A politikai apokalipszis lovagjai lecsapnak Udvarhelyen?

Az erdélyi politikai színtéren brutálisan erősnek számító cselekmény történt a legutóbbi székelyudvarhelyi tanácsülésen: Szarvas Zsuzsanna, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi képviselője bejelentette: az őt ért fenyegetések hatására lemond mandátumáról.

Megismétlem: az őt és családját ért támadások miatt!

Ráadásul ezek nem tegnapelőtt kezdődtek, huzamosabb ideje folyamatosan fenyegetik őt és családjának tagjait ismeretlen személyek a közösségi médiában. A képviselő hölgynél végül elszakadt a cérna, azt mondta, ennyi volt, magában pedig hozzátette: dolgozzon ezért a városnak az, akinek két anyja van. (Ezt én találtam ki, hogy plasztikusabbá tegyem az esetábrázolást, mielőtt valamelyik udvarhelyi agysebész vagy atomfizikus emiatt is nekitámadna Szarvas Zsuzsannának!)

Az eset önmagában is elgondolkodtató: hol élnek az udvarhelyiek, ha egy választott képviselő nem végezheti nyugodtan a munkáját? Hol van a polgári attitűd abban a városban, amelyik a Magyar Polgári Párt szülőhelye, azaz, ha és amennyiben elégedetlen az udvarhelyi lakosság egy része, többsége, whatever, a választott képviselővel, akkor millió törvényes út létezik, hogy elégedetlenségüknek hangot adjanak.

Tekintve, hogy ilyesmi nem történt, nagy a gyanúnk, hogy Szarvas Zsuzsanna esetében nem a választópolgárok ellene irányuló dühéből kifolyólag született meg a fenyegetés-sorozat, hanem valami más indíték húzódik meg a támadások mögött.

A felszín alatt azonban egy másik, jóval fajsúlyosabb kérdés kezd körvonalazódni: merre akar tartani Udvarhely? Az a város, amely önmagát székely anyavárosnak nevezi, és az a város, amely az elmúlt tizenöt évben nemcsak megrekedt a fejlődésben, hanem egyenesen visszaesett. A problémákat mindenki tudja: egymásba fonódó vállalkozói szféra, amelyik minden gátlás nélkül bérkartellezik, ez a székelyföldi jelenség rendesen hozzájárul a helyi munkaerő masszív elvándorlásához.

A városokat, községeket, falvakat saját hűbéri birtokaként kezelő elit (tisztelet a kivételnek!) ráteszi a kezét az önkormányzat által meghirdetett munkákra, túláraz, kétes minőségű munkákat ad át stb. Nem véletlen, hogy Gálfi Árpád polgármester feljelentést tett egy ilyen ügy kapcsán – egyrészt polgármesterként ez kötelessége, másrészt, ha nem a harácsolás, hanem a tisztes profit lett volna a cél, akkor aligha kellett volna a román hatóságokhoz fordulni. Gálfi Árpádot emiatt zárta ki soraiból az a Magyar Polgári Párt, amelyik újabban az EMNP-vel kíván fuzionálni, így teremtve meg az RMDSZ-el szembeni alternatívát – mondják ők – miközben Székelyudvarhelyen a helyi MPP-sek mintha örök barátságáról szóló szerződést kötöttek volna az RMDSZ-el, úgy szavaznak együtt a tanácsban, lehetőleg Gálfi munkáját mindenben blokkolva, mintha fizetné őket ezért valaki, a végén mindenki kézen fogja a másikat, és elballagnak szépen a naplementébe, maguk után hagyva Székelyudvarhely füstölgő romjait.

Tényleg fel kell tennünk magunknak a kérdést: ezt akarjuk? Politikainak álcázott személyes gazdasági érdekellentétek városát, ahonnan lassan minden épeszű ember elmenekül, ahol az országos politikai erők vívják játszmáikat, hogy az egyetlen polgármestert, aki végre fejlődő pályára állította a várost, aki egyáltalán visszahelyezte Udvarhelyt a térképre, azt kinyírják, hogy valahol egy kolozsvári/nagyváradi, gyergyói asztalnál összeülő húsz hangadóból álló gittegylet politikai sikerként adja el a fingreszelést?

Az udvarhelyi Néppárt egyedül áll ki a polgármester mellett, ahogy információimból kikövetkeztetettem, még a saját pártjuk vezetésével szemben is – a fúzió egyik kitétele ugyanis az volt, hogy egyik párt sem támogathat, indíthat olyan jelöltet, akit a társpárt korábban kizárt sorasiból.
A fúzió üzenete innen kezdve egyértelmű: a szakmai kompetenciák, város/falugazdaként elért eredmények nem számítanak, a konc feletti uralom biztosítása a cél.

Ebbe a trendbe illeszkedik be Szarvas Zsuzsanna „kicsinálása”! Szerintem.
És nagyon remélem, hogy nincs igazam!

Örsike

(Nethuszár)