hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Börtönbiznisz, romániai változat: felmentették a gyermekkel kereskedő maffia vezetőit, most kártérítésért perelnek (VIDEÓVAL)

A nyugat-európai román koldusmaffia tevékenysége sokszor szerepelt már a különböző újságok címlapjain, Párizstól Berlinig, Londontól Bukarestig mindenhol, ahogy a nyugat-európai rendőrség – összefogva a román nyomozókkal – előtt sem voltak ismeretlenek a maffia vezetői.

hirdetés
hirdetés

A 2010-ben „Európa”fedőnév alatt indult nemzetközi nyomozás eredményeképp a román csendőrség nagy erőkkel vonult be a Ialomita (Jálomica) megyei Tandarel (Cöndörél) településre, letartóztatva 25 (huszonöt!) embert, közülük egyik időközben elhunyt, így 24, gyerekeket koldulásra maffiaszerűen felhasználó egyén állt bíróság elé 2010-ben.

Emlékszünk még a PRO TV „Romania te iubesc” műsorának riportjára a koldusmaffiáról? A Románia-szerte joggal rendkívül népszerű oknyomozó és tényfeltáró riportereket tömörítő, magyarul „Románia, szeretlek” műsor készítői a nyugat-európai koldusmaffia nyomába eredtek, a riport nemcsak itthon, hanem határainkon túl is nagyobb vihart kavart, több magyarországi sajtóorgánum is beszámolt róla. Azt már kevesen tudják, hogy a 24 letartóztatott ügyében 2019 decemberében megszületett az ítélet – számolt be róla a Libertatea napilap.
A fickókat véglegesen felmentették a vádak alól!

A PRO TV riportja alább:

Igen, jól olvasták! Egyesek tettei a kilenc évig tartó perben elévültek, más esetekben pedig „nem történt bűncselekmény”, mondta ki a végső szót a Marosvásárhelyi Táblabíróság bírója, Daniel Ursulescu.

Mi több, a vádlottak ügyvédje, Lorena Maria Cretescu szerint a gyerekkereskedelem, szervezett bűnözői csoport alakítása, illegális fegyvertartás és egyéb esetek miatt perbe fogott maffiavezérek az Emberi Jogok Európai Bíróságához (CEDO) fordulnak kártérítésért, az előzeteseben töltött hónapok, és a perköltség miatt.

A Tandarel-dosszié

Az ügy eredetileg 2010. április nyolcadikán robbant ki, amikor a román csendőrség helikopterekkel, 200 csendőrrel és 120 rendőrrel – 26 angliai zsaruval és két Europol-elemzővel együtt – egyszerre 30, a Tandarel nevű kisvárosban található ingatlanba hatoltak be, amelyet az Europol által vezetett korábbi nyomozás során a gyerekkereskedelem és a koldusmaffia központjaként azonosítottak. A hatóságok illegálisan tartott fegyvereket, készpénzt és jelentős mennyiségű aranyat foglaltak le, a korábbi Europol-nyomozás, valamint a nagy-britanniai vizsgálódások eredményeivel kiegészülve pedig komoly vádiratot mellékeltek, amikor átadták az ügyészségnek a 24 vádlottat. A per KILENC évig húzódott a Hargita-megyei bíróságon, ahol nem kevesebb mint 53 időpontot tűztek ki, amíg 2019 februárjában első fokon végül felmentették őket, majd 2019 decemberében megszületett a végleges ítélet a marosvásárhelyi bíróságon: maradt a felmentés Érdekesség, hogy az ugyancsak ehhez a maffiához kapcsolható, Britanniában letartóztatott és ott bíróság elé állított 120 koldusmaffiában érintett alvilági figurát ítélt el az angliai bíróság. Minálunk a vádat egyébként az az Olga Vrânceanu, DIICOT-ügyész képviselte, aki korábban már elbukott a “Shangai”- dosszié bizonyításában.

“Shangai”-dosszié: szintén kiskorúak való kereskedelem miatt állt bíróság elé egy alvilági hálózat, amelyben a Külügyi Hírszerzés akkori főnökének, Silviu Pradoiunak a testvére, Gabriel Predoiu szintén titkosszolga,a SRI tisztje is érintett volt! A kínai maffia fejeseit kiskorúakkal kiszolgáló hálózat több gyermekáldozata is vallomást tett, felismerve és megnevezve több titkosszolgálati vezetőt. A vádat szintén Olga Vrânceanu  ügyész képviselte, irányítása alatt a dossziéból több lényeges vallomás eltűnt, mígnem az egész ügyet ejtették a bíróságokon. Olgat ezek után osztályvezetővé léptették elő.

Most ott tartunk tehát, hogy Romániában két gyerekkereskedelmi maffiahálózatot is felderítettek a nyomozók, de egyik kapcsán sem sikerült ítéletet hozni, mindkettő esetében pedig ugyanaz a személy képviselte a vádat. A Shanghai-ügyhoz képest annyi a változás, hogy azóta az EU nyomására életbe lépett Romániában a “legea recursului compensatoriu” (magyarul valamiféle kompenzációs fellebbviteli törvény), amelynek köszönhetően a rabok, illetve vádlottak különböző okok miatt viszonylag nagy összegű kártérítésekért folyamodhatnak. A tavalyi év során alig volt olyan hét, amikor ne rázta volna meg az országot egy újabb botrány, amely a fent említett törvény miatt idő előtt szabadlábra helyezett és/vagy kártérítésben részesülő bűnöző ismételt bűncselekményéről szólt volna. Nemi erőszakolók, rablók folytatták ott, ahol börtönbe zárásuk előtt abbahagyták.A HotNews szerint 2019 decemberéig mintegy 21 ezer elítélt került szabadlábra, közülük legalább 500 ismét bűncselekményeket követett el – mindez az említett törvénynek köszönhetően. Az Orban-kormány, parlamenti többség híján nem tudta még eltörölni a törvényt, habár a politikai szándék erre nézve létezik. A jelek szerint a Tandarel-ügy vádlottjai is kártérítésre számíthatnak, miközben a két dossziéban bűnösöket felismerő, és ellenük valló kiskorúak tették ki magukat komoly veszélynek, azt viszont még ma sem tudjuk, hogy az ő védelmüket ki vállalja magára.

Talán a CEDO?

Örsike

Ha ideges lettél a cikk elolvasása után, és kommentben adnád ezt a világ tudtára, akkor KLIKKELJ IDE! Ja, és lájkold a Facebook-oldalunk, vagy beperlünk a CEDO-nál!

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]