Aresztovics ukrán nemzetbiztonsági tanácsadó: „mindenkit megölünk!”

Alekszej Aresztovics  az ukrán elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadója adott interjút a Meduza.io-nak, amelyben a két hónapja tartó háború lehetséges kimeneteléről, a béketárgyalások esélyeiről és még sok mindenről szó esik.

Az interjú szövegéből Ghonzó készített nektek egy kivonatot, azokkal a részekkel, amelyek a háborúra és a béketárgyalások lehetőségeire vonatkoznak. Az interjúban szó esett még Ukrajna EU-csatlakozásáról, Aresztovics és Dugin ismerkedéséről, ezeket viszont nem fordítottuk le, aki akarja és tud oroszul elolvashatja a forrásban megadott linken.

 – Mindenki a Donbászért vívott csatát várja, de kívülről úgy tűnik, az orosz fél nem igazán tesz határozott lépéseket. Megosztaná a legfrissebb adatokat, információkat a csata folyamatairól – már amennyire ez lehetséges?

Az orosz erők meglehetősen aktívak, támadnak, de számukra az egyik legnagyobb probléma a kedvezőtlen terep. Az itt összegyűjtött erők nem elegendőek a győzelemhez. Izyum irányában 25 ezer katonát próbálnak beszorítani öt különböző erdei úton – ezeken a területeken majdnem két hétig esett az eső, vannak olyan mezők, amelyeken átmenni sem lehet. Velük szemben állnak a legharckészebb ukrán egységek, akik immár nyolcadik éve szolgálnak azon a környéken. Ismernek miden bokrot, dühösek és motiváltak. Az oroszok számára itt reménytelen a helyzet, a kezdetektől fogva őrültségnek számított itt végrehajtani egy katonai műveletet. Katonai szempontból nem is volt rá szükség, csak politikai szempontokat követtek: elmenni Luhanszk és Donyeck határig, majd kihirdetni a győzelmet.

 – Mariupolról Szergej Soigu védelmi miniszter úgy számolt be, hogy a várost elfoglalták, csak az Azovstal területén tartózkodnak még ukrán katonák (és civilek – szerk. megjegyzése) Mi történik most Mariupolban? Mennyi az esély arra, hogy a körbezárt ukránokat oroszokra lehessen kicserélni?

Nem minden úgy van, ahogy Soigu mondja. Vegyük sorba: először is, katonaságunk az Azovstalon kívül még négy helyen van jelen Mariupolban. Másodszor: öt napon keresztül bombázták az Azovstalt stratégiai bombázok nehézbombáival és megpróbálták megrohamozni. Nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek, épp Soigu nyilatkozatának előestéjén, ami viccessé teszi az egész Putyin-Soigu jelenetet. Valószínűleg nemcsak Mariupolról beszélgettek akkor, és mutogatták nekünk. Miért? Soigu öltönyben volt, ami a nyugalom üzenete. Másodszor azt hazudták, hogy Mariupolt elfoglalták. Harmadszor: Putyin azt mondta, hogy zárják körbe az Azovstalt és senkit se engedjenek ki onnan. Ehhez pedig háromszor annyi katona kell, mint egy rohamhoz, a csapatokat viszont más területekre kell átirányítani. Az ukrán védők pedig ellentámadásba lendülnek majd, és az egész világ látni fogja, hogy Putyin és Soigu ismét hazudtak.

 – Ha nemcsak Mariupolról beszélünk, hanem általában a háború második szakaszáról és a Donbászban vívott csatáról, vajon lesz-e elég fegyvere Ukrajnának, figyelembe véve a Nyugat által küldött legújabb csomagot is?

– A katonai segítség teljes csomagja csak később ér a frontra, mert a szállítása, átadása stb. bizonyos időt igényel, a csata pedig maximum két-három hétig tart majd az indulásától számítva. A csomag első részének lesz ideje megérkezni, de az offenzíva két-három hét alatt véget ér, mert az oroszoknak nincs már amit és amivel támadniuk. Amit most összegyűjtöttek, az az utolsó előtt tartalékuk. A Belgorod-Valuyek régióban mintegy 15.000 katona tartózkodik, de ezek azok a szerencsétlenek, akik a Kijev, Szumi, Csernigov vonalból lettek hátra vonva – ők már a vesztesek pszichológiájával kell harcoljanak. Nem igazán akarnak háborúzni.

 – Miért gondolja, hogy a csata nem tart tovább két-három hétnél?

– Mert a háború ütemét és az elfogyasztott lőszer mennyiségét, valamint a veszteségeket tekintve ez nem lehet több, mint két-három hét. Ez nem jelenti azt, hogy a harcok teljesen leállnak, hanem azt, hogy az orosz offenzíva leáll, talán ez lesz a háború második szakaszának utolsó offenzívája, mert nem tudom, honnan szereznek majd újabb utánpótlást. Ezekhez legalább egy, de inkább két hónapra van szükségük, ezalatt pedig sok minden történik majd: erősödnek a szankciók hatásai, a nemzetközi színtéren is lesz valami, és az ukrán fegyverek erők is jelentősen megerősödnek. Oroszországnak nincs ahogy megerősítenie magát. A nagy orosz anyuskának nem maradt lőszere és csapata sem sok maradt. Látjuk abból, ami idejön: katonai végzettség nélküli emberek kerülnek tiszti pozíciókba. Amikor elhaladnak, akkor az 1960-as évekbeli tankjaikat látjuk – világos, hogy ezzel nem fog tudni harcolni.

 – Mennyi az esélye, hogy a közeljövőben jelentősen megnő a nyugati fegyveres segítség? És mitől függ?

– Egy másfél milliárd dollár értékű csomagot már kiosztottak. Az Egyesült Államok további 800 milliós csomagot nyújt, majd április 21-én még egy 450 milliós is bejelentettek. Szerintem a segítség csak növekedni fog, mert már beindult a lendület…

 – Kijev még tárgyal arról a NATO-val, hogy lezárja az eget Ukrajna felett, vagy ez már a múlté?

– Nem, ez egy lezárt kérdés. Légvédelmi rendszerre van szükségünk, amelyet biztosítanak is majd számunkra. És akkor mi magunk zárjuk le a légteret.

 – A fegyverszállításon kívül tárgyal Kijev egyéb katonai segítségnyújtásról a Nyugattal?

– Csak fegyverről. A többihez elég vagyunk mi is, nem kellenek ide nyugati katonák. Persze, ha az oroszok bevetik az atombombát, akkor más lehet a helyzet.

 – Milyen gazdasági segítségre van szükség?

– Az IMF már 1,4 milliárd dollárt különített el Ukrajna megsegítésére. Gazdaságunk 45 százalékot esett vissza, egyszerűen azért, mert mindent elpusztítanak. A vetésről pedig most gondoskodunk, mert Ukrajnában a mezőgazdaság az egyik húzóágazat. Humanitárius felszereléseket is adnak a kórházainknak, és így tovább. De ez nem az én témám, ezt a kérdést azoknak kell feltenni, akik a gazdasági kérdésekkel foglalkoznak. Az én területem a nemzetbiztonság.

 – Úgy tűnik, a Moszkvával folyatott béketárgyalások befagytak…

– Senki nem tárgyal, amikor a katonai műveletek zajlanak. Vannak konzultációk, küldünk leveleket egymásnak, időnként van néhány rövid telefonhívás és konzultáció. Vagyis bizonyos értelemben folynak tárgyalások, de az aktív szakaszt senki sem folytatja. Mindenki azt reméli, hogy katonai eredményeket ér el: itt van az offenzíva kezdeti szakasza, és ülünk a megbeszélésen, mosolygunk és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne köztünk… Ez még a diplomáciában sem működik, nemhogy Oroszországgal.

 – A Meduza szerint két megállapodás-tervezet van készen – a politikai rész, valamint a kulturális és nyelvi rész. A politikai szférában Ukrajna nukleárisan semleges ország maradna, biztonságát pedig más államok is garantálnák. Igaz, hogy van egy külön melléklet, amely Donbász és a Krím státuszáról szól?

– Ezt Isztambulban dolgozták ki, eddig nem változott az álláspontunk. Javasoltuk, hogy hozzanak létre egy nemzetközi bizottságot a Krím kérdésére, és 15 éven belül találjanak megoldást. Ugyanez igaz Donbasszra is. Nem fogunk arról beszélni, hogy ez a mi területünk, mert felismertük, hogy Oroszország de facto ellenőrzése alatt tartja ezeket a területeket, így készen állunk a nemzetközi tárgyalásokra ebben a kérdésben. Ez volt a javaslat az isztambuli megállapodások idején. Azóta a helyzet megváltozott, így ajánlataink is változhatnak.

 – Elméletileg 15 évig tartanak majd a tárgyalások?

– Tizenöt év a megoldás megtalálására. Ha visszaemlékszik, a Kreml azt mondta a háború megindítása előtt, hogy a Krímről nem tárgyal, most ez hirtelen lehetségessé vált. Úgy tűnik a (katonai) művelet „sikeres” volt számukra, hiszen elkezdtek beszélgetni a Krímről.

 – 15 év orosz irányítás után valószínűleg nehezebb lesz visszaadni ezt a területet, nem gondolja?

– Kelet-Németországot 30 vagy tán több év után adták vissza…

 – Hogyan értékeli Zelenszkij hivatala a Moszkvával kötendő békemegállapodás lehetőségét most?

– Hova mehetnének az oroszok? Mit tehetnének? Ott fognak harcolni, talán még részsikerük is lesz, de győzni úgysem tudnak. Nincs ki segítsen nekik, miközben minden támogatás (tüzérség és miden) felénk áramlik a nyugati országokból. Ráadásul az állóháború számunkra kedvezőbb, mi a saját földünkön vagyunk. A partizánok értünk dolgoznak, a természet velünk van, a Nyugat pedig segít rajtunk, nekik pedig egyhelyben kell állniuk és ellátni a hadseregüket egy olyan területen, ahol senki sem szereti őket. Most kb. egy 12000 kilométeres frontvonalat tartanak fent Herszontól Harkivig (légvonalban rövidebb a távolság, de a frontvonal egyenletlen) és minderre van egy 90.000 fős hadseregük. Hátsó támogatás nélkül lehetetlen ilyen vonalakat fenntartani. Tudja Ön, hogy néhány kivételtől eltekintve a hátuk mögött semmi nincs? Nincsenek települések, nincsenek orosz katonák! Ha áttörjük ezt a vonalat, továbbmegyünk a Krímbe! Most felélik tartalékaikat, meggyengülnek és nekünk van egy zöld zónánk tovább. A partizánjaink, különleges hadműveleti alakulataink miden bokorban felkutatják őket. Ez az őrület még egy-két hónapig tart, mert utána egyszerűen megölünk mindenkit, megsemmisítjük az összes csapatukat.  Egyértelmű, hogy megtarthatják a Krímet, mert ott jól bejáratott utánpótlási vonalaik vannak, ott nincs ukrán ellenállás és a tüzérségünk sem érte el ott őket. De a február 23-a után elfoglalt összes területen nagy bajban vannak. A mérleg egyre inkább nekünk kedvez és ez nagyban befolyásolja a tárgyalásokat, mert ebből kiút csak tárgyalásokkal lehetséges. A szankciók érződni fognak, a tárgyalások sikere pedig ezen szankciók feloldásának lehetőségével is összefügg.  Mindeközben nincs honnan tartalékokat szerzeniük. Be lehet hívni az orosz lakosságot katonának, de hogyan eteted, miközben fel is kell fegyverezd őket? Ezért csak egy kiút van: a tárgyalások!

Forrás: Meduza.io

Borítókép: Alekszej Aresztovics és felesége, Anasztázia
Kép forrása: Alekszej Aresztovics Facebook-oldala

(Nethuszár)