvaságunkat. Emmánuel, velünk az Isten! Isten megemlékezett ígéretéről, és elküldte a Messiást nekünk. Tudunk-e ennek örülni? Hiszen ebből fakadnak kisebb örömeink is. Emiatt kellene örülnünk annak, hogy végre hazaértünk, végre együtt a család, végre megbocsáthattam a másiknak, végre arra figyelhetek, ami igazán fontos.

Karácsony ünnepe a legmagasabb rendű öröm lehetőségét nyújtja. Kapcsolatba hoz a széppel, az igazzal, a jóval, a szenttel. Ilyenkor érezzük, hogy mennyire szükségünk van a megtisztulásra, egy jó szentgyónásra, mert ez az öröm nem fér meg a bűnnel. Aztán csak hagynunk kell, hogy megérintsen az angyalok éneke. Ez adja azt az érzést, hogy jó élni, érdemes küszködni a családomért, megnyugtató és felemelő érzés megbocsátani, kibékülni.

Kedves Testvérek! Nagy örömet hirdetek nektek! Örömünknek oka van. Van okunk örülni. Megszületett a Messiás! Örüljetek, mert van remény! Reményünk alapja ez a Gyermek, aki majd egyszer felnő és meghal értünk, hogy örök üdvösséget adjon azoknak, akik hisznek benne és befogadják őt.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek reményteljes, örömteli és boldog karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott új esztendőt!

Schönberger Jenő szatmári megyés püspök

FORRÁS: RomKat.ro

(Nethuszár)