Akitől Putyin rettegett: Anna Politkovszkaja emlékére
2025. 10. 07. 15:40:32
Ma van a modern világ egyik legkegyetlenebb diktátorának, Vlagyimir Putyinnak a 73. születésnapja. Rohadjon meg ott, ahol van – a többi kívánságom nem tűri a nyomdafestéket. És ma van Anna Politkovszkaja halálának évfordulója is. Őt Putyin ölette meg, mert tette, amit tennie kellett: megírta a rendszer és a csecsen háború szörnyűségeit.
Amikor 1999-ben Putyin Oroszország elnöke lett, rögtön egy háborúval indított: ebből lett a második csecsen háború. Az elsőből okulva az orosz hadsereg már jobban felkészült, határozottan kezdte végrehajtani céljait. Mit jelentett ez? Civil áldozatok tömege, pusztítás, erőszak és kegyetlenség.
A nő, akitől Oroszország legerősebb férfiai féltek
Anna Politkovszkaja már az első csecsen háborúból is tudósított. Amikor kitört a második, dacára annak, hogy kijelentette: „nem vagyok haditudósító”, ismét odament. Cikkeiben nem a fegyverek, tankok, repülők és generálisok szerepeltek, hanem az egyszerű emberek: történetek háborús bűnökről, civilek szenvedéséről. Százezrek sorsa, akikről a nagyvilág megfeledkezett – az a nagyvilág, amely úgy gondolta, hogy szabad kezet ad Putyinnak Csecsenföldön, ezzel bizonyítva jóhiszeműségét az új orosz vezetés iránt. De Anna Politkovszkaja nem feledkezett meg róluk: menekülttáborok, árvagyerekek, ártatlan menekültek – ő lett a hangjuk.
Jól jelzi népszerűségét, hogy a Novaja Gazeta szerkesztősége előtt sorban álltak a csecsenek: ki egy segítségkéréssel, ki egy aprócska üzenettel otthonról, de mindenki tisztelettel és szeretettel viseltetett az újságírónő iránt. És nemcsak meghallgatta őket ez a törékeny, de hatalmas szívű nő, hanem segíteni is igyekezett: elektromos generátorokat keresett és talált, amelyeket a csecsen menekülteknek szállított.
Tényleg nem volt már csupán újságíró – emberjogi harcos lett, akinek kezében a toll fegyverré vált. Olyan fegyverré, amely a hatalommal visszaélő gyilkosok ellen halálos, az áldozatok számára pedig segítő és bátorító. Anna Politkovszkaja tudott bánni ezzel a fegyverrel, így egyre több ellenséget szerzett a putyini rezsim elitjében, és magának az elnöknek a személyében is.
Amikor Csecsenföldön Kadirov és fia átvették az irányítást, a helyzet látszólag megváltozott: a „szeparatistákat” továbbra is üldözték, de már Kadirov emberei, és a térség elcsendesült. Anna ekkor már többnyire Moszkvában tartózkodott, de nem hagyta szó nélkül a csecsen földi borzalmakat. Cikkei feltárták az orosz katonák, de főleg Kadirov harcosai által elkövetett súlyos visszaéléseket a nők, az ellenségnek kikiáltottak és a melegek ellen. Gyilkosságok, kínzások, ártatlan emberek halála – mindent alaposan dokumentált, mintha arra készült volna, hogy egyszer lesz egy per az elkövetők ellen, és ezek a bizonyítékok jól jönnek majd.
Továbbra is járta Csecsenföldet, egyszerű utazónak álcázva magát. Csak Isten és ő tudja, hogyan élte túl ezeket az utakat. Kollégái szerint olyan informátori hálózatot épített ki Csecsenföldön, amilyen a KGB-nek sem volt: minden sarkon volt egy füle és szeme.
Amikor 2002-ben a moszkvai Nord-Ost színházban több mint ezer embert ejtettek túszul a terroristák, Anna Politkovszkaja azon kevés személy egyike volt, aki be tudott menni és élve ki is jött. Tárgyalt a terroristákkal, vizet és élelmet vitt a túszoknak. Az orosz hatóságok végül elindították úgynevezett mentőakciójukat: megölték a csecsen terroristákat, és 170 túszt is. Ezt követően hosszú éveken át, minden évben, Anna születésnapján egy nő jelent meg a Novaja Gazeta szerkesztőségében, és egy csokor virágot tett az újságírónő asztalára – fia a Nord-Ostban halt meg.
A tragédia után Anna Politkovszkaja figyelme ismét Csecsenföld felé fordult: „Hogy megértsd Putyin Oroszországát, meg kell értened a két csecsen háborút”, mondta. Egyre többet jelent meg a közéletben, könyvet írt Putyinról és Oroszországról „Putyin Oroszországa” címmel. Cikkeinek hangvétele éles, jól dokumentált – számtalan halálos fenyegetést kapott, miközben vizsgálta Kadirov katonái által elkövetett háborús bűnöket.
Egyik ilyen fenyegetés magától Kadirovtól érkezett, pont egy interjú közben. Anna Politkovszkaja interjút készített a véreskezű csecsen vezérrel, ami végül életre szóló megaláztatással végződött. Groznij mellett, szigorúan védett erődben találkozott Kadirovval, aki nyolc órát váratta,majd kigúnyolta, kinevette, káromkodott, és mindvégig alázta Annát, majd a szemébe mondta: „Moszkvában az utcán kellett volna lelőni téged.”
Anna így számolt be az interjú végéről:
„Elfogyott a türelmem, felálltam és elmentem. Legyen, ami lesz!
A könnyeim elárasztottak, megfulladtam tőlük.
Természetesen vártam, hogy hátulról lelőjenek. Az egész fegyveres kíséret mögöttem nevetett.
(…)
A Kreml egy kis sárkányt nevelt, és most folyamatosan etetni kell, hogy ne leheljen tüzet.
Az orosz szolgálatok teljes kudarcot szenvedtek, amit győzelemként tálalnak, mint békés élet kiépítését.”
Néhány hónappal az interjú után a csecsen terroristák diákokat, szülőket és tanárokat ejtettek túszul a beszláni iskolában. A csecsenföldi elnök, Maskhadov Londonból felhívta Annát, hogy segíthessen: „Meg akarom adni magam a terroristáknak, csak engedjék el a gyerekeket.” Maskhadov elhagyta Londont, Politkovszkaja pedig elrepült Beszlánba. Félt, hogy megismétlődik a Nord-Ost forgatókönyve: „Ha újra emberek halnak meg, soha többé nem leszek újságíró.”
Beszlánba már nem ért el: a repülőn megmérgezték – novicsokkal, ahogy később Navalnijt is. Beszlánban több civil halt meg, mint a Nord-Ostnál, kb. 300 áldozat, ebből több mint 180 gyermek. Anna lelkileg és testileg kimerült, egészsége meggyengült. Gyenge volt, alig tudott enni. A Novaja Gazeta igazgatója, Dmitrij Muratov, megtiltotta neki, hogy Csecsenföldre menjen. Számára világos volt: Politkovszkaja halálos veszélyben van!
Muratov azonban szabadságra ment, és Csecsenföld újra hívta Annát. Anélkül, hogy Muratovot értesítette volna, az újságíró a terepre ment, beszélt forrásaival, egyszerű nőként rótta Csecsenföld legveszélyesebb utcáit, és túlélte a rejtélyes kalandokat. Moszkvába visszatérve azt tervezte, hogy megírja bűnügyi nyomozásokkal, bizonyítékokkal megtámasztott alapos cikkét.
Már nem tudta megtenni…
Október 7-én, Putyin születésnapján, megölték: saját lépcsőházában lőttek rá, öt golyó fúródott törékeny testébe.
Putyin megígérte, hogy „a tetteseket elkapják és megbüntetik”, de ennek épp az ellenkezője történt. A nyomozás stagnált. Az orosz nyomozók az oligarchákra, Putyin személyes ellenségeire próbálták hárítani a felelősséget, de bizonyítani nem tudták. A Novaja Gazeta újságírói saját vizsgálatba kezdtek: felfedeztek egy hálózatot, amely az FSZB-hez (volt KGB) kapcsolódott, és a szálak Csecsenföldre vezettek. Találtak egy tanút, akit kimenekítettek az országból, mert csak így volt hajlandó vallomást tenni. Kiderült, hogy Anna likvidálását egy moszkvai rendőrségi vezető szervezte.
Valaki fizetett a gyilkosság megszervezéséért. Megpróbálták a legkeményebb orosz bűnözőket megbízni Politkovszkaja megölésére, de senki sem vállalta, amikor megtudta, kiről van szó. Végül egy csecsen vállalta a „munkát”, bár nem volt profi gyilkos. A kémelhárítás vezetője mindent megszervezett, rendőr alkalmazottaival figyeltette Politkovszkajt, a likvidálás 2 millió dollárba került – mondta a koronatanú.
Az újságírók átadták az információkat a hatóságoknak. Egy orosz rendőr és a „kezdő” csecsen gyilkos őrizetbe került. Azonban világos volt, hogy a moszkvai rendőrség kémelhárítási vezetőjének, Pavliucsenkónak semmilyen oka nem volt Anna megöletésére. A levegőben lógó kérdés továbbra is az: ki rendelte meg a gyilkosságot? Ki volt a közvetítő?
Pavliucsenkót, a kémelhárítás vezetőjét ismeretlenek brutálisan megverték, elvesztette memóriáját. A csecsen maffiózó, aki a gyilkost felbérelte, levelet küldött Szibériából a Novaja Gazeta újságíróinak, hogy szeretne beszélni velük, majd hirtelen megbetegedett és meghalt.
A Nobel-békedíjas Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta főszerkesztője az orosz államot és a titkosszolgálatokat okolta Anna meggyilkolásáért: a szolgálatok mindent tudtak, de védték a megbízót, Muratov pedig így fogalmazott Putyin Oroszországáról:
„Az orosz államot nem érdekli, mi történik egy újságíróval, aki a társadalom problémáiról ír. De az orosz társadalmat sem érdekli, mi történik egy újságíróval. Az újságírás Oroszországban összeegyeztethetetlen az élettel.”
Bár sok kérdésre választ kapott, Muratovnak egy fontos válasz továbbra is hiányzik: mit akart írni Anna Politkovszkaja utolsó cikkében, miután visszatért Csecsenföldről? Milyen információkat tartalmazott az a cikk?
Anna Politkovszkaja – Isten nyugtasson!
2021-ig A Novaja Gazeta lap összesen hat munkatársa esett áldozatul a putyini rezsim gyilkosságainak!
Örs
Felhasznált forrás:
(Nethuszár)
