Bibi, a nyugati debilizmus és a röhögő Hamász
2024. 09. 03. 19:42:32
Nincs könnyű helyzetben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, bár az ő helyében senki sem lenne könnyű helyzetben, ugyanis épp háborúban áll egy arctalan, reguláris egyenruhát nem viselő ellenséggel, a Hamász terrorszervezettel. A baj azonban nem innen jön, hanem az ÁEB-ből, azaz: az Általános Emberi Butaságból. Hogy mindezt jobban megértsük, nézzük a közvetlen előzményeket.
Valósággal bombaként robbant a hír az izraeli és a globális médiában, hogy az IDF rábukkant hat kivégzett túszra. A Nova fesztiválról tavaly októberben elrabolt fiatalokat alig pár órával – talán egy órával sem – azelőtt végezték ki, hogy az izraeli hadsereg katonái eljutották volna hozzájuk.
Tragédia!
És a tragédiát egyre kevésbé tudja kezelni az izraeli társadalom, amelynek most már jelentős többsége azt veti Netanjahu szemére, hogy „nem tett meg mindent a tűzszünetért”, nem tett meg mindent egy olyan alkuért a Hamásszal, amely tartalmazta volna a túszok hazaengedését.
Az izraeli munkások képviselete országos sztrájkot hirdetett, amelyet csak a bíróság döntése után fújt le, az utcákon százezrek követelik a tűzszünetet – jelentsen ez a követelés bármit is –, ahogy a miniszterelnök lemondatása is bekerült a tömeg követelései sorába, mert az izraeli belpolitikának akkor is pörögnie kell, ha épp tucatszámra végzik ki a zsidókat egy házszámmal arrébb. Ha mindez még nem lenne elég, akkor jött az országát ellepő antiszemita hullámot megállítani képtelen Joe Biden, aki újságírói kérdésre válaszolva szintén kifejtette, hogy Netanjahu „nem tett eleget” a tűzszünet létrejöttéért.
Szelektív Biden memóriája, anno egy bizonyos George W. Bush hanyagolta el látványosan a tűzszünetet – eredmény? Lebombázott Afganisztán, ahova aztán röhögve visszajöttek Oszama tálibjai, lebombázott Irak, amelynek romjain most olyan humanitárius szervezetek próbálnak megkapaszkodni, mint a Vörös Hadsereg vagy az Iszlám Állam.
Biden elszólása aligha nevezhető véletlennek: érzékelve, hogy az izraeli társadalomban már a háború előtt megvolt a Netanjahu-ellenes közhangulat, rádobott erre egy lapáttal, hátha így, elnöksége vége felé annyi külpolitikai eredményt fel tud majd mutatni, hogy ő buktatta meg Bibit. A „nem tett meg mindent” ugyanis ebben a kontextusban értelmezhető, fűszerként szórjuk rá erre azt a hatalmas átverést, amikor az USA képviselői Izrael háta mögött tárgyaltak egy sort Katarral és Szaúd-Arábiával, majd a zsidók kaptak egy tűzszüneti feltételeket tartalmazó papírt, amely gyökeresen eltért attól, amiben alig egy nappal korábban megállapodtak.
Az előzmények azért lényegesek, mert ezek alapján érthetjük meg Netanjahu és úgy általában az izraeli védelmi erők nagyon nehéz problémáját: amennyiben valami komolyabb engedményt tesznek a Hamásznak azért, hogy visszakapjanak néhány túszt, akkor ezzel megnyitják Pandora szelencéjét, mert az egyezség üzenete egyértelmű lenne: minél nagyobbat ütsz Izraelen, minél több zsidót ölsz meg, annál nagyobb engedményeket érhetsz el.
Ez az igazi eszkalációs veszély, és nem az, hogy Irán kilövi-e rakétáit vagy sem, mert ez utóbbi egy látható és viszonylag felmérhető veszély, míg az előbbi az örök és totális védekezés felé tolná Izrael állam egészét, amit a gyakorlati káosz majd az állami lét összeomlása követne.
Nem igazán értem tehát ezeket a tüntetőket: hogyan is kéne Netanjahunak tűzszünetet kötnie? És miért csak Netanjahu marad a bűnös ebben az egyenletben? A tűzszünethez ugye kettő fél szükségeltetik, a Hamász pedig egyáltalán nem mutat hajlandóságot arra, hogy egy normális deal keretében túszokat adjon vissza. Normális alatt értem, hogy adott esetben X számú izraeli börtönökben levő palesztin szabadon engedéséért vagy valami hasonló. A Hamász rendre olyan követeléseket támaszt, amelyet egyetlen állam sem fogadhatna el, különösen nem Biden Amerikája, ahol első számú parancs ilyenkor: „terroristákkal nem tárgyalunk”!
Most pedig Biden, a tüntető izraeliek, az izraeli fegyverexport korlátozásában gondolkozó britek, az Unió hasznos idiótái, mint Borrell és úgy általában az antifasizmusát kukába hajító európai és amerikai szélsőbal azért vonít hangosan, hogy Izrael állam miniszterelnöke terroristákkal tárgyaljon, majd azok ajánlatát fogadja is el.
Szinte mindegy milyen áron…
Nagyon is jól mutatja a Nyugat szellemi hanyatlását,
hogy senki sem mondja ki: a bűnös az, aki lelőtte azt a hat túszt. Azaz: a Hamász terroristái. Senki sem követeli már, hogy mindenféle tárgyalás előfeltétele az elrabolt izraeliek feltétel nélküli szabadon bocsájtása legyen…
A Hamász terroristái pedig örülnek. És miért is kéne másként cselekedjen a Hamász? Miért kéne feladja a Hamász a háborút?
Miért akarna békét a Hamász?
A negyvenezer palesztin áldozat nemcsak, hogy nem zavarja őket, hanem egyenesen kommunikációs tőke számukra: minél több elbombázott házat, minél több szenvedést mutat az X, annál jobban lehet tüzelni az erre fogékony nyugati debiltársadalmakat. Legjobb példa erre Amerika, ahol már komoly belbiztonsági problémát jelentenek az egyetemi kampuszokon kirobbanó tüntetések.
Miért kéne a Hamásznak a béke felé mozdulnia, amikor épp megroppani látszik az Izrael mögött álló nyugati egység, amikor az izraeli társadalom is az összeroppanás jeleit mutatja, amikor a gázai mészárosoknak olyan lobbistái lettek, akik mellékállásban az Amerikai Egyesült Államok elnöki teendőit is ellátják.
Miért kéne most, nyerő helyzetből bármit is visszalépniük, amikor nyugodtan bízhatnak a nyugatiak idiotizmusában, elvégre a jelenlegi nyerő helyzetet is nekik köszönhetik.
Legyen világos: a Hamász nem akar semmiféle tűzszünetet, és a Hamász nem akarja a háború végét, egyszerűen semmi érdekük nem fűződik hozzá, az ellenkezőjéhez viszont annál több. Netanjahu pedig nem köthet tűzszünetet – amit a tüntetők, amit Biden és a többi idióta tesz, az nem a tűzszünet, hanem az önfeladás követelése.
Netanjahu most az üllő és a kalapács közé került, és csak egy szereplő van, aki ebből maximálisan hasznot tud húzni: a Hamász.
Felcser V. Örs
(Nethuszár)
