Berlin a Vierte Reichban gondolkodik
2022. 01. 11. 15:47:25
Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke a Sieci konzervatív hetilapban hétfőn megjelent interjúban.
Kaczynski a terjedelmes interjúban – amelynek az a címe: “A függetlenégünk nem eladó” -, pozitív fejleményként értékelte, hogy a lengyelek jelenleg “realisztikusabban” érzékelik az európai valóságot, mint korábban. “Manapság már sok embernek szertefoszlott az a borzasztóan naiv illúziója, hogy az Európai Unió (EU) jótékonysági szervezet” – fogalmazott a politikus. Úgy látta: az Európai Unióban a “német dominancia hivatalos elismerését akarják”. Az új német kormány programjára utalva kijelentette: bizonyos értelemben hála illeti Berlint azért, hogy “egyértelművé tette a helyzetet, amikor az új európai föderáció építését hirdette meg, természetesen a saját irányítása alatt”.
Kaczynski egyúttal álcának nevezte a “föderáció” kifejezést, úgy ítélve meg, hogy Berlin igazából egy központosított (európai) államban gondolkodik. Bár a német diplomácia utólag megpróbálja elhomályosítani az eredeti megfogalmazást, Berlin tevékenysége arról tanúskodik, hogy e szavakat komolyan kell venni – húzta alá. Az interjú egy másik részében Kaczynski megalapozottnak nevezte, ha Berlin mai politikája kapcsán egyesek német “negyedik birodalmat” emlegetnek. “A németek nyíltan hirdetik, hogy ők azok, akiké a döntő szó” – hangsúlyozta.
A pártelnök megítélése szerint az európai országok kormányai nemigen ellenkeznek a német tervekkel. “Ha viszont mélyebben vizsgáljuk a dolgokat, akkor erőteljesebb ellenállást észlelhetünk, sok országban erősödőben vannak azok az erők, amelyek szembeszegülnek az ilyen tervekkel” – szögezte le Kaczynski, példaként sorolva Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot. A varsói kormány előtt álló kihívások közül Kaczynski kiemelte a koronavírus-járványt, az inflációt, a Lengyelországot Fehéroroszország irányából hibrid támadásként érő migrációs nyomást is. Említette emellett “az orosz tevékenységet Ukrajnában és az egész térségünkben”. Ebben az összefüggésben nagyon valószínűnek tartott “valamilyen hirtelen felfordulást” a közép-kelet-európai régióban.
Elmondta azt is: a Jog és Igazságosság pártja erős akarattal rendelkezik ahhoz, hogy győzzön a következő, 2023-ban esedékes parlamenti választásokon. Nem zárta ki egyúttal az előrehozott választások lehetőségét sem. “Ilyen helyzetben is megküzdenénk a győzelemért” – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski.
(Nethuszár)
Mi folyik itt? Aktuális ügyek
Lokál'20
Kevesen mennének, többen inkább maradnának, és van, aki csak most kezdené el – kik kérik voksunkat, és miért? Helyhatósági választások, 2020 – háttér az okos döntéshez – KLIKK IDE!
Koronahíradó
Túlzás nélkül, emberemlékezet óta nem élt meg ilyen nehéz pillanatokat az emberiség. ITT ELOLVASHATOD, hogy mi volt, van, és mi várható!
Írd alá!
A székely nemzeti régió aláírásgyűjtésével kapcsolatos hírek. Leszünk-e autonómok, vagy sem? KLIKK IDE, s megtudod!