hirdetés
hirdetés
RIPOSZT

Büdös magyarnak, uzsorásnak nevezték a háta mögött – Olosz Gergely köddé vált

Olosz Gergely egykori RMDSZ-e szenátort, a Szövetség elnöki tisztét is megpályázó politikai érdekképviselőt (mondjuk nem tudom, kinek az érdekét és hogyan képviselte, de mna…) már régóta vizslatja a DNA, lévén a fickó eléggé sárosnak tűnik bizonyos kenőpénzek elfogadásának ügyében. Aztán tegnap megszületett az ítélet: három év letöltendő, Oloszt pedig nem találják a hatóságok.

hirdetés
hirdetés

És itt tisztázzuk is gyorsan, a kenőpénz fogalma alatt jelen esetben nem azt az 50 lejt kell érteni, amit a háziorvosod zsebébe csúsztatsz “figyelmességként”, hanem félmilliót. És nem lejt, hanem eurót – ugyanis ennyivel, azaz félmillió euróval engedte magát megkenni Olosz Gergely a DNA szerint, amikor még az Energiaár-szabályozó Hatóság elnöke volt, melléje kért még 400.000 lejt is később, ezzel nem kissé bőszítve fel a tőle “szívességet” kérőket, a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján egyikőjük egyszerűen “uzsorásnak” nevezte az RMDSZ egykori szenátorát.

Ion Bîrcină, Costin Iliescu, Cătălin Stan és Ovidiu Ionel Badea – ők szövetkeztek arra, hogy megvegyék maguknak Olosz Gerit, a magyar érdekvédőt, ám végül lebuktak, 2012-ben Oloszt hét évre ítélte a bíróság, ám, ügyvéd lévén más bíróság kellett volna eljárjon ügyében, érvelt az érdekvédő, így egész tegnapig tudta húzni ügyének tárgyalását, amikor is pontot tettek az ügy végére, és megszületett az ítélet: három év letöltendő, plusz 384 ezer euró és 400 ezer lej értékű vagyonelkobzás. A korábban említett befolyást vásárolni óhajtó úriemberek pedig pár évnyi felfüggesztettel megúszták, Ion Bîrcinăt kivéve, aki egy év négy hónapot kell leüljön.

hirdetés
hirdetés

A lehallgatott beszélgetésekből egyrészt egyértelműen kiderül, hogy Olosz sürgette a pénz átadását, másrészt belepillanthatunk az őt megkenni igyekvő Ion Bîrcină mentalitásába is, akinek az érdeke az volt, hogy bizonyos soron következő állami munkálatok listáját “idejében” megkapja. Íme egy részlet a lehallgatott beszélgetésekből:

Costin Iliescu: Hálló!

Ion Bîrcină: Halljátok, mikor rendezitek a helyzetet ezzel a büdös magyarral

Costin Iliescu: Igen!

Ion Bîrcină: ... azt mondta, hogy ad nekünk egy listát a “CES” munkálataival, tenné bele a f@szát az anyjába..

Costin Iliescu: Igen

Ion Bîrcină: S az apjába. Basszam a pofátlanját! Szégyellned kell magad mellette, haljanak meg a gyerekeim, hogy megbasszam…! Hogy nem pisilnék rá, hogy megmondhassam neki: menj innen a halott anyádba!

Costin Iliescu: Igen!

Ion Bîrcină: Na, jól van, nézzük…

Costin Iliescu: Jól van, jól van. Rosszabb, mint az uzsorások.

Ion Bîrcină: tartjuk magunkat ehhez: “minket az érdekel, hogy ideadja a munkálatoknak a listáját” !

Costin Iliescu: Na, megyek be tárgyalni…

A közéletünket érintő kérdés immár így hangzik: Olosz Gergely esetében is elindul a hashtagveledvagyunkGeri mozgalom, azaz, megpróbálja-e az RMDSZ kimosni a nyilvánvaló szennyest, illetve Olosz Gergely hova tűnt? Ugyanis erős a gyanú, hogy Magyarországon próbál meghúzódni, ami roppant kellemetlenné válhat mindenki számára.

Akárhogy is, azt már elmondhatjuk: Olosznak sikerült megutáltatnia a magyarokat a bukaresti román alvilággal, és ez nem kis eredmény.

(Transindex, Maszol, EVZ, Romania Libera nyomán Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]