hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Brit választások: konzervatív többséget valószínűsít a legfrissebb felmérés is, de szűkült az előny

A legfrissebb felmérés továbbra is azt mutatja, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat a csütörtöki előrehozott parlamenti választás után, de a konzervatívok támogatottsági előnye érezhetően csökkent az eggyel korábbi hasonló felmérés óta.

hirdetés
hirdetés

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov által a Sky News brit hírtelevízió megbízásából elvégzett, nem hagyományos mérési modell alapján készült, kedd éjjel ismertetett vizsgálat szerint a Boris Johnson miniszterelnök vezette Konzervatív Párt jelenleg a voksok 42,6 százalékát szerezné meg, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 33,8 százalékot kapna. A két héttel ezelőtt, hasonló módszertannal elvégzett előző felmérés a konzervatívoknak 43 százalékos, a Munkáspártnak 32 százalékos támogatottságot jelzett.

A YouGov számításai szerint a mostani eredmény azt jelentené, hogy a Konzervatív Pártnak az új alsóházban 339 képviselői helye lenne, 22-vel több, mint az előző, 2017-ben tartott, szinten előrehozott választás után. Az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámához képest a konzervatívok e modell alapján 28 fős többségben lennének.

A Munkáspárt frakciójának létszáma 31 fővel 231-re csökkenne. A mandátumok száma alapján ez lenne a Labour legrosszabb választási teljesítménye 1983 óta – áll a YouGov elemzésében. A november végén elvégzett előző vizsgálat még 359 fős tory frakciót és 68 fős konzervatív többséget jelzett.

A cég szerint ugyanakkor a konzervatívok a most valószínűsített frakciólétszámmal is a legjobb eredményüket érnék el az 1987-es választások óta, amikor Margaret Thatcher akkori miniszterelnök 376 tagú alsóházi frakcióval és 102 fős többséggel alakíthatta meg harmadik kormányát. A YouGov a mostani felméréshez ugyanazt a modellt használta, amellyel a 2017-es választások előtt pontosan megjósolta, hogy egyik párt sem szerez abszolút többséget.

Annak idején a legtöbb kutatás azt valószínűsítette, hogy a Theresa May akkori kormányfő vezette konzervatívok kényelmes többséggel alakíthatnak kormányt, ám végül a Konzervatív Párt addigi szűkös alsóházi többségét is elvesztette, és csak külső támogatással tudott kormányon maradni. A YouGov úgynevezett MRP modellje a hagyományos választói minták sokszorosára terjed ki, száznál több kritériumot vesz figyelembe, és az eredményt súlyozza minden egyes választókörzet demográfiai összetételével, valamint hosszú időre visszatekintve a választók pártpreferenciáinak változásaival is.

A múlt szerdán kezdődött, kedden befejeződött mostani felmérés során a cég több mint 105 ezer választói interjút készített. A konzervatívoknak valószínűsített 42,6 százalékos szavazatarány hasonló a 2017-ben Theresa May által elért eredményhez, ám a Munkáspártnak jósolt 33,8 százalék jelentős visszaesés lenne, a Labour ugyanis 2017-ben komoly előretöréssel a voksok 40 százalékát szerezte meg.

A YouGov hangsúlyozza ugyanakkor a mostani felméréshez fűzött elemzésében, hogy a vizsgálat csak a jelenleg legvalószínűbb eredményt mutatja egy meglehetősen széles hibahatáron belül, és egyáltalán nem zárható ki, hogy végül az új alsóházban sem lesz abszolút többsége egyik pártnak sem. Ugyanerre hívta fel a figyelmet Boris Johnson miniszterelnök a Konzervatív Párt keddi kampánygyűlésén, kijelentve: abszolút nem tekinthető eldöntött ténynek, hogy a konzervatívok többségi kormányt alakíthatnak a csütörtöki választás után. Johnson szerint “nagyon szoros a küzdelem”, a Konzervatív Pártnak minden szavazatra szüksége van, mivel a konzervatív többség egyetlen lehetséges matematikai alternatívája az, hogy az új parlamentben sem lesz egyértelmű többsége senkinek.

hirdetés
hirdetés

(MTI)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]